Ments meg

5.fejezet

Belépve az ajtón hatalmas tér fogadott. Nem mertem felnézni, inkább cipőbe bújtatott lábam figyeltem, kővé dermedve.

- Ott fogsz állni végig, vagy idejössz végre? – szólalt meg a nagyon is ismerős hang. Nem tudom mi vitt rá, de bentebb lépkedtem, majd fejemet felemelve kezdtem körbe pillantgatni. A helység tele volt könyvespolcokkal, amik roskadtak a rájuk pakolt könyvektől. Nagyon szerettem olvasni. Kiskoromban anyukám minden este olvasott nekem, majd ezt a tevékenységet Nana vette át. Ő tanított meg írni is és olvasni is. Szerettem belecsöppeni egy számomra ismeretlen világba, ahol minden tökéletes, és a világ gondjai eltörpülnek. Odaértem a terem közepén elhelyezkedő asztalhoz, majd felnéztem a férfire. Engem vizslatott, felmérte minden centiméterét a testemnek.

- Foglalj helyet, beszélgessünk. – majd ő is leült a szemben lévő székre. Leültem, és vártam mi fog következni. Tudom, hogy olyan kérdéseket fog feltenni, amire nem biztos, hogy szeretnék válaszolni. Nem bízhatok benne. Még nem.

- Először is, kezdjük a neveddel. – nézett rám, majd ujjait összekulcsolva maga előtt várt.

- Diamond. – mondtam halkan, remélve, hogy hallotta.

- Szóval Diamond, sok kérdésem van, de ami a leginkább érdekel az az, hogy hogyan is kerültél fel arra a kamionra.

- Megszöktem. – adtam neki a gyors választ, még mindig félve pillantva rá.

- Honnan szöktél meg? – dőlt előrébb ültében.

- Fogvatartottak engem. Sokszor nyílt lehetőségem megszökni, de mindig rámtaláltak. Most viszont valaki megtámadta őket, én pedig kapva az alkalmon, menekültem el onnan. A kamion csak kéznél volt. Megláttam elbújtam hátul, majd hagytam, hogy elvigyen onnan. Abból a pokolból. – fakadtam ki, ami teljesen meglepett, mert ennyire nyíltan sosem beszéltem még erről senkinek. Nem mintha lett volna alkalmam bárkivel is beszélgetni, de valamiért úgy éreztem bíznom kell Nanába. Okkal küldött ide engem.

- Ezek a fogvatartók bántak el veled ennyire?

- Igen Uram. – sütöttem le szemem ismét.

- Nézd Diamond! Sok mindent nem értek, és tudom, hogy nem is mondasz el nekem mindent, de itt maradsz. Előbb utóbb meg fogom érteni, és talán belőled is hasznot fogok húzni. – állt fel végül, majd felém sétált. Mikor már közvetlen mellettem állt, székem támlájára tette kezét, majd hirtelen mozdulattal szembe fordított magával, és lehajolt, hogy fejünk egy magasságban legyen.

- Rájövök, mi ez az egész, és kurvára nem bízok benned. Ha kiderül, hogy valamit rejtegetsz, kinyírlak. Értetted? – kérdezte feszülten, én meg ha lehet még kisebbre húztam össze magam.

- Köszönöm, hogy maradhatok Uram. – mondtam neki halkan.

- Ne köszönd, nem miattad teszem. Teszek rá mi van veled. Ezek a barmok ilyen jó szívűek, nekik köszönd. Most pedig mehetsz. – ezzel el is lépett előlem, majd kiviharzott az ajtón. Mihez fogok most kezdeni, ez a pasi nem viccel az tuti. Meg kell húznom magam, de kire gondolt mikor azt mondta „ ezek a barmok" ?

- Gyere, visszakísérlek a szobádba. – szakított ki gondolataimból Jimin. Felálltam, és követtem őt. – Tudom, kegyetlennek tűnik, és néha az is, de hidd el, nem rossz ember. Meg szeretnéd ismerni a többieket? – fordult hátra, hogy rámnézhessen.

- Öhm... azt hiszem igen. – válaszoltam félve, és csak reménykedni tudtam, hogy nem olyan „kedvesek" mint a főnökük. Miután végigmentünk egy teljes szárnyon, betértünk egy konyhába.

- Srácok, meghoztam a szállítmányunkat! – nevetett fel a fiú mellettem, mire többen is felénk fordultak. Hobit megismertem, de a többieket nem. – Oké, mondom sorban. Aki épp valami finom vacsit főz Jin, ő a legidősebb közöttünk. Mellette NamJoon, JK, és igen, aki ilyen bambán vigyorog rád, Taehyung. – mutatta be Jimin a fiúkat, majd a Taehyungként bemutatott srác elém lépett.

- Szia, végre megismerhetünk, alig vártam, hogy felébredj végre. – mondta túlzott hevességgel, ami megmosolyogtatott.

- Sziasztok, a nevem Diamond. Remélem nem leszek a terhetekre, és sajnálom, hogy így kellett megismerkednünk. – mondtam rájuk nézve.

- Nos, Diamond, nem vagy éhes? Nagyon sokat főztem, jut neked is. – kérdezte Jin, és már tolt is az egyik szék felé. Akkor gondolom éhes vagyok. Miután mindnyájan leültünk neki kezdtünk az evésnek. Nem is tudom, mikor ettem utoljára, de az biztos, hogy rohadt éhes voltam már. A hasam válaszként hatalmasat korgott, mire a fiúk felnevettek.

- Egyél csak amennyi jól esik. Nagyon vékony vagy, biztos rég ettél már. – nézett rám Jin, aki egyébként tényleg értett a főzéshez. Annyit ettem, hogy azt hittem a végére kidurranok. Nagy sóhajjal dőltam hátra a széken.

- Köszönöm az ételt, nagyon finom volt minden. – néztem hálásan szemébe.

- Mondd csak, honnan származol? Mármint a neved nem éppen koreai név. – bökött felém pálcikájával JK. Nem tudom mennyit mondhatok nekik magamról, de úgy döntöttem bízni fogom bennük, ha már így befogadtak engem.

- Apám koreai, anyukám amerikai. Szimplán csak ő választott nekem nevet, és nem akarta a szokványos koreai neveket választani. De nem bánom, szeretem a nevem. – válaszoltam neki mosollyal az arcomon.

- Szerintem is szép neved van Diamond. Különleges, mint te. Mármint a belépőd hozzánk mindenképpen az volt. – nevetett fel Hobi, és simogatta meg vállamat.

Nekem is nevetnem kellett ezen, hisz tényleg hatásos belépőm volt. Jókedvemet egy mély, morcos hang oszlatta szét.

- Ti meg mi a francot csináltok itt? Szóltam, hogy a lánynak a szobájába küldjetek fel vacsorát, nem azt mondtam, hogy hozzátok le, és pajtizzatok vele. – emelte fel hangját a főnök, én pedig ijedtemben összehúztam magam.

- Yoongi, én hoztam ide, hogy bemutassam neki a többieket, és gondoltuk ha már itt van ehetne velünk is, és beszélgethetnénk. – állt fel Jimin a székéből.

- Nem érdekel mit gondoltatok, megkértelek titeket valamire. Nem akarom itt látni a csajt. – láttam, hogy Jin szeretett volna mondani valamit, de megelőztem azzal, hogy kitoltam székem, és felálltam.

- Köszönöm a finom vacsorát, nem tudom megmondani, mikor ettem utoljára, és azt sem, hogy ilyen finomat ettem e valaha. – hajoltam meg előtte illően, majd a többiek felé fordultam. – Nincs rá szükség, hogy miattam veszekedjetek. Örülök, hogy megismertelek titeket fiúk. További szép estét. – majd megfordulva kisétáltam a konyhából, elsétálva Yoongi mellett, rá sem nézve. Nem voltam benne biztos, hogy merre is kellene mennem, ez a hely olyan mint valami kibaszott labirintus. Pár perces bolyongás után végre megtaláltam a szobámat. Beérve ledobtam magam az ágyra.

Yoongi... végre név is társult ehhez a bunkó személyiséghez. Eldőlve az ágyon egy kis papír fogadott. A levél amit Nana írt, biztosan az a kedves hölgy hozta fel.

Szélsebesen nyitottam szét a papírt, és kezdtem olvasni.