Ments meg

17.fejezet

Miután Yoongi kiadta Kooknak a parancsot, miszerint készítsék elő a repülőgépet, illetve szóljon az ottani vezetőnek, hogy szükség lesz pár emberére, már a kocsiban is ültünk, vissza a villába. Mivel mindhárman feszültek voltunk, és aggódtunk is értük, ezért feszült csend volt végig az úton. Amint megérkeztünk, Kook már rohant is elintézni a fegyvereket.

- Dee, nem akarom, hogy velünk gyere. Nem tudom mire számíthatunk ott, így veszélyes lenne. – húzott vissza Yoongi.

- Nem tudnék itthon ülni, és várni rátok. Kérlek, hadd menjek, segíthetek, és rohadtul aggódom értük! – mondtam ellentmondást nem tűrve, majd meg sem várva válaszát, szaladtam fel szobámba átöltözni, majd vissza Kookhoz a fegyverraktárba segíteni. 10 perc múlva már indulásra készen ültünk a repülőn.

- Ki a fasz támadta meg őket, és mit gondoltak, kivel kezdenek?! – kelt ki magából Jimin.

- Chim, mi sem tudunk többet, Yuto hívott fel, hogy siessünk. – mondta neki Kook.

- Mindenki nyugodjon le, nem kell a feszültség, ne csináljatok úgy, mintha ez lenne az első ilyen alkalom. Tiszta mentést szeretnék látni, és hogy elintézzük azokat a geciket. – mondta nyugodtan Yoongi, majd fejét ablak felé fordítva nézte a sötét éjszakát. Ezután már senki nem szólalt meg, mindenki próbált lehiggadni, és tisztán gondolkodni. Nagyon reméltem, hogy nem esett bajuk, és hogy kibírják még egy kis ideig. Mire sikeresen lenyugtattam magam, le is szálltunk a géppel. Mivel Hobiék a leszállópálya közelében lévő telephelyen üzleteltek volna, ezért nem volt nehéz megtalálnunk őket. Kooktól kaptam egy golyóálló mellényt, a korábbi fülest, illetve egy fegyvert is.

A segítőink is megérkeztek idő közben.

- Indulás! Dee, te maradj mellettem. – adta ki a parancsot Yoongi.

Pár perc futás után meg is hallottuk a fegyverek hangját. Kook, Jimin és Tae leváltak tőlünk, ők hátulról próbáltak közelíteni. A többiek pedig szétszóródva a telepen kerítették körbe őket. Miután beértünk a telep egyik raktárépületéhez, Yoongi kiadta a parancsot, hogy mehet a buli. Egyszerre rohamoztuk meg őket, ami elég nagy meglepetést okozott nekik, mivel nem számítottak ránk. Többen megindultak felénk, a fegyverek fülsüketítő hangja belepte a helyet. Nem volt időm gondolkodni, leszedtem annyi embert, amennyit csak tudtam.

- Valaki látja őket? – szólt a fülesen Tae.

- Nem, de megyek, és körülnézek valahogy. – szóltam vissza, és már indultam is.

Láttam egy emelvényt, amire fel is másztam. Tekintetem gyorsan járt mindenen, hátha meglátom őket.

- Dee, a rohadt életbe mondtam, hogy maradj mellettem, azonnal gyere vissza ide. – Yoongi ideges hangja hallatszott a fülemben.

- Valakinek meg kell őket találni Yoongi, ti ügyesebben bántok a fegyverrel, nekem kevesebb a hasznom ott. Kérlek, csak hadd találjam meg őket. – adtam a választ, közben pedig már másztam is tovább egy tűzlépcső felé.

- Idegesítő nőszemély... - szitkozódott tovább, de nem figyeltem rá. Meg kell találnom őket.

A lépcső felé már halkabb volt minden zaj, így jobban hallhattam őket ha erre vannak. Megláttam egy ajtót amin a kijárat felirat volt látható, de mielőtt oda értem volna, hogy kinyissam, hátulról valaki elkapott, és a torkomat kezdte el szorongatni. Már nagyon az ájulás szélén álltam, de egy határozott tökönrúgással ki tudtam szabadulni a karjai közül. Nem hagytam időt, rögtön támadtam. Miután sikeresen levittem a földre, egy gyönyörű rúgással is megajándékoztam az acélbetétesemmel.