~~~~~Minho fájdalomteli arccal ült be az osztályterembe és próbálta felkészíteni magát ismét egy borzalmas napra. Ironikus volt pont őt így látni. 5 hónappal ezelőtt még imádott iskolába járni. Nem esett nehezére felkelni az ébresztőre, nevetett egész nap. Egy menedéketet nyújtó helyet jelentett számára. Persze, hogy ez volt. Minhonak volt egy tökéletes baráti társasága, mindenki de tényleg mindenki irigyelte őket.
5 hónappal ezelőtt.
Azóta viszont maga a pokol. Úgy emlékszenek arra a napra, mintha csak tegnap lett volna.
Annyi különbséggel, hogy minden szemszögből teljesen máshogy íródott. Ugyanaz a nap, ugyanazokkal az emberekkel, a történetek mégis mérföldekre vannak egymástól. Ki hitte volna, hogy pont velük megtörténhet ez.Ahogy Minho végigsétált a folyosón, mintha minden szempár rászegeződött volna. Talán így is volt. Nem lehetett ráismerni. Felvett egy olyan álarcot amit az istenért sem tudott volna senki már lerángatni róla és ez így jó is volt neki. Annyira ösztönből cselekedett, hogy mire észbekapott, már a tanár hangját hallotta. Hova lett az elmúlt 20 perc?
-Sziasztok gyerekek! A mai nap különleges, ugyanis egy új taggal bővül az osztályunk. - Mosolygott az osztályfőnök. Úgy beszélt a fiúról aki ott állt mellette, mintha eddig láthatatlan lett volna.-Félix kérlek mutatkozz be. -Fejezte be monandóját egy bátorító mosollyal. Imádom, hogy mindig mosolyog. Szeretem ha valaki mosolyog.
-Sziasztok. Lee Félix vagyok. Remélem jól ki fogunk jönni egymással. - Felelte bátran. A hangja mély volt, ami meglepően jól állt neki, pedig maga a srác úgy néz ki mint egy kisfiú. Helyes.
A tanár megkérte, hogy üljön le és ő gondolkodás nélkül elindult a második padsorban ülő srác mellé. Ismerik egymást. Ez egyértelmű. Han Jisung. Ő ült a második padban. Jisunggal nagyon jóban voltunk. Nem volt a társaságunk része, nem ismertük meg őt elég hamar. De nem kellett volna sok, hogy ő is szerves tagja legyen a mindennapjainknak.
Már két éve osztálytársak voltunk, de szinte sosem beszélgettünk egymással. Neki is meg volt a maga kis élete. Nekem is. Egyszer viszont mikor az a fránya történelem tanár párokat osztott, hogy írjunk meg egy öt oldalas esszét, annyira már nem is tűnt borzasztónak a feladat.
Nem voltam ellenséges Jisunggal és ő sem volt az velem. Azelőtt két mondatot sem váltottunk egymással, de ahogy feloldódtunk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Nagyon megkedveltem őt, ami meglepett, mert azon a pár személyen kívül aki nekem volt, nagyon nehezen alakítottam ki ismerettségeket. De Jisung nagyon rövid időn belül egy barát lett.Természetesen egyre többet beszélgettünk egymással, először csak kettesben, programokat találtunk ki, végül bevontam őt az én kis magán körömbe. Senki nem idegenkedett tőle. Addigra már nagyon sokat beszéltem róla, ráadásul pontosan tudták, hogyha én kedvelem akkor nem lehet vele baj. Hyunjin kifejezetten nagyon kedvelte őt. Úgy érezte, hogy Jisung egy nagy mérföldkő volt az életemben, és ez így is volt. Mint már említettem, sosem voltam az a megnyílós típus, kifejezetten introvertáltnak mondanám magam, ami sokak számára meglepő információ lehetne rólam. Ha elmondanám akárkinek is. Külső szemmel sosem tűntem annak. Viszont Jisung úgy hágta át a forró vasból készült falaimat, mintha sosem lettek volna.
YOU ARE READING
Baráti Társaság - Minlix✔
Fanfiction... 2023.11.03 -Mi a fene bajotok van? Barátok vagytok! - Emelte meg a hangját Bangchan. Mindketten úgy tettünk, mintha a zene elég hangos lett volna, hogy elnyomja a hangját. Olyan idegesen néztünk egymásra, ahogyan sosem gondoltam, hogy fogunk. -E...