1.Rész

165 8 0
                                    

Történetünk két királyi család gyermekeiről szól.
Jeon Jungkook, a Jeon ház legidősebb fia, épp házasság előtt áll, ám a hercegnek nem mindegy, hogy kivel állapodik meg. Jungkook válogatós fajta nagyon, és nem valami népszerű a többi királyi családnál. Mentális állapota pedig csak méginkább tesz róla, hogy így legyen.

Édesapja ki jelenleg a Jeon ház császára, és Jungkook édesanyja ki a császárné, hatalmas gonddal küzdenek meg fiúk miatt. Fivérei és nővérei hamar beházasodtak ám Jungkookal valahogy ez nagyon nehezen megy.

Jeonék ősidők óta jó viszonyt ápolnak a Kim házzal. A Kim ház császárával és császárnéjéval kisgyermek koruk óta ismerik egymást. Mondhatni együtt nőttek fel.

A Kim házban a császáron és a császárnén kívül egyetlen egy gyermekükkel élnek kinek neve Kim Taehyung. Taehyung még gyermek volt, legalábbis Jungkookhoz képest. Ám a Kim család olyan hagyományok alapján házasodnak hogy a gyermek fiatal korában kell hogy házasodjon. Így hát Taehyungnak sincs kiváltságosabb helyzete amit Ő nagyon jól tudott, bár nem tetszett neki a tudat, hogy egy egy fajta kényszer házasságba kell bele mennie. Tudta hogy szülei is így házasodtak és ez ellen nem tudtak tenni semmit. Ez volt a szabály és ezt be kellett tartaniuk.

Taehyung egy nagyon kedves, tisztaszívű, és jó lelkü herceg volt. Akik a palotában éltek mind szerették, mindig segített mindenkinek pedig neki aztán az ég egy adta világon semmit sem kellett volna hogy tegyen, hiszen herceg lévén nem volt kötelessége. Ő ennek ellenére, ott segített ahol csak tudott.

Ugyan Taehyung még nem sejtette, hogy hamarosan ugyan arra a sorsra fog jutni mint régebben a szülei, így boldogan sétált a palotában és gyönyörködött a szebbnél szebb virágokban az udvaron. Mindenki mosoly kíséretében meghajolva üdvözölte a herceget aki csak megpillantotta a gyönyörű fiút.

A szülei hosszas tanácskozás után, Hwasát az udvarhölgyet küldték Taehyungért hogy vigye oda hozzájuk, mivel beszédük van vele. Hwasa szedte két lábát, kereste a hatalmas palotában a herceget míg nem megpillantotta a kertben.
Oda sietett hozzá majd így szólt:

- Hercegem! - Hajolt meg mélyen előtte.
- Hwasa! Mi szél hozott ide? - Kérdezte kíváncsian a herceg.
- A szülei hívatják, fontos dolgot szeretnének közölni magával. - Mondta Hwasa végig tisztelet tudóan.
- Akkor menjünk. - Indult meg Taehyung, Hwasát magával húzva.
Akkor még nem tudta hogy miért siet annyira, így Hwasa sem szólt pedig Ő tudta, de nem az Ő feladata volt az hogy ezt közölje a herceggel.

Mikor odaértek a császár lakosztályához az őrök automatikusan arrébb léptek az ajtótól majd a herceg Hwasa oldalán belépett a szobába. Mélyen meghajolva szülei előtt nyitotta száját beszédre.

- Szüleim! Hivatattok.- Hajolt meg egyszem gyermekük.
- Tae, fiam. Igen, egy nagyon fontos dologgal kapcsolatban szeretnénk beszélni veled. - Kezdett bele a császár.
- Mint tudod, eljött az idő hogy házasodj. - Folytatta a császárné.
Taehyung ledöbbenve állt a szülei előtt. Hiszen Ő mèg gyerek, korához képest viszont igenis fejlett.
- Anyám! Én még nem állok készen arra, hogy...- Mondta volna, ha a császár nem folytotta volna belé a szót.
- Ez nem arról szól, hogy készen állsz e fiam vagy sem. A hagyományok szerint, ebben a korban kell férjhez menned, akár tetszik akár nem. Édesanyád is és én is ugyan ezen mentünk keresztül. Tudtad, mert úgy neveltünk, nem értem mi ez a heves reakció részedről. - Rivalt rá a császár.
A fiú elhallgatott majd könnyei utat engedtek maguknak.
- Fiam, fogadd el, még ha nehéz is. - Ment oda a császárné Taehyunghoz.
Taehyung fejét leszegve bólintott ezzel elfogadva sorsát.
- Mielőtt bármit mondanál gyermekem, had mondjak én valamit! Ma este hárman ellátogatunk a Jeon házba. Ugyanis a férjed nem más lesz mint a Jeon ház legidősebb gyermeke Jungkook. - Mondta a császár.
Taehyung ebben a pillanatban végleg nem tudta hogy mit mondjon, ismerte Jungkookot, tudta hogy a herceg nagyon válogatós, és nem akárkit akar maga mellé. Mégis mit akarna tőle? Pont tőle?
- Öltözz fel a legszebb ruhádba fiam, Hwasa majd segít benne. - Fogta arcát két keze közé az anyja és homlokon csókolta.
Taehyung nem szólt semmit, meghajolt majd Hwasa-val elindultak a saját lakosztályához.

A lakosztálya viszonylag közel volt a császáréékhoz így olyan nagy távot nem kellett megtenniük.
Egy szót sem szólt, csak sírt. A könnyei megsem álltak.
A gondolatai összevissza cikáztak, miért pont Jungkook? Aki azzal sincs tisztában hogy ki is lehetne számára az igazi? És miért pont Ő kell hogy hozzá menjen?

Beérve a lakosztályba Tae Hwasára meredve nézett, szipogott párat majd így szólt:

- Miért én?! Miért nekem kell Jungkookhoz mennem?! - Kérdezte hisztérikus hangon.
- Hercegem, kérem nyugodjon meg. - Próbálta nyugtatni a főudvarhölgy.
- Hogy tudnék megnyugodni?! Az a fiú maga a pokol. Miért én vagyok az akivel össze akarják boronálni?! - Folytatta tovább a herceg.
- Tudja, a Kim család ősidők óta jó viszont ápolnak, talán a császárék ezért tartják ezt az egészet helyes dolognak. Ám tudjuk hogy az úrfi milyen. Viszont azt is tudják hogy Jungkook hercegnek tetszeni fog. - Mondta nyugodt hangon a főudvarhölgy.
A herceg semmit sem szólt, erőszakosan letörölte könnyeit majd rá emelte tekintetét a hölgyre.
- Hozd ide kérlek a ruhám.. - Hangjából még mindig a szomorúság hallatszott.
A hölgy úgy tett ahogy kérte, oda vitte a ruháját, segített neki átöltözni és rendben rakni a herceget.

Miután Taehyung elkészült a szobája ajtaján kopogtak, a szülei voltak azok. Belépve fiúkhoz, látták meg mennyire gyönyörűen fest az amúgy is gyönyörű gyermekük.
Édesanyja egy biztató mosolyt küldött felé, mire a fiú egy halovány mosollyal nyugtázta azt.

Néhány óra múlva elindultak a Jeon házhoz ahol már nagyban mentek az előkészületek. Finomabbnál finomabb ételek és sütemények sorakoztak az asztalon.

Jungkookot nem érte különös képpen rosszul a hír, volt már egy pár ilyenbe része, csak senki nem bírta elviselni a természetét. Szeretett uralkodni a másik felett, és ennek hangot is adott mindig. Ő nem szerette ha bárki is megmondja neki mit tegyen vagy mit ne, irányítás mániás volt, és őrűlt, könnyen fel lehetett idegesíteni minek következtében agresszív is volt. Emiatt csak nehezítette a helyzetet az hogy párt találjanak mellé. Jungkook szülei bíztak abban, hogy Taehyung jó hatással lehet gyermekükre. 

Besötétedett már amikor a Kim család odaért a Jeon házhoz. Kiszálltak a lovaskocsiból majd üdvözölték a császárt és a császárnét mélyen meghajolva. Ugyan így tettek Jeonék is. Hiába a hosszan tartó barátság a tiszteletet ugyan úgy megadják egymásnak.

Taehyung az út alatt sikeresen megnyugodott és már mondhatni bele is törődött sorsába.
Furcsa módon Jungkook sehol sem volt, csak a császár és a császárné.
A Kim császár szóra nyitotta száját:

- Császárom. Ő itt az egyetlen fiú gyermekünk Kim Taehyung. - Nézett fiára a császár majd egyszerre hajoltak meg.
Jeon császár úr is meghajolt majd így szólt:
- Üdvözöllek hercegem! Jungkook bent van a palotába, menjünk be hogy köszönthessétek Őt is. - Azzal elindultak be a palotába.

Vajon mennyire lesz Jungkooknak szimpatikus Taehyung?

Császárom, Jeon Jungkook. || TaeKook Ff.|| SZÜNETEL!Where stories live. Discover now