Kárhozottak 2. - A démon csókja /Befejezett/

3. Mennyország

Két hét elteltével Sabathiel mindent megtudott a lányról, amit meg lehetett. Bár ő maga megtartotta a titkát, és úgy tűnt, Dalidah sem jött rá, hogy angyal, Sab előtt nem maradt rejtve a lány démoni mivolta. Ezt persze egyszer sem hozta fel a lány előtt, hiszen akkor egyből lebukott volna, hogy miért érzékeli. Most is épp a karjaiban tartotta, egy csodálatos együtt töltött, első éjszaka után. Vele lenni... jobb volt, mint minden angyali képessége együttvéve. Bármit megadott volna azért, hogy örökre együtt legyenek, és úgy tűnt, Dalidah is hasonló érzelmeket táplál iránta.

Édesen hozzádörgölőzött a férfi meztelen mellkasához, szőke haja lágyan terült el a puha avaron. Mivel Sabnak nem volt háza, ahol lakhatott volna és Dalidah sem hívta meg egyszer sem magához – érthető okokból –, így kénytelenek voltak az erdőben menedéket és helyet keresni találkáiknak. Bár Sab úgy vette észre, ez a lányt cseppet sem zavarja, nagyon is jól érezte magát a fák és bokrok takarásában. Otthonosan mozgott a gyökerekkel átszőtt talajon, vidáman ugrált egyik kidőlt fatörzsről a másikra és dalversenyre kelt a madarakkal.

Az angyal úgy érezte, egész hátralévő életében el tudná nézni. És fogja is – határozta el hirtelen. Felült, mire a lány csalódottan felnyögött, ahogy kicsúszott alóla.

– Dalidah, szeretnék valamit mondani!

– Ha nem azt, hogy azonnal visszajössz, nem érdekel! – A lány dacosan fonta össze a karjait maga előtt, mire az angyal felnevetett.

– Visszamegyek, ha meghallgatsz.

Dalidah megadóan forgatta a szemeit, mire Sab belekezdett.

– Szeretném, ha együtt maradnánk.

– Én is – mosolyodott el a lány, de az angyal tudta, hogy nem érti. Nem úgy érti...

– Igen, de tudod. Együtt. Örökre – hevesen gesztikulált, de Dalidah kérdőn nézett rá. A fenébe, most mondja ki?

– Nézd, tudom, hogy hogy érted, de én komolyabban értem. Ne kerülgessük egymást, hanem... ó, oké! Tudom, hogy mi vagy.

Dalidah erre felült és maga elé vette a felsőjét. Értetlenül rázta meg a fejét.

– Nem egészen értem, mire gondolsz...

– Dehogynem! Tényleg szükséges kimondanom? – Sabnak nagyon nehezen jött a nyelvére a démon szó, a legkevésbé sem akarta kiejteni.

– Legyél olyan kedves, mert tényleg nem értelek. Mi ütött beléd?

– Dalidah, tudom, hogy honnan származol. Nem vagy evilági, de én sem. Sajnálom, hogy hazudtam, de féltem, hogy mit szólsz, ha kiderül. – Sabathiel felsóhajtott, Dalidah azonban még mindig rázta a fejét.

– Nézd, én tényleg nem tudom, mire gondolsz...

– Démon vagy! – bökte ki Sab, mire a lány hátrahőkölt. Kiderült a titka, amit mindennél jobban el akart rejteni a férfi elől. De mégis hogy jött rá?!

– Honnan... honnan vettél ekkora... - próbálkozott kimagyarázni magát, de Sab megállította.

– Érzem. Megéreztelek. Először nem tudtam hova tenni, de végül rájöttem.

– Éreztél? – ütközött meg a lány. ­– Hogyhogy éreztél?

– Nem voltam őszinte, mint mondtam. – Sabathiel lehunyta a szemeit, majd egy villanás kíséretében megjelentek a hófehér szárnyai. Dalidah kis híján felsikított a döbbenettől.