Daggerpoint 1: Malakar gyűrűi

8. Fejezet: Utilapu, avagy szajha hajsza

- Merre mehettek?-dúlt- fúlt a lány. Végtelen ideje bolyongtak már, s a két jómadárnak még csak nyomára sem leltek.

- Egy helyen még nem néztük.- szólalt meg a magához tért Saturn. A fiú háta még mindig sajgott. A reggeli események megviselték, mind belsőleg s mind testileg. Rongybabaként ült a nyeregben, csak a lélek tartotta a pej lovon.- Nem lenne észszerű döntés, ám elképzelhető, hogy valami okból kifolyólag visszament a város romjai közé.

- Mi dolga lenne ott?- értetlenkedett Alisa.

- Kiderítjük!- jelentette ki a fiú s szilaj hátasát, erős vágtára kényszerítette; a leány pedig követte példáját.

Sorrowell, ahj a kegyetlen város, kegyetlen sorsra jutott. Hol egykor békés polgárok jártak, most csótányok esetleg patkányok surrannak végig némi táplálék után kutatva a porig égett házak hamuiban. Üres volt minden, kiürült a Vágóhíd, kiürült a kovács háza, az utcák kihaltak s ami még fontosabb, a nemesek háza, a bárói rezidencia sőt még Angelwood is üresen tátongott.

Egy lélek volt csak, ki magányosan sírt. Egy lélek, ki gyászolt s egyben megkönnyebbült. Egy lélek, kinek bánata oly borzalmas volt, hogy csak kevés ember érti meg. Amelia, párnaként használta apja, kihűlt holttestét. A Mészáros hátán égés nyomok ékeskedtek, Alisa nyilával díszítve. Méretes cseppekben gördültek le sima orcájáról a könnyek; csak most eszmélt fel, hogy az eddig felépített világa összedőlt és romhalmazzá teljesedett ki.

- Mit látnak szemeim! A méh visszarepül a kifüstölt kaptárba? Örült netán vagy szenilis?- szólította meg a gyászba burkolozott leányt egy ismeretlen férfi. Páncélja s temérdek fegyvere volt.- Gyermekem mi szél hozott erre?
- Ki vagy te?- kérdezte ijedten Amelia.
- Ley. Stanley. De neked úgy vélem ez édes mindegy. Foglalatosságom már annál inkább érdekelhet úgy sejtem. A megyében én vagyok a felelős banditavezető. Mit mondjak, szép kis vihar csapott le itt, mi meg dögevők vagyunk és kifosztjuk a várost. Hamarosan itt lesznek a hollowhelmi katonák s bármilyen fájó kimondani, de erősebbek nálunk. Úgy, hogy babám mi szedjük a sátorfánkat veled együtt. Bizony, jól hallottad. Velünk jössz.
- Azt már nem!- szólt közbe Aeron, aki eddig csöndben tűrte az eseményeket.-Ehhez lesz egy két szavam!- azzal keze a tőrhöz nyúlt,egy fürge nyilas azonban még idejében kiverte azt kezéből.
- Ezt elveszem.-mondta a rabló azzal felvette a földről a míves fegyvert.- Azt a kutyafáját! Miként tettél szert ilyen késre?
- Valahogy. De neked ez édes mindegy!- ismételte Ley szavait Aeron.
- Tökös egy legény vagy!- nevetett.
- Uram! Nagy a baj, két ló közeleg a kapu felé! Egy fiú s egy leány üli őket!
- Ezt nevezed nagy bajnak? Nosza gyűjts össze pár embert oszt ne kegyelmezzetek a fiúnak! A lányt bízzátok rám!

- Jönnek.- súgta oda Ameliának Aeron. Arcára nyugodt mosoly ült ki hintázni.
- Hogy lehetsz ilyen boldog? Megfognak ölni!
- Téged aztán nem.
Itt fejeződött be a diskurálás, mert az útonállók egy magas torony tetejére hurcolták őket.

- Kedvesem.- mondta Stanley azzal kezet csókolt Ameliának.- Remélem rózsásan telik az itt létetek. Szeretném leszögezni, hogy nem lesz sérelmetek addig amíg minden szabályt betartotok. Ilyen egyszerű. Egy kis időre most el kell tűnnöm; vendégeket várok. Véreshurkával készültem ebédre.- kinyitotta az ajtót azzal leviharzott a főtérre.

- Uraim!- üvöltette amint leért a plázsra.
- Stanley kapitány!- kajabálták vissza a kiképzetlen katonák.
- Kettő azaz kettő gyermek vágtat errefele. Nagy a valószínűsége, hogy ide sietnek. Mi pedig kellő tisztelettel köszönteni foglyuk őket!
- Köszönteni fogjuk őket!- visszhangzott.
- Nagyon vadon hadművelet, indul!- adta ki a parancsot a kapitány azzal minden bandita a helyére sietett.