Lord Perceval, utállak!

Interjú (2)

Charles hangjára tértem magamhoz.

-Summer, jézusom. Mégis mi történik veled? -kérdezte.

-Nem ettem ma még. -jelentettem ki.

-Normális vagy? Komoly bajod is lehet abból, hogy nem eszel semmit és mellette ennyit dolgozol. -szinte felpattant az ágyról.

-Készülj, lent várlak a hallban. -mondta és kilépett az ajtón.

-Még csak a válaszom sem hallgatta meg. Azt hiszi jó murimból igyekszem dolgozni! Megőrít esküszöm! -szitkozodtam hangosan a szobában.

Nagy keservesen, de összeszedtem magam és mégis csak Charles Leclerc hívott meg valahova -ami nem tudom, hol van és mégis mi- de azért illett kiöltöznöm. A versenyre szánt ruhámat vettem fel, mert ezen kívül különböző színű farmer nadrágok sorakoztak a szekrényben, mégse mehetek egyszerű farmerban, bárhova is megyek. A hajam katasztrófa állapotban volt és a szempillaspirál is lefolyott a szememről, ez utóbbit próbáltam rendbe hozni amikor Kitty lépett be a szobába én pedig az ágyon ülve figyeltem őt.

-Ne várj meg este, elviszem a kártyám majd jövök. -közöltem vele mielőtt kiléptem a szobából, bár nem mintha az érdeklődés bármilyen jelét is mutatta volna.

A liftben még utoljára ellenőriztem, hogy mindent elraktam-e ami kellhet. Izgatott voltam és valamiért minden egyes emelettel egyre jobb érzés fogott el. Volt ebben a fiúban valami nagyon titokzatos és egyszerűen szerettem volna megfejteni mi is az. A sok kedvesség és törődés amit tőle kaptam az elmúlt két napban vetekedett a Petetől kapott három évnyi kedvességgel. A hall egészen forgalmas volt több ismerősbe is belebotlottam, így eltelt egy kis időbe mire a recepció elé értem, ahol meglepetésemre Charles nem egyedül fogadott.

-Á! Summer. -köszöntött Carlos, Charles csapattársa.

-Sziasztok. -köszöntem a fiúknak, mivel a társaságot erősítette az eredeti csapatom is.

-Készen állsz Summer? -nézett rám Pierre.

-Hát nem igazán tudom, mire kéne felkészülnöm? -kérdeztem nevetve.

-Gyere. -húzott fel Charles a bőrkanapéról, és már lépkedtünk is ki az ajtón.

A hotel előtt már várt ránk egy kisbusz és bepattanva elindultunk az úticélhoz, amit én még mindig nem ismertem.

-És fiúk, hova megyünk? -kérdeztem tőlük.

-Szórakozni. -felelte Pierre.

A szórakozás egészen sok formája a fejembe villant hirtelen. A régi Summer Regard nagyon örült volna e szó hallatán, de én aki most jelen pillanatban az autóban ültem kicsit sem repdesett az örömtől. Már egy ideje utaztunk, amikor a busz megállt egy parkolóban és már nyílni is kezdett az ajtaja. Mire odaértünk a fiúk már rám ragasztották a jó kedvüket, ugyanis mindenféle történetet meséltek egymásról nekem. A hely az általam is jól ismert étterem volt, ahova régen sokat jártam. Summer bowling & restaurant.

-Esteban mondta, hogy nem rég járt itt és baromi jó a kaja. -mondta Pierre.

-Meg hát azért vicces, hogy rólad van elnevezve. -nevetett Charles.

Pedig, ha tudta volna az igazságot biztos nem viccel ezzel. Az étterembe lépve megbizonyosodtam, hogy itt évek óta nem történt változás. Még mindig a világosbarna falak a mentazöld székekkel. A falon millió F1-es képpel. Szerencse volt, hogy a kiszolgáló személyzet változott azóta. Miután sikerült rendelnünk én már alig vártam az étel megérkezését.