Nos, a nevem Zoe Lopez. Kicsit más az életem mint a többi tinédzsernek. 17 éves vagyok és már régóta köröz a rendőrség. Nem egy átlagos családban nőttem fel. Az apám és az anyám rendszeresen rabolnak ki kisebb-nagyobb bankokat és ékszerüzleteket. És volt pár balhénk közösen is. Összesen 19kisebb bankot, 30 ékszerüzletet és 7 nagyobb bankot rabolt ki a családom, de egyszer rohadt sok narkót is csempésztünk. Az pár hete volt és nem buktunk le, tulajdonképpen egy lakókocsis család szerepét játszottuk el. Én ezt már láttam egy filmben egyébként de anyáék tagadják és azt mondják, hogy az ötlet az övüké. Na persze! Na de visszatérve 10 évesen mentem először velük rabolni. Sokszor besegítettek a rokonok is ebbe, és a zsaruk egyszer sem kaptak el minket. Sosem akartunk senkit megölni vagy bántani. Ha lelőttünk valakit akkor csakis a lábába adtunk egy golyót. Nincs személyink, sem újlenyomatunk. Tulajdonképpen olyan mintha nem is léteznénk. Mikor kilépünk az utcára mindig más emberekként megyünk ki. Egy csomó parókánk és ruhánk van erre a célra. Suliba nem járhattam ezért már 6 éves korom óta van egy speciális magántanárom akit a szüleim hatalmas összegekkel bombáznak minden évben. Tudja, hogy bűnözők vagyunk de ennyi pénzért amit kap, szerintem mindenki tartaná a száját.
Pár napja a szüleim elutaztak, Ázsiában. Ketten akarnak kirabolni egy bankot. Hiszek bennük. És hiszem azt is, hogy épségben térnek majd haza, de nekem továbbra is vigyáznom kell a rendőrökkel. Végülis a kamerák már látták az arcunkat.
Éppen megyek a boltba mert kábé semmi nincs otthon ami ehető szóval be kell vásárolnom. A bolt előtt ült egy hajléktalan elég rossz állapotban, én mindig ha tudok segítek nekik és adok nekik pénzt vagy ételt. Így hát a bejárat helyett először az előre levő hajléktalan férfihoz megyek.
-Jó napot Uram! Tudnék esetleg magának segíteni? Éppen megyek bevásárolni nem kér valami reggelit?-mondom neki kedvesen. Fejet lassan felemeli. Eddig nem láttam az arcát. Feldagadt vörös szemek, piros arc. Igen kifogtam egy drogos hajléktalant, aki még a szerek hatása alatt áll. Egyszer csak hirtelen feláll a férfi és megtámad. Megütötte kétszer a fejemet, majd egyszer csak nyakamat a karjai között éreztem erős szorításban. Kiabálni sem tudtam sőt már levegőt sem nagyon tudtam venni. Fogalmam sincs miért történik ez velem de valamit tennem kell. Kabátom belső zsebéből gyors ki vettem a mini pisztolyomat majd a lábát célozva meglőttem. Összeesett én meg újra kaptam levegőt. Miközben fújom a levegőt ki-be hallom ahogy egy rendőrautó jött a bolt elé. Meglátott...
Látta nálam a pisztolyt. Mit sem törődve semmivel futottam ahogy csak bírtam. Nem merek hátranézni, csak futok előre ahogy bírok. Egy parkolóhoz értem. A kocsik között talán el tudok bújni. Egyszer csak egy piros kocsiban levő szemüveges férfi megáll előttem és megkéri, hogy szálljak be. Jelenleg nem érdekel ki ez és miért akarja, hogy egy 15 éves lány beszálljon az autójába. Beszálltam a kocsiba....
Rászegeztem a férfire a pisztolyt.-Menj amilyen gyorsan csak tudsz és ne állj meg!-ijedten néz rám a férfi de megcsinálja amit mondtam neki. Pár perc múlva már lehagytuk a rendőröket és megállunk egy bevásárlóközpont parkolójában.
-Mit szólnál ahoz ha végre letennéd a pisztolyod kisasszony?-mondja nekem. Lehet nem kéne de bízok benne.
-Rendben, bocsánat. Köszönöm, hogy segítettél elmenekülni a zsaruk elől. Mennyi pénzt kérsz a hallgatásodért?-mondom neki kérdően.
-Nekem nem kell a pénzed Zoe.-mondja a férfi, én pedig értetlenül bámulok rá.
-Honnan tudod a nevem? Ki vagy te?-mondom majd rászegezem újra pisztolyomat.
-Hé,hé nyugodj meg kérlek. Nem mondhatom el a nevem, de annyit igen, hogy a történelem legnagyobb rablására készülök. Régóta megfigyelem a bűnözőket, és kiválasztom közülük a legjobbakat. Az egyik kiválasztottom te vagy Zoe.-a pisztolyomat visszateszem a kabátom zsebébe. -Zoe most elviszlek téged a többi bűntársadhoz egy hatalmas házba. -beindítja a kocsit majd elindulunk. Nincs ellenemre ez. Most úgyis köröznek mégjobban a zsaruk így jó lenne eltűnni egy kicsit. A szüleim fogalmam sincs mikor térnek vissza. De őket ismerve pár hónap is lehet mire felkészülnek rá, hogy kiraboljanak valamit. Rafkós szüleim vannak.
Odaértünk a házhoz ami kábé a semmi közepén volt, de a ház az gyönyörű. Kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé kezdtünk el menni.

YOU ARE READING
Én és a bankrablás
ActionA történet egy nagy pénzrablás fanfiction. Az én fejem kreálta. Zoe Lopezről szól aki ugyan csak 17 éves de már a Dali maszkosok szintjén van a rablásban. Elmenekül egy szörnyű baleset miatt, a professzor megtalálja és felajánlja neki a rablást, de...