24 Fejezet .

300 16 5
                                    


Reggel arra ébredtem fel, hogy Tom az arcomra és a nyakamra lehelt gyengéd csókokat.

-Stella édesem ébredj fel!!!! iskolába kell menni.

-Ébren vagyok Tommy, mondtam ki nyitva a szemem, majd magamhoz húzva jó nagy cuppanós csókot nyomtam az arcára.
-Nem akarok suliba menni, mondtam a mellkasába fúrva az arcomat.

- Muszáj kedvesem.

-Tudom, mondtam fel ülve az ágyon, majd gyorsan a fürdő szobába siettem meg mosni a fogam és az arcom, majd miután ezzel kész voltam ki mentem Tomhoz, aki még mindig az ágyamban feküdt.

-Még te mondod nekem, hogy, keljek fel, erre még mindig te fekszel, mondtam le húzva róla a takarót.

- Én csak rád vártam te kis boszi,mondta vigyorogva, mire én oda sétálva hozzá bele rúgtam a lábába.

- Uhhh!!!!! Ezt most miért kellett, mondta a lábát fogva.

- Ez a boszi, meg kerti törpe ha idegbe jön neked annyi, mondtam, miközben a szekrényemhez sétáltam.

- Nagyon szeretlek törpém, mondta Tom hatulról át ölelve, mire én szembe fordulva vele az arcára nyomtam egy puszit.

-Én is szeretlek, mondtam, miközben a szekrényemből ki húztam egy fekete mini szoknyát mellé pedig egy fekete pánt nélküli toppot választottam.

- Ezt fogod fel venni??? Kérdezte Tom vigyorogva.

- Igen ezt, mondtam, miközben gyorsan magamra kaptam az említett ruha darabokat.

- Gyönyörű vagy ,mondta Tom, miközben az arcomra nyomott egy csókot.
- Most már indulnom kell haza készülődni a suliban találkozunk szeretlek, mondta majd egy gyors szájra puszi után ki mászott az ablakon.

Miután Tom el ment gyorsan meg csináltam a sminkem, ami csak kis szempilla spirálból állt és egy kis rózsaszín rúzsból. A hajam pedig csak ki fésültem és tettem bele egy fekete haj csatot. Miután mindennel kész voltam le siettem a konyhába el köszönni a nagymamától.

- Kérsz reggelit??

- Nem nagymama sietnem kell, mondtam majd gyorsan el köszönöntem tőle, majd a hátamra csapva a táskám ki siettem az ajtón.

Az utcára ki érve eszembe jutott, hogy ma még nekem Nicholassal kell vacsoràznom, jaj remélem Emma el tudta intézni.

- Szia Emma na el tudtad intézni???

- Igen el Stella mondta mosolyogva.

- Ezazzz te vagy a legjobb imádlak, mondtam a nyakába ugorva.

- Tom mit szólt ehhez???

- Nem  Mondtam még el neki, mondtam alig hallhatóan.

- Stella mond el neki, ne az legyen,mint múltkor!!!!!!

- Tudom el fogom mondani, csak nem tudom, hogy mondjam el neki, mi van ha  ki akad rám??? Vagy ez miatt szakít velem??? Kérdeztem kétségbe esve.

- Nyugodj már meg!!!! Ez miatt biztos nem fog téged el dobni, ahhoz túlságosan szeret téged, mondta Emma át karolva a vállam.

- Matek óránk lessz igaz???? Kérdeztem Emmától.

- Igen

- Jó akkor óra után beszélek Tommal, mondtam egy nagyot sóhajtva.

- Nyugi ott leszek én is oké???

- oké, mondtam majd le ültem a leg utolsó padsorban.

- Jó reggelt gyerek, mondta Tom be lépve az ajtón.

- Jó reggelt tanár úr, mondta szinte egyszerre az  osztály.

- Nos holnap dolgozat  lessz az egész heti anyagból, úgyhogy, tanuljatok !!!mondta Tom, majd a tábla elé sétálva el kezdte fel írni a feladat  sorokat.

Egész matek órán tűkön ültem annyira félek és izgulok, hogy mit fog szólni ehhez az egészhez. Meg vártuk Emmával még ki megy az egész osztály a teremből, majd mikor ez meg volt oda mentünk együtt Tomhoz.

- Kedvesem szia, mondta Tom mosolyogva
- Baj van??? Miért vágsz, ilyen arcot???

-Egy nagyon fontos dolgot szeretnék el mondani neked, mondtam, mire Chloe be toppant a terembe, ezzel félbe szakítva engem.

- Tanár úr!! Tudna engem ma korrepetáni??? Nem értek semmit az agyagból, mondta Chloe az idegesítő nyávogós hangján, mire én meg forgatva a szememet, meg ragadtam Emma karját, majd ki rohantam vele a teremből.

-Fuuuu de utálom ezt a csajt!!!mondtam idegesen.
- Biztos rá fog mászni Tomra.

- Stella!!!! Tom téged szeret nyugodj már meg!!!!

- Elegem van!!!! Végig se tudtam mondani, amit mondani szerettem volna Tomnak.

-jól van nyugi suli után beszélünk Tommal, ne idegeskedj!!!!

Egész nap full idegbe voltam, csak azon járt az agyam, hogy, Tom kettesben lessz Choeval, még a gondolattól is rosszul vagyok, félek hisz elvégre én is a diákja vagyok, ugyan úgy, mint Chloe akkor ő vele miért ne kezdene ki????

- Mi a baj Stella????? Kérdezte Emma le ülve mellém.

- Nem tudom én...... Félek

- Mitől félsz?????

- Attól, hogy Tom megcsal Chloeval.

- Na ide figyelj édesem!!!!! Tom téged szeret oké???

- Jaj Emma nem akarom el veszíteni, annyira szeretem, mondtam, miközben a vállára hajtottam a fejem.
- Nem akarom, hogy kettesben legyen ezzel a kis ribancal.

- Tom a tanárja Stella, ez a munkája Tomnak te is tudod, nem utasíthatja vissza ha egy diák segítséget kér tőle.

- Tudom, de ismerem Chloet, biztos rá fog mászni.

- Ideje menni gyere ez már az utolsó óránk utána mehetünk haza, mondta, Emma fel állva a padról.

- Megyek, mondtam nulla élet kedvel, majd el indultunk fel az emeletre.

Most ért véget az utolsó óránk, ami annyit jelent, hogy már mehetünk haza, Emmával ki érve a parkolóban, meg pillantottam Tomot Chloeval beszélgetni, egyből fel ment bennem a pumpa.

- Most nézd meg!!!! És még azt, mondod, hogy ne legyek ideges???? Kérdeztem Emmatól szinte már kiabálva.

- Stella nem csinálnak semmit!!!! Csak beszélgetnek.

- Elegem van!!!!! Le szarok már mindent, mondtam, majd gyors léptekkel haza siettem.

Haza érve egyből fel szaladtam a szobábámba a táskámat el hajítottam a szoba másik végébe, majd le ülve az ágyamra egyből írtam Tomnak.

ÜZENET VÀLTÀS :

STELLA : Mond csak jól szórakozol Chloeval????

TOM : Most meg mi bajod van????

STELLA : Semmi ma este ne gyere hozzám!!!!! Nem leszek itthon.

TOM : Mi van??? Hová mész Stella????

STELLA : Nincs hozzá közöd!!!!

TOM : Mi az, hogy nincs hozzá közöm????

STELLA :  Jó korrepetálást!!!! Na szia

ÜZENET VÁLTÁS VÉGE :

Ezután ki kapcsoltam  a telefonom, Kicsit hagy idegeskedjen Tom is ne csak én.

A tanáromba szeretve - Tom Kaulitz /Befejezett /Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz