A Fekete Vipera

45.rész

• Delany szemszöge •

  Az égen egyre több sötét felleg gyűlt. De én még egy ilyen borongós napon is eljöttem ide... Az ég dörrent, de szinte meg sem hallottam. Az emlékek elnyomták, minden külső, zavaró tényezőt. Csak csendben űltem a földön, a két sírkő előtt. Most nem érdekelt semmi, csak hagytam, hogy néhány emlékem előjöjjön abból az elzárt kis zúgból. Emlékek, amik egyszerre voltak szépek és fájdalmasak. Hagytam nekik, hogy pár percre magukkal rántsanak a múltba, ami nem volt a legszebb. Eszembe jutott néhány közös reggeli, unalmasabbnál-unalmasabb üzleti vacsora, veszekedések, amikor egy kicsit spiccesen értem haza és az azt követő reggeli fejmosás.

4,5 évvel ezelőtt:

Reggel olyan fejfájással ébredtem, hogy örültem, hogy egyenesen tudok járni. Egy fejrázással köszöntöttem ismét a másnapos magamat. A tegnap esti buli, nekem egy kicsit túl dúrvára sikeredett. Annyit ittam, hogy a fele este kiesett. Egy rövid zuhannyal kezdtem tűrhető állapotba rendezni magam, mert mikor belenéztem a tükörbe, megijedtem magamtól.

A lépcsőn leérve az ebédlőbe mentem, ahol már anyáék ültek. Néma csendben fogyasztották a reggelit. Leültem a nagy asztalhoz és én is enni kezdtem. Rám sem néztek, így büntetnek a tegnap este miatt.

- Ugye tudod, hogy ez így nincs rendben? - kérdezte apám. Mire csak bólintottam. És kezdődik a szokásos...

- Már két hete folyamat iszol, nem okolhatod magadat a történtekért. - mondta anyám, és ezzel csak annyit ért el, hogy eszembe juttata, hogy mit is tettem. Mit kellett tennem...

Az az ember miattam halt meg... Miattam.

---------------------------

Annyira elvesztem a régi emlékekben, hogy észre sem vettem, hogy az eső esni kezdett és én már csurom vizes vagyok. Végig simítottam mind a két sírkőn, majd felálltam és kifelé indultam a temetőből. Az eső csak úgy szakadt, mint ha dézsából öntenék. Mire az autóhoz értem már vacogva, teljesen átfagyva szálltam be és azonnal bekapcsoltam a fűtést és hazaindúltam. Már besötétedett mire hazáértem.

Másnap reggel úgy ébredtem mint akit jól összevertek, majd elütött egy kamion. Fáztam, de ugyanakkor melegem is volt. Lezuhanyoztam, ami nem 15-20 percbe sikerűlt, hanem egy jó háromnegyed órába. És ott jöttem rá mennyire gyenge vagyok, mikor elfáradtam a szárítkozásban és felöltözésben. Ami csak egy melegítő és egy bő púlcsiból állt. Lassan lesétáltam az emeletről, amit most igazán gyűlöltem.

A tegnap esti esőben ücsörgés nem tett jót...

A nappaliban Ryen és Mike is ott ült és beszélgettek, de mikor megláttak, tátott szájjal néztek rám a döbbenettől.

- Jó szarúl nézel ki te, nő! - állapította meg a maga módján Ryen, mire csak a szemem forgattam.

- Miért nézel ki ilyen... szarul? - na ha már Mike sem talál szebb szavakat, akkor tényleg baj van...

- Tegnap megáztam. Hol van a lázmérő? - kérdeztem és a konyhába indultam csinálni egy forró teát, ők pedig jöttek utánnam.

- Ömm.. itt olyan nincs... - felhúzott szemöldökkel néztem Mike-ra, gondolhattam volna ritkán vagyunk betegek, pláne én. - De megyek és veszek, meg néhány gyógyszert is.

Milyen vicces nem? Van egy orvosi szobánk, amiben minden van, konkrétan MINDEN, de ha valaki megfázik nincs se lázmérő, se gyógyszer... - gondoltam magamban, miközben Mike sietősen távozott.

Ryenre néztem, aki inkább maga mögé intve mondta, hogy ő is megy a dolgára. Jól tette... Ők ketten tudták a legjobban, hogy milyen vagyok betegen. Leginkább minden bajom van, hisztis, fáradt, rosszkedvű vagyok és ilyenkor igazán vágyom a törődésre. Miután készlett a teám, egy egész doboz zsepkendővel vonultam vissza a szobámba, útközben a kutyáim is csatlakoztak.