Hogyan készül a countryhumans mestermű?

1. Mi a countryhumans?

Úgy érzem, ezt a kérdést muszáj feltenni itt a legeslegelején, mert sokan nem ismerik fel a koncepció lényegét, akár fiatal korból, akár a nagy mennyiségű, színvonaltalan tartalmakból adódóan. Lássuk be, sokkal több ez, mint cinikus, színes arcú emberek profán feliratú pulcsikban, ép elmével rendelkező ember számára enyhén szólva hihetetlen szituációkban. Tehát mi is a countryhumans jelenség, és milyen potenciát rejt?

A CH - ahogyan rövidítik - nem egy hagyományos fandom, hanem egy médium, egy kifejező eszköz, ami két dologra épül:

1. Megszemélyesítés. Temérdek példát találunk rá, ha egy kicsit is körülnézünk a kultúrában és az irodalomban. A költő ahogyan megszólítja a reményt, vagy az az ember, aki a tárgyakban is lelket tisztel. Az elvont, kézzel nem fogható ideák, a fizikális tárgyak mind a megszemélyesítés potenciális alanyai, méghozzá évszázadok óta. Olyan abszurd volna tehát egy megszemélyesített ország?

2. Antropomorfizáció, ami szintén érdekes jelenség. A bizonyos földrészek emberi alakot öltenek. Miért is? Mert az ember számára az ember az azonosítható, a vonzó és az érthető. Nem véletlen, hogy a mitológiában és a régi történetekben az embernél felsőbb rendű lények igen gyakran ember formájában vannak ábrázolva, vagy úgy ereszkedtek le a halandókhoz. Mert az emberek így érzik magukhoz közelebb őket.

E két elem határozza meg a countryhumans esszenciáját, ahogyan maga a megnevezés is sugallja (country - ország, human - ember). Tehát, mint médiumnak, a létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen és a természete tisztán érthető: a countryhumans egy kifejező eszköz, akárcsak a művészet számos formái.

Tehát, mint fentebb volt szó, nem egy hétköznapi fandommal van dolgunk. Mert mi is egy fandom? Egy csoport rajongó, akik egy bizonyos médiát/tartalmat nagyra értékelnek és saját kreatív anyagot gyártanak vele kapcsolatban, a forrásanyagot használva. Ezek a médiák mind egy adott kánon (ami szabályok összességét jelenti) szerint működnek. Talán már fel is sejlik, mire akarok kilyukadni. A countryhumans nem rendelkezik fix kánonnal. Vegyünk példának egy ágról-szegről rokon tábort, a Hetaliát, ami viszont rendelkezik vele. Ezt a sorozat alkotója határozza meg. Ezen szabályok szerint működik a világ és minden, ami annak része. A rajongók ezen szabályok szerint alkotnak, vagy tudatosan figyelmen kívül hagyják, és felvetnek egy alternatív világképet. A countryhumans esetében, mint kollektív, ki az alkotó? Ki szabta meg a kánonokat? Nos, lényegében senki, ugyanakkor mindenki. Nincs úgy forrásanyaga, mint a legtöbb fandomnak. Minden tartalmat rajongók készítenek. Idővel persze kialakultak széles körökben elfogadott kánonok vagy designok, amik a való világ történelméből, kortárs politikai eseményekből és gyakran sztereotípiákból, általánosításból merítenek. De ezek semmiképpen sem kell megkössenek.

Ezzel miért fontos tisztában lenni? Mert pont ebben rejlik a countryhumans igazi szépsége: teljes alkotói szabadság. Végtelen lehetőségek előtt áll az író. Ő dönti el, hogyan szeretné a világát és a szereplőit kialakítani. Ám ez a hatalmas szabadság gyakran kétélű kard. Elvégre, ha mindent szabad, mit lehet? A "minden" nagyon tág fogalom, és sokan visszariadnak tőle, vagy abba a csapdába esnek, hogy csak másolják a fősodort. Ugyanakkor lehet túlbuzgóság és túlbonyolítás okozója is - a szabadság olyan csábító, hogy azonnal a legnagyobb fának esik neki, és csalódottan fogadja, hogy beletörött a fejsze. Eredetiségre jó törekedni, de nem kell azonnal Magnum Opust alkotni, nem kell egy nagyon komplex világ, amibe csak belebonyolódik az ember és elmegy a kedve folytatni. Csak azzal indít az író, amit ismer, ami érdekli. És sokat elmond egy mű az írója személyéről, mentalitásáról és vérmérsékletéről, hangosan beszél.

Egy ötlet apránként bővül. Egy történet pedig egy egyszerű ötletből indul. Például a Narnia szerzője, C.S. Lewis, látott egy téli tájképet utcalámpával, és azt a képet meg akarta eleveníteni. Vagy, engedtessék meg a személyes példa, az első regényem egyetlen mentális képből indult: négy régió egy asztal körül honfoglalózik és mindjárt száz éve volt Trianon... Mi lenne, ha ezen a négy szereplőn keresztül szemléltetném a véleményem a témáról?

Az írói és művészi szabadság szépsége, hogy mindent lehet. Ám felelőssége is, hogy nem mindent érdemes. Attól lesz egy publikusan megosztott mű valóban érdemleges, hogy van mondanivalója, és végérvényesen a cselekmény, a szereplők, a viccek, a színek, a tragédia mögött az üzenet áll, az mozgat mindent. Egy üzenet, ami az olvasók számára építő, a társadalom számára elgondolkodtató vagy szórakoztató, az egyén számára inspiráló.

Ezt a kétélű kardot kell tudni kezelni. És ehhez szeretnék segítség lenni. Remélem tisztázni fog pár dolgot, és tanulsz valami újat az írásról, amit nem csak countryhumans kontextusában alkalmazhatsz a jövőben!