Hogyan készül a countryhumans mestermű?

3. A szereplők a cselekmény gerince

Nincs cselekmény egy stáb nélkül - szereplők nélkül. Ők lesznek azok, akikkel az olvasó azonosul, az ő körülményeikhez és érzelmeikhez kötődik. Ha az olvasót nem érdekli a karakterek sorsa, akkor lehet akármilyen sok akció, ha a résztvevők személyisége és karizmája egyenlő egy deszkáéval, veszett ügy van, nem lesz végigolvasva a könyv.

Tehát, hogyan ragadjuk meg az olvasókat? Úgy, hogy minden ami történik, számít, mert számítanak azok, akikkel történik. Mitől jó egy karakter?

Először is vannak hibái, amik három dologból fakadnak: vágy, félelem és tévhit. Nevezzük őket a „három esendőségnek". Három kérdés megválaszolásával határozhatod meg:

Vágy - Milyen célt szeretne elérni a szereplő mindennél jobban?

Félelem - Ha nem éri el a célját, milyen következményekkel kell szembenézzen?

Tévhit - Mi az a téves gondolkodás, ami megakadályozza őt a célja elérésében?

Ezek határozzák meg a világnézetét, adnak hajtóerőt és belső motivációt a szereplőnek cselekedni, és nem utolsó sorban hihetővé teszik a személyiségét, mert ugye nincs tökéletes ember.

Másodszor van kémiája. A fenti esendőségeknek köszönhetően egyes szereplők ütköznek egymással vagy gravitálnak egymáshoz. Hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz, ezt hívjuk kémiának - oldódnak, robbannak, kötődnek tulajdonságaiktól és nézeteiktől függően. Minden karakter valamilyen kapcsolatban áll a többi karakterrel, ha látszólag nem, még akkor is. Talán megszakadt egy régi kötelék, vagy csak ezután jön létre. Ezek a kapcsolatok sokfélék lehetnek: tartózkodó ismeretség, rivalizáló, baráti, lelki társ, romantikus, családi, semleges stb.

Ha már a kapcsolatoknál tartunk, egy picit beszéljünk az úgynevezett shipekről, ugyanis a relationship rövidítése (jelentése: kapcsolat). Tartozhatnak két nagy kategóriába: romantikus - a köznyelvben ez az elsődleges értelem; plátói - ami nem tartalmaz romantikus töltetet. Fontos! A shipeket sose öncélúan használd! Vagyis a ship ne önmagáért legyen, hanem legyen a történet szolgálatában! Továbbá, ha nézettségvadászat és olcsó nyálcsorgatás csupán az eredménye a jelenlétének, akkor a történetre nézve teljesen értelmetlen, arról nem is beszélve, hogy megkérdőjelezendő az értéke az emberiesség skálán. Shipeléssel csak óvatosan, countryhumans esetén kizárólag a történelmi kontextus tiszteletében (mind tudjuk, mi történik, ha ez hiányzik...). Kötelezően legyél ezekkel tisztában, akkor még kétszer is átgondolod, hogy vajon megéri-e egy degradáló internetes kéznyomot hagyni a jövőbeli éned örömére. És ez a minimum.

Harmadszor vannak egyéni ismertetőjegyei. Kezdjük a hang és nyelvezettel. Ez alatt értünk verbális tikkeket a beszédstílusában. Például beszélhet nagyon irodalmi nyelven, vagy akcentussal, tájszólással. Könnyen gyakorolható technika, ha párbeszéd írásakor a narrátor megjegyzései nélkül olvasod, amit mondanak a szereplők. Ha a narrátor által adott kontextus nélkül is érezhető, ki beszél, akkor sikerült a gyakorlat. Ismertetőjegynek értünk hóbortokat is, nonverbális tikkeket, vagyis pótcselekvéseket, jellegzetes arcmimikát különféle szituációkban. Például amikor mélyen gondolkodik a szereplő, kopogtatja az ujjait, vagy pödöri a haját, ha zavarban van, felnevet vagy elfordul stb. Ezek is jellemzik, adnak hátteret a származásáról/hovatartozásáról/műveltségéről/korábbi tapasztalatokról/berögződésekről.

Negyedszer reagál az eseményekre. Vannak a cselekményben aktív és passzív szerepű karakterek, de ideális esetben mindkettő valamilyen reakciót kell mutasson. Ha nem, akkor csak egy sor tulajdonság marad belőle, nem válik személlyé, akinek vagy aki ellen lehet szurkolni.

Inspirációra szükség van egy jó karakter megalkotásához. Ihletet nyerni lehet barátoktól, más emberekről, más olvasott művekből, magadból. Az író alapból belehelyezi magát az írásába, mert minden alkotás egy darabka én. Ám ez nem keverendő azokkal az esetekkel, amikor saját magát a cselekménybe beilleszti a szerző (self insert). Ez utóbbi csakis akkor ajánlott ha:

- nem viseli ugyanazt a nevet, mint a publikáló profil vagy netán a valódi személyi azonosság (ez főleg az író személye védelmére, a fiatalabbak kedvéért)

- belső viccként működik (fourth wall break)

- nem szájbarágósan közölt a kilét

- az ebben a részben megbeszélt pontok mind rá is alkalmazásra kerülnek (ne legyen belőle tökéletes és unalmas Mary Sue).

És ötödször a megtett út végén mássá válik, mint amikor elindult. A cselekményed nem csak A pontból B pontba kell elvigye, hanem a személyiségén is meg kell látszódnia a fejlődésnek. És hogyan lehet ezt a fejlődést elérni vele? Azzal, hogy megtalálja a három esendőségre a megoldást - szembenéz félelmével, legyőzi a tévhitét és boldog befejezés esetén igaz hit segítségével megkapja a vágyát, szomorú vég esetén nem teljesül a vágya, ennek ellenére emelt fővel marad, mert okult a történtekből. Ha egy karakter semmit nem fejlődik a történet végére, az tragikus, mind számára, mind az olvasó számára, hiszen elolvasta a történetet hiába és nem lett eredménye! Egyes főgonoszok- és antihősöknél bevetett módszer a tragikus vég, hogy elmarad az utolsó esély is változni. De az nem rossz karakterre vall? Nem, mert egyes esetekben a kifejtett üzenet részévé teszi a tragédiát az író. Amikor nem ez a helyzet azonban, amikor sok hűhó történt, de az író elfelejti megtanítani a szereplőinek (és az olvasóknak) a tanulságot, felesleges erőfeszítés volt az egész.