MEGVÉDELEK

2. rész

17:43

Végre. Az ajtó csapódása volt a legszebb hang számomra. Miért? Mert apám elhagyta a házat. Kimerészkedek a szobámból, majd a konyha felé indulok. Halkan emelem a lábaim biztos, ami biztos. Kiérve anyámat látom, aki a földön kuporog összeverve. Nem kímélte, ahogy elnézem. Odasietek hozzá és magamhoz szorítom. Megtört, hisz elengedte a hosszú ideje benntartott könnyeit. Az idővel nem törődve ringatózni kezdtünk.

Levettem a szekrény tetejéről az elsősegély dobozt. Igen, ez okok miatt szereztük be. Kinyitottam, majd elővettem belőle a fertőtlenítőt, a kötszert és a sebtapaszokat. Nekiálltam először lefertőtleníteni anya fejét, hisz lett egy kisebb nyílt sem a szemöldöke felett.

- Csípni fog egy kicsit. – említettem neki.

- Tudom kicsim. Mindig ezt mondod. – válaszolta. Ezen fájdalmasan elmosolyodtam. Ez visszhangzott a fejemben. Mindig ezt mondod.

A fertőtlenítés után ráragasztottam egy megfelelő méretű sebtapaszt. Amíg ezt csináltam, addig ő elkezdte kenőccsel bekenni azokat a részeket, amiket ő is elér. Néha felszisszent a fájdalom miatt, de hősiesen bírta. Tudom, hogy jobban fáj neki, mint ahogy ő mutatja.

- Gyere kicsim, bekenem a hátad. – említette meg nekem.

Anyám elindult a hűtő felé, amiből kivette a megfelelő krémet tartalmazó tubust. Levettem a pólóm, majd vártam a hátamon a hideg érintést. A hűtött gélt elkezdte eldolgozni először a vállam és a nyakam körül, majd úgy folytatta lefele. Olyan helyeken kente be a hátam, ahol az öv nyomai látszódtak. Rettenetes érzés és egyben fájdalmas. Néhányszor felszisszentem, hisz kész kínszenvedés néha a sebek lekezelése. Most sokkal mérgesebb volt, mint szokott lenni. Valószínűleg azért, mert látták, hogy mit művel velünk. Van egy olyan érzésem, hogy ennek még lesz böjtje.

A sebek lekezelése után visszamentem a szobámba, majd elővettem a naplómat.

„Kedves naplóm!

Valószínűleg új szomszédunk lesz, akit Sipos Noelnek hívnak. Igazán jóképű srác. Magas, és egyben megállapítottam azt is, hogy izmos. Nem annyira van kidolgozott teste, de minden bizonnyal vannak muszklijai. A szeme is igazán gyönyörű, de van benne valami titokzatos. Rossz fiús magatartással rendelkezik szerintem. mikor találkoztunk rágyújtott egy cigire. Tudom, hogy ez a mai világban természetes már a fiatalok körében, de számomra nem az. Ezt követően megjelent Miklós bácsi, aki a ház tulajdonosa. Bemutatkoztak egymásnak, majd indultak is volna be, amikor apám és anyám rontott ki a kapun. Szokásosan veszekedtek egymással. Borzasztó érzés volt számomra, miszerint tanúja volt ennek Noel. Ezután apám rám ordított, de annyira elvesztem a gondolataimban, hogy nem figyeltem rá. Feleszmélésemből apám keze már a hajamat fogta, majd elkezdett rángatni engem a házunk felé. Anyám próbált segíteni kisebb nagyobb sikerrel. Ekkor apám észrevette, hogy nem rá figyelek, majd ő is arra fordította fejét. Egyből a kedves énét vette elő és már ki is húzta magát ebből az egész helyzetből, azzal az indokkal, hogy mi voltunk a hibásak. Borzasztó volt számomra, miszerint látták, ahogy bán velünk, mégsem tettek semmit, és a legrosszabb, hogy nem is törődtek vele ezután. E dolgok után Miklós bácsi megmutatta Noelnek a házat, apám pedig minden figyelmét ezután ránk szentelte. Nem ordított, hanem szépen kimérten mondta, hogy takarodjunk be a házba. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. A házba beérve, azonnal a szobámba menekültem, majd magamra zártam az ajtót. Hallottam, ahogy anyám könyörög apámnak, hogy ne bántson engem, hanem inkább őt. Így is tett, de nem lett vége. Lépteket hallottam a szobám felé. Hiába mondta azt, hogy nem bánt, mégsem tartotta be a szavát. Mit is vártam. Halkan kezdte el a monológját, miszerint nyissam ki az ajtót. Nem tétlenkedtem, hisz még rosszabbul jártam volna. Apám belépett a szobámba, majd követelte tőlem, hogy vegyem le a pólóm, majd forduljak neki háttal. Nem akartam, de muszáj volt. Hallottam, ahogy kicsatolja az övét, majd egy kis idő után megéreztem az első ütést. Újabb és még határozottabb ütések következtek. Miután befejezte kilépett a szobámból. Sírni kezdtem. Miért is nem sírtam, amikor ütött engem? Mert azt mondta, hogy egy könnycseppet sem engedhetek el. Egy kis idő múltán kimerészkedtem a szobámból, majd észrevettem, hogy elbánt anyámmal. Ismét egymás sebeit ápoltuk le. Magamban megállapítottam, hogy a szokásosabbnál is brutálisabb volt most. Most jönne az a kérdés, miszerint Miért nem kértek segítséget?. Próbáltuk már, de csúnyán kikaptunk mindketten. A legfőbb baj az, hogy mindenki a kedves segítőkész embert látja benne, pedig az ellenkezője. Egy családbántalmazó hentes.

 Vasárnap"

Elkönyveltem magamban, hogy kicsit jobban érzem magam, mert kiírtam magamból ezt a fájdalmat.

- Gyere kicsim, csináltam vacsorát. - szólt anya.

- Megyek! – válaszoltam neki.

Elindultam ki a szobámból a konyha felé. Éreztem a finom illatokat. Kiérve pillantottam meg, hogy a kedvencemet készítette el. E látvány miatt elmosolyodtam. Ránéztem, majd láttam, hogy ő is mosolyog.

- Direkt a kedvencedet csináltam. – említi meg nekem.

- Köszönöm. – hálálkodom.

- Együnk nehogy kihűljön. - mondja

- Rendben. – boldogan ülök le az asztalhoz, de nem is tudom, hogy mivel kezdjem, annyi minden van itt. Talán husit eszek egy kevés kis krumplival. Anya úgy szint húst eszik csak rizzsel.

- Jó étvágyat kicsim.

- Neked is. – viszonoztam kedvességét.