MEGVÉDELEK

4. rész

13:25

Elérkeztünk az utolsó órához. Nem tudom kinek az ötlete volt, hogy a nap végére betegyenek egy biológiát. Pont azt a tantárgyat kellene szerintem első órákba tenni, amiből érettségizünk majd. Ezután jöhetnének a nem annyira fontosabb tantárgyak.

Öt perc késés után sikeresen betalált Anita tanárnő, aki a biológia órát szokta nekünk tartani lassan négy éve. Szerintem már mindenki megszokta, hogy késik. Általában szétszórt, mint most, hisz félúton elhagyta a kijavított dolgozatokat. Előd sietve felpattant és segített felszedni az irományainkat.

- Köszönöm Előd. – hálálkodott.

- Szívesen tanárnő. – ült vissza a helyére.

- Kis kedvenc. – jött hátulról egy hang.

- Köszönjük a megszólalásod Bálint, de senki nem kérte. – ezen, mindenki jót mulatott. A tanárnő ma is formában van. Ezért is szeretem, mivel nagyon jól és egyszerűen magyaráz. Így elég, ha órán figyelsz, már aki figyel.

- Szóval... kijavítottam a dolgozatok. – csend telepedett az osztályra. – Egyszóval... siralmasak lettek. Természetesen voltak, akiknek ötös lett, de a többségnek egyes és kettes. - közben elkezdte kiosztani őket. Végre ideért hozzám, majd egyből a jegyet keresem a lapon, ami ötöst mutatott. Tudtam igazából, hogy kiváló lesz, hisz tanultam rá.

- Van valakinek kérdése? – néz végig az osztályon a tanárnő. – Tehát nincs kérdés. Rendben. Örülök neki, mert nem lett volna kedvem megválaszolni. – ült le az asztalához. – Lényegre térek fiatalok. Ugye most már végzősök vagytok, így most már gondolkodni kell, hogy hova és minek szeretnétek tovább tanulni, ha valaki akarna esetleg. – nézett hátra Melindára és társaira. – Ennek következtében lehetőséget kaptunk arra, miszerint a gyakorlati órákon betekintést nyerhetünk a kórház világába. – kórház világába?

- Hogy érti ezt tanárnő? – kérdezte Előd.

- Minden gyakorlati órán átmegyünk a kórházhoz és egy adott osztályon fogunk majd lenni, amit majd meghatároznak. Így a továbbtanulók, könnyebben fognak szakirányt választani a későbbiekben. – ledöbbentem.

- Tanárnő! Boncnoki terembe is megyünk majd? – tette fel halkan a kérdést Előd.

- Elvileg, hisz az is a kórházhoz tartozik.

- Ez nagyon jó! – örült meg.

- Talán érdekel téged az az irány? – kíváncsiskodott a tanárnő.

- Igen! Kiskorom óta boncmester szeretnék lenni!

- Bizarr szakma, de tudod, hogy oda erős gyomorra lesz szükséged.

- Bírom az ilyeneket. – határozottan mondta.

- A te döntésed Előd. Tényleg! Valaki tudja, mi szeretne lenni?

- Én sebész szeretnék lenni idővel. – feleltem halkan.

- Szép szakma. Miért szeretnél az lenni?

- Mert másoknak akarok segíteni.

- Ez kedves. – mosolyodott el a tanárnő. – Esetlen még valaki?

- Én ápolónő akarok majd lenni tanárnő. – szólt előre Lilla, Melinda barátnője. Meglepődtem, de ahogy elnézem mindenki még a tanárnő is. Ki gondolta volna, hogy valamelyikük viszi valamire. Ez most gonoszan hangzott.

- Te dolgozni akarsz, ha felnőtt leszel? – csodálkozott el Melinda. Jézusom.

- Muszáj lesz. Nem mindig lesznek velem a szüleim. – magyarázta Lilla. Azta. Tud ő normális is lenni, ha akar. A legnagyobb baj itt, hogy Melinda rossz hatással van rá. Szerintem még jobb tanuló is lehetne Lilla, ha nem foglalkozna azzal a társassággal.

- Szuper! – kezdett el tapsikolni a tanerő. – Másvalaki esetleg? Nem kell szégyenlősködni. – próbálkozott Anita tanárnő, de nem jött most össze. Csend uralkodott az osztályon. – Rendben, majd máskor. – könyvelte el saját magának a helyzetet. – Akkor kezdjünk neki az órának, hisz közeleg az érettségi. – kelt fel a tanári asztaltól.