Csillagfény- Kiscsillag- Ragyogás Extra (Flufftober 2023)

október 4. - Esős nap

A meredek perembe keskeny vájatokhoz, kapaszkodókhoz hasonló képződményeket keresett két gyerek. A kislány hat évesnek nézett ki, míg a fiú inkább kilencnek. Mindkettő haja fekete volt, akár a csillagtalan éjszaka. A szemük viszont nem lehetett volna eltérőbb. A lányé éjkéken fürkészte a lehetséges útvonalat, amit az előtte haladó sárgadinnye tekintetű fiú tapogatott ki. Nem védte őket semmi, ezért a szél vadul cibálta kettejüket. Csakhogy a két sziklamászó meg sem rezzent és a süvítő orkán erejű lökések se zökkentették ki őket. Hol oldalazva, hol kicsit le- vagy felfelé haladva jutottak el egy széles nyíláshoz, ami három kőhajításnyi széles és egy felnőtt ember magasságú volt.

Ugyan a két utazót nem zavarta különösebben a szél okozta kellemetlen időjárás, mégis jól esett számukra széltől védett helyre érni. A kislány és a fiú korából adódóan nem fenyegette őket az a veszély, hogy alacsony lett volna a barlang belseje. Úgy döntöttek, hogy belül folytatják az utuk, és amint egyre beljebb jutottak, annál gyérebb világosság várta a két kíváncsiskodót. Nem hoztak magukkal kovakövet, vagy mást, amivel tüzet csiholhattak volna, ezért aztán a lány a fiú ruhaujjába kapaszkodva haladt tovább, hogy ne veszítsék el egymást. Azonban amikor az orruk hegyéig sem láttak, a szűkülő kőfalak kanyarogva folytatódtak, és nemsokára a távolban halovány fény sejlett fel, amit követve egy repedezett szélű kráterhez értek.

Az alant elterülő kisebb-nagyobb kövek valaha az ott álló barlang mennyezete lehetett, ami mostanra beomlott, így létrehozva egy sziklás menedéket. Az ég szürkés felhőket vitt magával majdnem egészen eltakarva a napot. Egy keskeny sugár szűrődött át ide-oda vándorolva, és hol vonallá halványulva, hol kiszélesedve, ami megtörte a gyülekező fellegeket. Amint ezt a csodálatos látványt szemlélték egyszer csak az érdes peremen belülre vetült a fénynyaláb, ahol odalent a kövek között felragyogott valami a napfényre válaszul.

A két gyerek összenézett, majd bólintottak, aztán a nagyobb köveken átszökkenve egy pici tóra bukkantak. Amint odaértek fentről apró cseppek hullottak alá. Koppanva jelezték érkezésüket. Eleinte elszórtan lehetett hallani, s csak egy-egy sötét pont mutatta a helyüket. A kislány a tenyerét előrenyújtva várta, hogy oda is essen egy frissítő permet. A kisfiú alig észrevehetően elmosolyodott, és úgy szemlélte a lányt hátratett kézzel. Az égi áldás szemenként, halkan hullott a földre. Hirtelen ez a békés szemerkélés átváltott zuhogó esővé, mintha sűrűn szőtt esőfüggönyként szakadt volna le a feketévé kormosult felhőből. A két gyerek egyszerre mozdult a másik felé, és kapaszkodtak össze egy szélesebb és lapos sziklán. Aztán a lány kacagva vette szemügyre a pillanatok alatt elázott fiút.

- Úgy nézel ki, mint egy macska, aki máris száraz menedéket akar keresni.

- Itt nem biztonságos. Menjünk tovább, A-Feng - szólt a fiú.

- Mitől félsz? Nincs a közelben senki – pöckölte játékosan a fiú vállát, aki kissé felemelte a fejét válaszul.

- Valaki követett minket. Talán a barlangig utánunk merészkedett.

- Az az öreg nem mászott hegyet. Ne aggódj. Azért a küldöncért meg kár szót pazarolni - jegyezte meg az esőcseppeket pöccintve levegőben, amik kicsi tűzijátékokhoz hasonlóan szétvetődtek még apróbb szemekké válva.

A fiú nem először csodálkozott azon, hogy az útitársa milyen könnyedén megőrizte a hidegvérét, holott... Tisztában volt azzal, hogy egy idős kultivátor mester szemmel tartotta őket egy ideig, majd feltehetőleg egy tanoncát bízta meg azzal a feladattal, hogy folytassa a megfigyelést. A gyerek álcatest adottságait az előnyükre fordítva választott útvonalat, és csakhamar elértek egy meredek részhez, s ott jelentősen lemaradt az utánuk küldött ifjú, aki ráadásul nem volt felkészülve efféle megpróbáltatásra. Nem lett volna szerencsés számára, ha odakint az éles meredélyen érte volna az ítéletidő, mert akkor bizony az életéért kapaszkodott volna.

- Egy tengerben élő szellem miért nem szereti az esőt? – kérdezte őszinte érdeklődéssel a lány, aki látszólag cseppet sem bánta, hogy bőrig ázott.

- Jobban szeretem száraz helyről nézni, és... ilyen volt az idő, amikor elvesztettem az édesanyámat – felelt a fiú.

Egy gyermeki kéz simult az arcára, és egy együtt érző kék szempár szegeződött rá.

- Biztos az égiek is tudták milyen nagyszerű anyát szakítottak el tőled.

A sárgadinnye hártya elkeskenyedett, míg a pupilla kitágult. Ezzel egy időben a heves zivatar elvonult, és a napfény ismét betöltötte a rejtett medencét. A peremről körös körül kicsiny csillogó vízcseppek gyöngyöztek lefelé, amik kedvesen csengtek a vizes kőhöz hozzáérve. A fiú ezelőtt sosem mert arra gondolni, hogy ilyen szempontból értelmezze a régmúlt fájó emléket. Bár kissé gyerekes felfogásnak tetszett, ennek ellenére megnyugvást hozott a gyerekkora óta magával hordozott mélyre temetett gyászba. A lelke érezte, hogy a velem szemben álló, ugyan éppen kislánynak nézett ki, de nála jószívűbb szellemmel nem fog találkozni, ezért ettől kezdve még inkább becsülte azt az időt, amit vele tölthetett.