Karácsony a parton (Jikook)

Part 1.

2013. december 11. Busan, Szöul. Rohadt hideg van. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen ez a hely tavasszal és nyáron. A homokos tengerpart, a kellemes víz, a nap melege, a hűsítő tengeri szél és a nyüzsgés...bár az utóbbit inkább hívnám nyomorgásnak és jobban belegondolva nem is szeretem. Ezt csak egyszer jeleztem a főnökömnek, mire közölte, hogy annak a bizonyos nyomorgásnak köszönhetően van munkám. Harin őslakosnak számít a szigeten. Csak és kizárólag ez lehet az oka annak, hogy még mindig van forgalma a pékségnek, hiszen kinek lenne szüksége nyáron, a negyven fokban egy frissen sült kakaós csigára vagy egy cappuccinós muffinra. Pedig egyébként van. Jegeskávéval imádják az emberek.

Két éve dolgozom itt. Miután végeztem a művészeti sulival, fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek az életemmel, de ha akarnám sem tudnám megmondani, hogy hogyan kötöttem ki egy pékségben. Csak tippelek, de talán az állhatott a háttérben, hogy máshol nem kaptam munkát... Harint is kizárólag a kézügyességem foghatta meg, amivel a süteményeket, desszerteket és fagylalt kelyheket díszítem. Igazából a munkámnak ezen része nekem is tetszik. Alkotni valamit, ami szemet gyönyörködtető és amivel másnak örömet okozhatok, ha már személy szerint én, huszonöt éves koromra besavanyodtam.

A nevem Jimin. Park Jimin, és ez az én karácsonyi történetem.

Első fejezet: Kezdődik...

Ha nem lenne elég magában a mínusz nyolc fok, ez a hőmérséklet a tenger közelében még lejjebb zuhan. Esküszöm, hogy mire a bolthoz értem, addigra a leheletem ráfagyott a sálamra. Annyira utálom! Az üzlet feletti Blue Bakery felirat köré, havas hatású fenyő girland volt tekerve, mert ugye hó az nincs. Minek is az a karácsony küszöbén. A "havas" ágakról pedig a leggiccsesebb gömbök lógtak, amiket valaha láttam. Esküszöm, hogy még a Grincs se vinné el, inkább büntetésből otthagyná.

- Jó reggelt Harin! - köszöntöttem a főnökömet, ahogy beléptem a meleg vendégtérbe. Hazudtam. Nem csak az alkotás része tetszett a munkámban, hanem az illatok is, amiktől át is melegedtem kissé.

- Jó reggelt Jimin! - hallottam meg a köszöntését hátulról, ahonnan az isteni illatok is szálltak. - Mi újság otthon? Minden rendben?

Letekertem a sálat a nyakamból és elkezdtem kihámozni magam a vastag télikabátból, miközben válaszoltam. - Igen, minden rendben. A szüleim üdvözölnek és köszönik a kóstolót, amit küldtél.

A hétvégén hazautaztam látogatóba a karácsonyi roham előtt. Már láttam a végtelen hosszúságú bejgliket, a megszámlálhatatlan mézeskalácsokat és a végeláthatatlan sajttorta kombinációkat, hogy csak párat említsek. Nem, még mindig nem cukrászda vagyunk, hanem pékség. Viszont ezt Harin mindig is hajlamos volt elfelejteni. Talán pályát tévesztett.

- Anyukád mit szólt az új tejkaramellés karácsonyi pudinghoz? - dugta ki a fejét Harin a konyhából. Előszeretettel teszteltette a szüleimmel az újításait, ilyenkor pedig várta a beszámolómat.

Elmosolyodtam a zilált haján. - Imádta.

- Ez az! - lelkendezett, miközben ismét eltűnt majd újból felcsendült a fém tálak és a műanyag tárolók kicsit sem harmonikus dallama.

Levettem egy tengerkék kötényt, a nyakamba akasztottam, majd igyekeztem nem csomóra kötni a derekamnál. - Mire készüljek? - érdeklődtem meg a napi menetrendet.

- Csak a szokásos. - kiabálta ki Harin a konyhából. - Illetve tízre van egy rendelés.

Mire kimondta, már a kezemben volt a kis papírdarab, amin fel volt tüntetve minden, ami a rendeléshez kapcsolódott. Kim, öt darab csokis croissant, kettő vaníliás, kettő mentás és négy epres, valamint hat forró vaníliás latte. Tíz óra.