Charles Leclerc már hat éve neveli egyedül a kislányát és utazza be vele a világot Formula 1-es pilótaként. Az életük különleges, kaotikus, de olyan, amiért bárki boldogan beáldozná a fél karját. Legalábbis addig amíg Charles asszisztense fel nem mo...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
𝐀 𝐁 𝐈 𝐆 𝐀 𝐈 𝐋
Olyan drága vörös szatén ruhában állni, olyan drága pezsgőt tartva olyan drága pohárban a kezemben egy olyan drága helyen, ahova korábban még akkor sem tehettem be a lábam, ha hostesskedtem szürreális érzés. A lábaim megremegnek minden alkalommal, amikor az ajtó kinyílik és egy újabb pincér bukkan fel mögüle drágább pezsgőt egyensúlyozva a kezében tartott tálcán, mint az előző. Szeretném átvenni a terhét és segíteni neki. Nem szívjóságból, egyszerűen csak azért mert túlságosan beleégett a fejembe, hogy ezt kell tennem. Lehetetlennek tűnik, hogy itt legyek, elképzelhetetlennek. Magamfajta lányok nem szoktak megjelenni ilyen nagyszabású eseményeken. És mégis maga Silvia Delisle áll mellettem éppen valami olyan témáról beszélgetve a velünk szemben álló úriemberrel, amiből egy árva kukkot sem értek. Lehetetlennek tűnik, hogy ez csak álom legyen. A pezsgő túl finom, a bálterem túl gyönyörű, a téma túl komplex ahhoz, hogy csak az agyam játszadozzon velem. Nekem nincs és sose volt ekkora kreativitásom.
Valami hidraulikai rendszer a téma, de ezen a két szón kívül nagyon keveset vagyok képes megjegyezni. A legjobb barátnőmnek természetesen nincs vele gondja. Silv ilyenekről írta a diplomamunkáját az egyetemen. Ezért is került be a Ferrarihoz olyan gyorsan az egyetem elvégzése után. Ezért is képes mindent a legnagyobb részletességgel elmagyarázni a velünk szemben álló olasz, csokornyakkendős férfinak. Ha a csávó valamit nem ért teljesen Silv olaszra vált, hogy elmagyarázza, aztán nyugodtan folytatja angolul a mondókáját. Olyan természetességgel buknak ki vörösre festett ajkai közül a szavak, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne egyszerre beszélni olaszul és angolul franciaként. Az embernek megáll tőle az esze. Az előttünk lévő csávónak pedig azon kívül, hogy az esze áll valószínűnek tartom, hogy a gatyában is ugyanezt teszi valami Silv mondandóját hallgatva. Ebben pedig semmi különlegesség nincs. Silv még ha nem nyitja ki a száját akkor is olyan gyönyörű, mint egy modell, ha viszont beszélni kezd a férfiak hamar a lábai előtt találják magukat. Ez gyerekkorunktól kezdve így van. Mindig ilyen reakciót váltott ki az emberekből.
Monaco hercegének rokona, kedves, gyönyörű és okosabb, mint bárki, akit ismerek. Mellette néha már lehet, hogy túlságosan is hétköznapi vagyok. Sőt egészen biztos és nem csak néha, mert még a legrosszabb napjain is képes túltenni az én legjobbjaimon. Hiába viselem a vörös ruháját, amiben eleve jönni szeretett volna, hiába lettem mestersminkesek által kipingálva, hiába állította be mesterfodrász a hajam, hogy tökéletes loknikba omoljon a vállamra, Silv hosszú, fekete ruhája, egyszerű kontyba rendezett haja és visszafogott, de felettébb elegáns sminkje mellett labdába sem rúghatok.
Az én ereimben nem csörgedezik arany vér. Az apukám asztalos, anyukám pedig abban a házban bejárónő, amiben Silvia felnőtt. Az ő hamvas szőke haja mellett az én barnám nem tűnik egyáltalán különlegesnek, az arca olyan gyönyörű, hogy több cég is megkérte már, hogy szerepeljen a reklámjaiban, hogy könnyebben eladhassák a termékeiket. Talán, ha Silvet érdekelné a pénz kapott is volna az alkalmakon, de minden ilyen helyzetben az első kérdése az volt, hogy hány nem lebomló vagy környezetre káros anyagot tartalmaz a termék, amit hirdetni akarnak vele. Ha csak egy ilyen volt lerakta a telefont a beszélgetés közepén. Én átlagos szépség vagyok, átlagos magassággal, átlagos barna hajjal, átlagos kék szemekkel. Engem nem kérnek fel az újságok fotózkodni és szerintem a net valuem sem lehet több tíz centnél. Olyan vagyok Silv mellett, mint egy elnyűtt plüss maci Barbie mellett. De ez engem sosem érdekelt. Nem érdekelt, mert Silv azóta volt a legjobb barátnőm, hogy az eszemet tudtam. Hozzászoktam a ragyogásához, ami a lépteit kísérte az életben.
