Dallamok csillogása

Válaszolj kérlek

"Szia<3"

"Hogy vagy??"

"Már hiányzol"

"Hé Andrej"

"Halo?"

"Valami baj van?"

"Miért nem válaszolsz??"

"Andrej"

"Kérlek írj"

"Megbántottalak?
Vagy mi van?"

"Sajnálom"

"Csak kérlek írj vissza"

"Válaszolj kérlek"

Már több mint egy hét telt el azóta nem kapok semmi választ. Nem értem mi van, én és Andrej már vagy 3 hónapja együtt vagyunk de most már több hete nem beszéltünk. Megígérte hogy majd ír és hogy sokat telefonálunk meg minden ahhoz képest már több hete semmi.

Elegem lett és már több napja nem írtam neki. Minek is tettem volna ha egyiket még csak meg sem nézte.

2 napja nem aludtam vagy alig csak azon kattog az agyam hogy mi lehet vele miért nem ír.
Mi van ha valami baja lett és azért nem tud írni, mi van ha elcsapta egy busz?

Azt hiszem kezdek megőrülni. Teljesen szétestem.

Az iskolában voltam amikor Félix hátrafordult

-Olyan csendes vagy -végigmért majd folytatta
-Biztos hogy jól vagy?

-Miért kérdezi ezt tőlem mindenki? -akadtam ki
-Mi van ha nem?

-Akarsz beszélni róla? -szólt közbe Beni

-Nem -majd feltettem a fejhallgatómat.

Anna szemszöge

Ezen a héten hétfőn és szerdán találkoztam Sashával. Együtt mentünk szolfézsra. Nem ismerem még eléggé de most nagyon furcsán viselkedett. A magabiztosság egyszerűen eltűnt és mintha a hangulata is elég rossz lett volna.

Félix szemszöge

Egyszerűen nem értem hogy mi lehet Alexel. A napokban olyan letörtnek tűnik nem is értem.

Sasha szemszöge

Sulinak vége lett és kisétáltam a kapun az idő borongós és hideg volt. Elindultam a szokásos úton haza felé és felszáltam a vonatra hamar oda is ért az én megállómba. Lelszálltam és elkezdtem az utamat haza felé, de amikor a parkhoz értem elkapott az az érzés hogy ki kéne tisztítani a fejem, szóval a fák felé vettem az irányt.
Mindent őszi levelek borítottak a dombos táj gyönyörű volt. Minden ezernyi színben pompázott. Egyszer csak az elmémbe egy dallam kezdett szólni egyre tisztább lett ahogy az érzéseim lassan egy gyönyörű hang eggyüttessé mosódnak össze. Leültem a levelekkel borított fűre elő is vettem a kotta füzetemet és lejegyeztem bele amit hallottam majd megragadtam a hegedűnet (mázli hogy pont nálam volt) és játszani kezdtem, ebben a pillanatban minden kavargó gondolat elnémult a fejembe mintha kiléptem volna ebből a világból hátrahagyva mindent. A lelkemet átjárta a zene és akkor minden könnyűnek tünt egy pillanatra.

Otthon voltam feküdtem a szobám padlóján és csak néztem a plafont. Ezt nem hiszem el. Mit tettem? Mit csesztem el?
Egyszer az életben volt valakim és na tessék. Ekkor már úgyis mindegy volt, gondoltam megpróbálom még egyszer utoljára. Elővettem a telefonomat és elkezdtem írni neki.

"Kérlek írj vissza csak azt szeretném tudni hogy mi van hogyha valami bajod van velem akkor mondd meg tudni akarom hogy mi folyik itt"

Csodák csodájára telefonom megcsendült egy perc után.

~Egy új engedélykérés~

Hát ez meg ki lehet, meg is néztem a felhasználóneve "Zaya77"volt.
Nem ismerek ilyen embert de azért gondoltam visszajelölöm. Abban a pillanatban el is kezdett írni valamit.

"Te ki vagy?
És miért írogatsz folyton a barátomnak?"

"Nem tudom hogy miről beszélsz"

"Nem értem hogy mit akarsz Andrej az én barátom és ne írogass neki folyton mert annyit látok, hogy mindig tőled kap üzenetet"

Teljes ledermedtem egyszerűen nem hittem el azt amit látok...

"Szóval ha jól értem te Andrej barátnője vagy?"

"Igen szóval jobban teszed hogyha leszállsz róla! Már 1 éve együtt vagyunk szóval nincs esélyed nála"

A vérem megfagyott és a látásom homályossá vált a könnycseppektől amik lassan folytak le az arcomon. Aztán erőt vettem magamon és válaszoltam neki.

"Szóval nem tudom hogy mennyire hiszel Andrejnak de tudod az van hogy én egész eddig azt hittem hogy én vagyok vele együtt körülbelül 3 hónapja és rendszeresen találkoztunk és meg minden és az egyetlen dolog amit tudok mondani az az hogy akkor úgy látszik mind kettőnket átvert"

"De azt nem lehet olyan sok idő telt el"

Szerintem az a szegény lány is sírva fakadt azok után hogy 1 éven keresztül járt vele, többször is megcsalta bár teljesen átérzem a helyzetét.

"Sajnálom" ez volt az utolsó dolog amit írtam neki ezután lezártam a telefonomat aztán 15 percen keresztül sírtam majd a könnyeim lassan úgy kezdtek apadni, ahogy a megáradt folyó lassan visszahúzódik, ahogy a záporos eső lassan elcsitul, s az óra kattogásán kívül semmit nem lehetett hallani.

Mindent sötét köd borított a fejemben, félelem bizonytalansággal átitatva.
Úgy éreztem mintha valami felemésztene belülről, lassan elnyomná az egész lelkemet és sötétségbe borítani.
Már minden de tényleg minden végigfutott a fejemen, mindenbe kerestem a hibát, mindent átgondoltam, hogy miért történt ez velem de nem sikerült rájönnöm. Az elmémben ürességet éreztem, akár egy mélytenger ami mindent elnyel, sosem látod viszont ami ott elveszik.

A szívemben pedig mintha ezer meg egy tüskét, kardot s tört szúrtak volna, fájdalom az elveszettség lassan felemészti a lelkemet, de én csak feküdtem és néztem plafont mint egy elhalt virág, szirmait lelehullatva elszáradt és a végén már arra sincs ereje hogy saját magát tartsa és eldől s elhervadt teljesen és kiszáll belőle az utolsó cseppnyi lélek is. Eddig nem tudtam hogy mi a fájdalom nem tudtam hogy milyen az ha valakiben megbíztál majd egyszerűen kiderült hogy nem kellett volna és egy hatalmasat csalódtál benne, az is hogy érzed a hiányt egy olyan dolognak a hiányát ami még nem is létezett de egész eddig volt és azt gondoltad hogy van neked, aztán kiderül hogy soha nem is volt, és az a kép amit alkotott a fejed az mintha hamis lett volna minden emlék, minden pillanatban.

Mind csak egy játék volt neki semmit nem jelentettem neki pedig én mindent megtettem volna érte olyan dolgokat csináltam amire sose gondoltam volna hogy képes vagyok, csakis miatta, és ő így hagyott itt engem se szó se beszéd se köszönet, semmi nem volt csak üresség, mint egy üres pohár szerencsétlenségében leesik az asztalról, és soha nem isznak belőle többet ahogy a szívem szilánkokra hullik, ezer meg egy darabra törik és így lesz vége így lesz vége az egésznek nem marad csak szilánkok amelyek csak fájnak mást nem okoz csak fájdalmat, ezekre a jó emlékekre visszagondolni olyan lesz mint a kezemet törött szilánkokba mártani.

Nem tehetek semmit..