Egy felejthetetlen vakáció

1. Fejezet

Hétfő reggel van. Pontban nyolckor szoktam fel kelni, hogy még reggeli előtt el tudjak menni futni. Általában 30 perc szokott lenni, így visszaérek reggelire. A szüleim igaz sokat dolgoznak, de a közös reggelizést ők sem szakítják félbe. Ezek a mai nap is így történtek annyi különbséggel, hogy ma olyan vidámak voltak. Furának tartottam ezt a nagy örömöt hétfő reggel, ezért úgy döntöttem megkérdezem a boldogság okát.

-Történt valami? -kissé túlságosan gyanakvóra sikeredett, de ezzel már nem tudtam mit kezdeni.

-De még mi kislányom-válaszolta apa.

- Képzeld el kicsim, hogy sikerült neked szereznünk egy olyan nyaralót, ahol még pár veled egyidős gyerek fog majd ott lakni a nyáron. -szólt közbe anyukám mosolyogva.

-És ez nekem mi óta is jó? - néztem rájuk a legérthetetlenebb fejjel. Nem örülök neki. Minek legyenek barátaim, ha utána úgy se látom őket?

- Ők is magántanulók, ezért mi szülők összebeszéltünk, hogy egy kicsit ne unatkozzatok. -nézett rám anyukám a világ legbüszkébb tekintetével. Persze nem rám volt büszke, hanem a kis tervére, amivel tönkre teszi a közelgő nyaramat. -Plusz drágám mindig panaszkodsz, hogy nem szeretsz utazni velünk minden hova ezért így kényelmesebb nyarad lesz.

- És mikor kell indulnom erre a varázslatos vakációra? -kérdeztem szarkazmussal a hangomba.

-Még a hétvégén. -jelentette ki apukám.

-Mi? De hát még van két hét az iskolából! -nem értettem, hogy tanulom meg azt a két hetet, amikor éppen ,,ismerkedni" fogok.

- Még van egy heted az utazásig Abigail! Nem olyan sok anyag, hogy ne lehessen megtanulni ennyi idő alatt.

Itt megfordultam és faképnél hagytam szüleimet, akik már nem voltak olyan vidámak, mint reggeli előtt. Anyukám mindig mindent tud anélkül, hogy benne lenne a helyzetbe. Hogy a fenébe tanuljak meg két heti anyagot kevesebb mint egyhét alatt? A lényeg a lényeg nagyon kell tanulnom különben integethetek az évvégi kitűnőmnek. Igen szerintem már most elkezdek integetni. Na! Elég ebből! Ha mindennap tanulok a 24 órából tizenkettőt akkor megoldható. Igen ez lesz az! Oké belátom ez egy borzasztó terv, de mit kéne tennem?

Ez alatt az egyhét alatt több órát tanultam egymás után, mint az eddigi sulis pályafutásom alatt. De megcsináltam! Minden létező dolgozatot megírtam csütörtökön. Ma pedig már szombat van. De nem csak egy sima szombat, ma indulok a csodálatos nyaralásomra. Egészen Spanyolországba kell mennem, aminek nem örülök mert a sok nyelv közül spanyolul pont nem tudok. Alig 30 percem van lemászni az emeletről egyenesen a kocsiig, ami majd el visz a reptérre.

-Abigail! Siess mert lekésed a géped! -kiabált fel anyukám a konyhából.

-Milyen kár is lenne. -motyogtam a lépcsőn lefele menet, de nem is én lennék ha anyukám nem hallotta volna meg.

- Tudom, hogy nem tetszik, de legalább egy esélyt adj majd nekik. A nyári vakációk a legjobbak. -bíztatott édesanyukám, de ezen a fenomenális kedvemen nem lehet egykét szóval változtatni. Nem vagyok mérges a szüleimre csak semmi kedvem a tipikus ,,Sziasztok én Abigail vagyok! Szeretek sportolni és filmet nézni." dumával bevágódni az embereknél. Ennyi év alatt rájöttem, hogy marhára nem érdekel ki mit gondol vagy, hogy ki nem akar a barátom lenni. Örülök, hogy kinőtem azt a rossz tulajdonságom, hogy mások véleménye nélkül élni sem bírok. Sajnos általános iskolás koromban eléggé jellemzett ez a dolog. Sokszor estem emiatt pofára emberismeretben. Így végül már akkor sem voltak barátaim amikor még be kellett járnom iskolába. És most sem kellene szereznem újabbakat. Mielőtt valaki arra gondolna nem vagyok depressziós csak elvagyok a magam világában. Általában olvasok vagy mint említettem filmet nézek. Néha beszélgetek pár volt osztálytársammal, de különösebben nem igénylem a barátokat.

Ahogy beültem a kocsiba rájöttem, hogy nagyon hosszú lesz ez a nyár.