1. Fejezet

81 4 0
                                    

Sosem gondoltam volna,hogy egyszer a szobám ablakán fogom tétlenül végignézni,ahogy anyámat elviszi a mentő.Anyám mondta,hogy hívjam a mentőket és rohanjak fel a szobámba.Csak álltam és nem tudtam,mit tegyek.Sírni már nem tudtam,elapadtak könnycsatornáim. Nem éreztem semmi mást az ürességen kívül, mert tudtam azt, ami már megakadályozhatatlan.Anyám meg fog halni és mi nem tehetünk ellene semmit.

Ezt bizonyította az is,amikor még aznap este hívás érkezett a kórházból.Nem.Nem voltam ott vele,mert Ő ezt akarta.Azt mondta,nem szeretné, hogy mindazt végig kelljen néznem,amit Ő átél.Megtettem, mert nem tudtam elképzelni, hogy élete legrosszabb pillanatában még ha ilyen ki csekélységgel is,de csalódást okozzak neki.

A telefonban azt mondták,hogy nem tudták megmenteni és sajnálják,hogy mindezt egyedül kellett átélnem.Amint apám is értesült a hírről azonnal hazautazott és pakolni kezdtünk.Nem telt bele egy hónapi, mire talált egy új házat.Ez Aspen egyik külvárosi kerületében volt,ami közel helyezkedett az ottani középiskolához.Megvette és azóta minden nap este tízig-ha nem tovább-pakoltunk.

Így az üres szobában állva el sem hittem,hogy alig pár perc múlva vége az eddigi életemnek.Az egyetlen dolog,ami nem változik az apa.Attól félek ugyanolyan munkamániás marad vagy még rosszabb.Valószínűleg a második lehetőség.
Körbenéztem és a falakon lévő világosabb foltokat néztem,amiket a képkeretek hagytak.A torkom elszorult,de vissza fojtottam előtörő könnyeimet.Az ablak előtt álltam meg és apámat figyeltem,ahogy a költöztetővel beszél,aki nemsokára elhajtott.Még egyszer utoljára körüljártam a szobában,de megálltam,mikor az ágyam helyénél az egyik padlódeszka meghajlott a lábam alatt.Éreztem ,ahogy nekiütődtek valami keménynek,ami nem engedi tovább.Kicsit megnyomtam a lábammal ,mikor az egyik vége az égbe meredve felemelkedett.Lövésem sincs,miért,de egészen kíváncsivá tett és kezemmel megpróbáltam felfeszíteni a deszkát.Nem ment egyszerűen,de sokszori próbálkozás után már fel tudtam annyira emelni,hogy láttam,mi van alatta.Egy hosszúkás doboz volt,amin a festék helyenként teljesen lekopott és csak a fa látszott.Ott szerteágazó vonalak voltak ,amik mindegyike a doboz lakatjához "futott". Olyan volt ,mint egy fa.Mintha láttam volna már ezt egyszer.A lakat zárva volt,ezért benéztem a deszka alá,hátha ott van egy kis kulcscsomó,de semmi más nem volt ott.
Lépteket hallottam a folyosóról, amik nyilván apámtól származhatott.Fogalmam sincs ,miért ,de nem akartam,hogy meglássa,mit találtam.Gyorsan leporoltam ,majd a kabátom alá rejtettem el és az ablak felé fordultam,mintha egész ideig csak bámultam volna a kertet.A deszka visszaállításával nem is volt időm foglalkozni mielőtt belépett volna.
-Indulhatunk,kicsim?-kérdezte apa.Hangjából hallottam,hogy mosolyog,mire megfordultam és észrevettem ,hogy a felfeszített deszkán megakadt a tekintete,mikor körülnézett a szobában.-Miért nem mondtad,hogy valami baj van az egyik deszkával?-kérdezte a szemöldökét ráncolva ,majd lassú léptekkel indult a deszkához. Benézett alá és egy pillanatra ,mintha eszébe jutott volna valami, majd megrázta a fejét és rám pillantott.-Találtál alatta valamit?-nézett a szemembe,amivel kiskoromban mindig kiszedte belőlem az igazságot.Most valahogy ez nem nagyon hatott rám.
-Nem.Semmit sem,csak sétáltam és valahogy felpattant.Azt hiszem.Az ablaknál voltam.-úgy tűnt elhitte ,mert nem kérdezett semmit csak egy mozdulattal visszaállította a deszkát a helyére,ami iszonyú reccsenéssel engedelmeskedett.
-Akkor indulhatunk is.A költöztető már elindult ,de nem akarom,hogy sokkal előttünk érjen oda.-közelebb jött és egy puszit nyomott a fejem búbjára,mint régen,majd örökre a hátunk mögött hagytuk a múltamat.

Az egész 1983 mérföldes kocsiúton,amíg Sarasotaból Aspenbe utaztunk a doboz kíméletlenül nyomta a hasam és minden huppanónál jobban és jobban mélyedt a bordáim közé.Apu szerintem észrevette ,de csak a homlokát ráncolta azon,hogy kapkodva veszem a levegőt.Azt hittem nem hozza szóba...tévedtem.
-Valami baj van?-vetett rám egy gyors pillantást,majd tekintete visszatért az útra-Azt hittem már megszűntek a pánikrohamok.Ha akarod elmehetünk majd egy orvoshoz,a kórház nincs messze a háztól.-magyarázott,miközben megálltunk egy lámpánál.
-Nem kelly,apu ez csak azért van ,mert kicsit ideges vagyok.Tudod az új ház,meg a suli miatt. Milyenek ott a tanárok,meg iylenek.-az utolsó két szónál a hangom kissé megremegett ,mert a gáztól a doboz ismét a hasamnak fúródott.Nem tudom milyen doboz ez,de mintha büntetne azért mert elhoztam vagy amiért hazudtam róla apának.Volt egy olyan érzésem,hogy meg fog látszani.
-Biztos vagyok benne,hogy mindenki nagyon kedves és segítőkész lesz.Nem kell aggódnod.Beszéltem az igazgatóval és a tanárokkal a helyzetedről.Nem lesz semmi gond.
Nagyon is hinni akartam a szavaiban,de valahogy amikor az iskolára gondoltam mindig szorongás lett úrrá rajtam, ami nem akart alábbhagyni. De,amit most mondott az kicsit nyugtalanított. Nem akartam,hogy anya miatt kivételezzenek velem.
-Nem akarom,hogy kivételezzenek velem,csak, mert anya meghalt. Olyan akarok lenni,mint a többiek.Nem akarom,hogy kinézzenek ők is.-ráztam hevesen a fejem.A régi sulimban csak pár barátom maradt meg ,akikre számíthattam.A többieknek semmi szükségük nem volt egy labilis barátra ,akit akármikor ,ha szüksége van rá meg kell vigasztalni. Nekik csak magukra volt idejük és a népszerűségük növelésére.
Nem akartam többet gondolni erre, így inkább az ablakon át kémleltem az utcákat. Még bőven volt hátra az útból ,de engem hirtelen elnyomott az álom.

Arra ébredtem, hogy a doboz sarka keményem a bőrömbe nyomódik ,mikor apa fékezett. Próbáltam visszafolytani egy fájdalmas nyögést. Apa még így is meghallotta sziszegésemet és homlokát ráncolva fordult felém.
-Valami gond van?-kérdezte. Hangja aggódással volt tele.
-Nem,semmi. Csak kicsit meglepődtem a fékezés miatt.-óvatosan elmosolyodtam, hogy megnyugtassam ,semmi bajom nincsen.
Esküszöm úgy éreztem a doboz büntetni akar ,amiért nem szóltam apának vagy egyáltalán megtaláltam.
Apa kimutatott az ablakon.
-Megjöttünk.-mosolygott, majd kiszállt és a kulcsot a kezében tartva átjött az én oldalamra,hogy kisegítsen az autóból.
-Nézzünk körbe először.Utána kezdhetünk pakolni.-adta a kezeme a kulcsot.
-A költöztető még nincs itt.-néztem körbe. A környék nagyon barátságos volt. Mindenhol rendezett előkertek és a házak előtt parkoló családi- és sportautók.Itt már javában folytak a Halloween-i előkészületek. A tornácokon tökök sorakoztak és a színes levelek kupacokban hevertek a fák alatt.
Apa a vállamra tette a kezét,amivel kizökkentett a nézelődésből és az ajtó felé sétáltunk.A ház már kívülről is elég otthonosnak látszott.A falak barnák voltak az ablakok keretei és az ajtó pedig teljesen fehér volt.A kulcsot elfordítottam a zárban és az ajtó lassan kezdett kinyílni.


Sziasztok! Hát..nem is tudom ,mit írjak.Meghoztam az első részt.Nem is tudom ,mióta dolgozok ezen,azért ,hogy tetszen nektek.És remélem el is fogja nyerni a tetszéseteket attól még,hogy ez ilyen kis unalmas bevezető szerűség. Ígérem a következők izgalmasabbak lesznek.
Ha tetszett ez a rész ne feledjetek el kommentelni és ,ha nektek is van történetetek itt küldjétek el üzibe,had olvassam el.Továbbá szavazhattok is.Próbálok minél hamarabb készen lenni a következővel.
Sziasztok! ✌

Haunted Where stories live. Discover now