Szabadesés | ✓

🎄hatodik fejezet🎄

 ❄❄❄

❄Astarion❄

❄❄❄

Mégis mibe keverte magát? Még mindig az ajkain érezte a férfi csókját, a forró érintését a bőrén, a szavakat, amiket az ajkaival égetett rá. Nem feküdtek le, de órákon át csókolóztak, elveszve ebben az egyszerű intimitásban. Két száj érintése mégis miért esett ilyen jól? Hiszen éppen csak összeért az ajkuk és mégis mintha az egész teste felrobbant volna.

Sokáig figyelte Gale arcát. Wyll-nek és Karlach-nak igaza volt, Gale valóban jól festett. A borostája illett az arcához, és míg korábban az arccsontja majdnem kiugrott az arcából, most úgy tűnt megtelítette az eddig sovány csontokat. A bőre megtelt, kipirult az érintése alatt, a haja fényesebb volt, itt-ott pedig már elvegyült a fürtökben néhány ősz hajszál. A mosolya és a szemei pedig talán égetőbbek voltak magánál a Napnál is. Gale jóképű volt. Nem mintha ezzel nem lett volna tisztában, de itt, messze a város morajától, mindattól stresszforrástól, ami mély barázdákat irdalt a bőrébe, a férfi mintha kivirágzott volna. Astarion nem látta még ennyire boldognak és kiegyensúlyozottnak, pedig évek óta ismerték egymást.

A tenyerét gyengéden a férfi arcára simította és a bőrén érezte a melegét. Vajon tényleg ennyire egyszerű volt az egész? Ha őszinte lett volna az érzelmeivel, talán hamarabb is megkaphatta volna a férfit? Álmodott vagy ez volt a valóság? Álomszerűnek tűnt. Hiszen nem érezhette az ajkain a tegnap éjszaka csókjait, nem lehetett biztos benne, hogy a férfi karjai ölelték körbe a derekát. Tényleg megérdemelte ezt a boldogságot? Tényleg valóra válhatnak a kívánságai? Volt olyan remény, ami teljesült?

Reszkettek az ajkai és le kellett hunynia a szemét, nehogy friss könnyek égessék fel a bőrét. Mióta reménykedett ebben? Hány imát súgott el annak érdekében, hogy egy nap majd egy olyan ember mellett kelhessen fel, akit szeret. Megérdemelte ezt a boldogságot?

Egy keserű gondolat is felszökött benne. Mi van, ha ezt is tönkreteszi? Astarion túl sok kapcsolatot tett már tönkre, túl sokszor próbálkozott, csakhogy minden alkalommal egy kudarccal kerüljön ki az érzelmek forgatagából. De ez a helyzet más volt, mint a többi. Ott az egyetlen veszíteni valója a szíve volt, de itt, itt most elveszítheti a legjobb barátját. Elveszítheti azt az embert, akit kilenc éven keresztül szeretett. Vajon túlélné azt? Megannyi megpróbáltatáson esett már keresztül, ehhez kétség sem fért, de vajon mennyit bírt el? Volt egy szám, ami után az ember jogosan feladhatta az életét? Az emberi tűrőképességnek is vannak határai. Vajon Astarionnak mi volt a határa?

Három mély lélegzetet vett és közelebb bújt Gale-hez. A bőrén szerette volna érezni a lélegzetvételeit, megbizonyosodni arról, hogy Gale mellette volt, hogy nem csak álmodta az egészet és nem kell ezek után magányosan ébrednie a lakásán, egy összetört szívvel. Túl sokat kért volna?

Gale ujjai megrezdültek a szorítása körül és a szemei halványan megrebbentek. Két barna írisz talált az övéire és egy halvány mosoly költözött az ajkaira. Gale is érezte ezt a fullasztó boldogságot, ami a csontjaiba mart, amikor ránézett? Vagy csak ő volt ennyire visszafordíthatatlanul szerelmes?

Mély lélegzetet vett.

– Hangosan gondolkozol – motyogta Gale lehunyva a szemeit, és a derekánál fogva közelebb húzva magához. – Hallom, ahogyan recsegnek-ropognak a fogaskerekek – nevette el magát halkan, rekedtesen a reggeli, mély hangján. Megborzongott. – Min agyalsz?

– Min nem?

Gale elmosolyodott, majd újból feltárva a szemeit, most rajta volt a sor, hogy a tenyerét az arcához simítsa.