A szenvedély hatalma [ Hero Finnes Tiffin FF ]

Negyedik fejezet

~*~

Pár másodpercig csak álltunk egymás előtt és hagytuk magunk között lebegni a számból elhagyó mondatot. Jobban kitárta a szoba ajtaját és fejével biccentett, jelezve, hogy menjek be. Ez a helyzet ennél kellemetlenebb nem is lehetne. Másodpercekig csak vacilláltam de végül bementem. Kezeimet mellkasom előtt összekulcsoltam és lassan felmértem a lakását. Szokatlanul nagy volt a rend ahhoz képest, férfi lakik itt, azonban nem kerítettem nagyobb figyelmet rá, hiszen valószínűleg a szobalányok remekül végzik a feladatukat.

-Egy pillanat és jövök.- halkította lejjebb a zenét a telefonja segítségével, majd a készüléket hanyagul a díványra hajította. Szobájába sétált és magára csukta annak ajtaját. Amíg ő felöltözött körülnéztem hatalmas rezidenciájába. Valahogy nem így képzeltem el. Lakása inkább otthonos volt mint luxus. A falakon itt-ott családi képek lógtak a polcon pedig régi emlék tárgyak és könyvek sorakoztak. Közelebb léptem az egyik szekrényhez és levettem róla egy kisebb trófeát. "A világ legjobb bárosa 2017"olvastam fel magamban a feliratot mire felröffentem.

-Te meg mit csinálsz?- szólalt meg a hátam mögül amire kissé megrezzentem. A trófeát visszatettem a helyére és felé fordultam. Nyugodt szívvel vettem tudomásul, hogy testét ruha fedi, ezzel elkerülve a további kellemetlen pillanatokat.

-B-bocsánat! Én csak...-dadogtam és kerestem a legjobb kifogást cselekedetemre. Azonban választ nem találtam.

-Semmi gond.- lépett egyet felém. -Minden évben valami nagyon találó ajándékot kapok a dolgozóktól. - mutatott idézőjelet a "találó" szónál és megigazította a trófeát. -Magam sem értem, hogy miért kaptam, hiszen csak beugrani szoktam a bárba.- nevetett fel kínosan az a tarkóját vakarászta. Mi a fene? Ez az ember tud normálisan kommunikálni. -Szóval mi van az ajtóddal?

-Reggel elfelejtettem eltenni a kulcsom.- válaszoltam. Fejét ingatta, száját pedig félre húzta.

-Gyere. Törjünk be a lakásodba.- viccelődött. Kezébe vette az ismerős kulcscsomót a díványról és intett a kezével. Követni kezdtem egyenesen a szobám ajtajáig amit egyszerűen kinyitott a pótkulcs segítségével. A kilincset lenyomta és benyitott. Legbelül utáltam őt a mai nap miatt, azonban rendkívül hálás voltam érte amiért segített nekem. Belépett a szobámba, majd én is követtem őt. Kissé feszengtem mikor zöld szemeivel körbe mérte a terepet. Fogalmam sem volt miért teszi. Hátam mögött az ajtó lassan becsukódott amire én kissé megrezzentem.

-Látom sikerült berendezkedni.- törte meg kettőnk között a csendet mire csak bólintottam. Nem tudtam mit is mondhattam volna. Ezután szemeit rám vezette és csak bámult rám, ezzel elérve, hogy a lehető leghülyébben érezzem magam. -Csak elnézést szeretnék kérni. Nem szerettelek volna megbántani.- jelentette ki mire arcomon látványosan utat tört a meglepettség. -Ne vágj ilyen fejet.- nevetett fel.

-Én nem haragszom. -mondtam halkan és elmosolyodott.- Te csak a munkádat végzed.- folytattam. Nem tudtam a helyzetébe képzelni magam, viszont azzal tisztában voltam, hogy nagy felelőség terheli a vállát. Nem csak az övét. Az apjáét is. Viszont az nem ad okot arra, hogy szemétkedjen velem, vagy bárki mással.

-Ennek örülök.-húzta el a száját. Hangulata olyan szeszélyes, hogy az ember sosem tudja eldönteni hogyan is közelítse meg őt. -Viszont.- lopta a közöttünk a teret. -Apám mondta, hogy szóljak. A hétvégén céges buli van. Ha van kedved gyere el.- mondta a megszokott hangnemében. Közeledése kissé feszültté tett, azonban lábaim gyökeret eresztettek. Ezekkel az apró motívumokkal próbál engem "behálózni" ahogy Camilla is mondta? Testem mindene gyes izmával küzdöttem, hogy a lehető leggyorsabban távolabb kerüljek tőle amit ő is észre vett.