Mégsem véletlen...

1. Fejezet

-Amelia szemszöge-

Egy hétfő reggelen, a hangos ébresztőm hangjára keltem, ami eszembe juttatta, hogy megint túl kell élnem a szánalmas napot valahogyan.

Mikor már úgy éreztem, hogy észhez tértem, felkeltem az ágyamból és a fürdőszoba felé vettem az irányt.

Felnéztem a tükörbe, sóhajtottam egyet, majd elkezdtem szokásosan készülődni. A hajamat kifésültem, sima kontyba kötöttem, sminket nem raktam magamra mert feleslegesnek tartom, ruhának pedig egy fekete bő farmert vettem fel egy szintén fekete feliratos pulcsival, ami alá egy sima pólót vettem fel.

Éppen indultam ki a szobámból, le a lépcsőn a konyhába, amikor a hűtőn megláttam egy cetlit:

"𝑴𝒂 𝒉𝒂𝒎𝒂𝒓𝒂𝒃𝒃 𝒎𝒆𝒏𝒕𝒆𝒎 𝒃𝒆 𝒂𝒛 𝒊𝒓𝒐𝒅𝒂́𝒃𝒂. 𝑽𝒊𝒈𝒚𝒂́𝒛𝒛 𝒎𝒂𝒈𝒂𝒅𝒓𝒂 𝒆́𝒔 𝒐𝒕𝒕𝒉𝒐𝒏 𝒕𝒂𝒍𝒂́𝒍𝒌𝒐𝒛𝒖𝒏𝒌!

                                            -𝑷𝒖𝒔𝒛𝒊𝒍: 𝑨𝒏𝒚𝒂"

A papír darabot levettem, hogy jobban megvizsgáljam, és miután tudatosult bennem az új információ, ránéztem az órára, majd egyből a táskám után kapkodtam, mert tudtam hogy megint elfogok késni.

A buszt pont elértem, szóval szerencsémre nem késtem el az első óráról, ami biológia volt.

Sajnos azzal a bunkó Liam-el volt egy óránk, ezért természetesen nem hagyott békén, mert pont mögöttem ült és piszkálta a hajamat. Én próbáltam jegyzetelni a füzetembe, de akárhányszor meghúzta a hajamat, mindig megcsúszott a kezem és elírtam a gyöngy betűimet.

Ez így is volt az óra további részében. Miután megszólalt a kicsengő, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mivel tudtam hogy a többi órám nem ezzel a szekagéppel lesz, viszont szünetekben ugyanúgy összefuthatok vele, ami egy kicsit elszomorított, mert nagyon nem voltam kíváncsi a hülye képére.

Éppen az ebédlőben ebédeltem, amikor éreztem, hogy valaki mellém ült. Kayla volt az. Az egyetlen és egyben igaz barátnőm. A haja mindig gyönyörű hosszú szőke volt, és színes ruhákban lépett be az iskola kapuján.

Éppen kérdezni akart tőlem valamit, amikor éreztem egy nagy lökést a hátamnál. Megfordultam, és Liam-el találtam szembe magam.

-Na mivan? Csak nem fájt?- Kérdezte gúnyosan, én pedig próbáltam figyelmen kívül hagyni, de egy újabb, erősebb lökést éreztem, ami a földre kényszerített, majd a következő pillanatban megrándult a bokám, és egyből odakaptam.

-Úristen, jól vagy?- Érdeklődött Kayla, de másra sem tudtam koncentrálni, csak a fájdalomra ami belenyilalt a bokámba.

-Normális vagy, Liam?! El is törhetett volna!- Kiabált Kayla Liam felé, mire ő csak ignorálta a barátnőmet és elhúzott a haveraival, mint aki jól végezte dolgát.

-Hagyjad, nem olyan vészes- Szólaltam meg végül, miközben próbáltam felállni, de nem sikerült.

-Aha, persze. Na gyere, elkísérlek az orvosi rendelőbe- Nyújtotta felém a kezét, de én egyből mentegetőzni kezdtem:

-Tényleg jól vagyok! Nem kell az iskola orvoshoz mennünk. Otthon letudom kezelni magamnak is- Majd a mondatomat befejezve, felálltam és az asztalba kapaszkodtam, hogy ne essek el megint.

Délután nagy nehezen hazaértem, és az első dolog amit észrevettem, az a mennyei illat, ami a konyhából ered.

-Szia kicsim!- Kezdte a mondatát anya. -Milyen volt a suli?-