Restricted Chapters (~El precio de la libertad)

Tres

Napfelkelte a tengerparton

Egy átlagos pénteki nap volt a mai. A nap száz ágra sütött és odakint elviselhetetlennek tűnő forróság uralkodott már délután 1 órakor. Éppen a salátámat ettem egy kis kenyérrel, és felturbózva sajtokkal és zöldségekkel ebédre, amikor is megint azon kaptam magam, hogy agyalok, és nem az evésre figyelek. Amióta visszatértem egy csepp örömömet sem leltem az itt létben a Jack-el való találkozásaimat leszámítva. Csak a diplomámmal foglalkozok, csak sportolni járok, olvasok és festek, meg ennek a végeláthatatlan cirkulációja. Otthonról egyedül Lupitával beszélgetek, ő az egyetlen aki érdeklődik a hogylétem felől. Sem az apám, sem Pacho, sem Kormányos de még Pena sem emelte fel a telefont egyszer sem, hogy megkérdezzék, megevett-e a penész. Ha már így esett ez az eset, úgy hiszem, hogy megtehetek akármit, amit szeretnék. Az is lehet, hogy csak ezzel akarták jelezni felém, hogy innentől a magam ura vagyok, és azt tehetek amit akarok. Pontosan azt, amit eddig is tettem: a nélkülük lévő életet. Hirtelen ördögi tervem támadt, és gyorsan felhívtam Melani-t hogy nem lenne-e kedve velem jönni este szórakozni. Szoktam bulizni járni, ez tény, de azért pont ebből az életformából adódóan mindig elég elővigyázatos vagyok. Az ember sosem tudhatja, ki leselkedik mögötte a bokorba, vagy aktuálisan ki akarja a vesztét. Nem tudom, ez el fog-e nálam valaha múlni, vagy örökké mérgez majd és végigkísér mint egy seb, ami nem akar begyógyulni. A munkám írása közben mély levegőt vettem és szippantottam a levegőből. A számítógépemnek rendkívül büdös műanyag illata volt, a papír és a toll ami a segítségemre volt, azonban rendkívül kellemes tapintású volt. Olyan érzésem lett hirtelen, mint egy szuperhősnek: az érzékeim teljesen felerősödtek, és pedig megpróbáltam magam kívül helyezni a testemen. Természetesen megint elkalandoztam a tinta illatán, ahogyan sercegett a toll a kezemben és a kezeim szelték a papír sorait sebesen egymás után. „Kurvára nélkülük kell boldogulnod" erősítettem meg magamnak a tényt, ha még nem lett volna világos, mint a nap. Melani, bár vonakodva de igen-t mondott, így a délutánt további írással és pihenéssel töltöttem, de délután 6-tól a készülődésé volt a főszerep.

Direkt áthívtam őt hozzám, hogy együtt készülődjünk, és tudjunk innen már egyenesen a kiválasztott helyre menni.

- Hoztam pár ruhát, de én tudod, azért is nem akartam ebbe belemenni – kezdte a mondandóját Melani, miután kipakolt egy hatalmas sport táskányi cuccot az ágyamra – mert nem igazán járok szórakozni...

- Várj egy kicsit! Ezt úgy értsem? – kérdeztem vissza; mégis hogyan értsem?

- Nem azt mondom, hogy soha nem voltam ilyen helyeken, de a legtöbbször egyetemi bulikban jártam – sütötte le a szemét és szégyenkezett.

- Hey, nyugi! Nincs ezzel az égvilágon semmi baj. Van egy csomó ruhám, rengeteg sminkem. Megcsinálunk mindent, és nagyon jól fogjuk magunkat érezni – mosolyogtam és kisimítottam a az arcából egy kósza tincset.

Az előttem álló lány olyan kis ártalmatlannak és szendének tűnt, hogy kedvemre való lett volna, leültetni az ágy szélére és elmondani neki, hogy ez a világ egyáltalán nem olyan, mint amit elképzel. Tele van szépséggel és bájjal, amiért érdemes harcolni. Azonban tele van szenvedéssel és fájdalommal is, ezért ha idejében nem vértezi fel magát, bedarálja őt az őrlőmalom. Természetesen nem mondtam neki semmit, ehelyett némán pakolászni kezdtem az ágyra dobott ruháit, és kipakoltam mellékjük az én sminkkészletem, amit féltve őriztem a kíváncsi szemek elől. A nappaliba sétáltam, benyomtam a tv-t, és odakapcsoltam az MTV zenecsatornára, ahol éppen egy elég jó szám ment, ezért felhangosítottam az adást és visszatértem a vendégemhez a szobába.

- Csak annyit kérek hogy bízd rám magad, rendben? Mindent kézben tartok. Kezdetnek iszunk egy kis tequila-t, hogy oldjuk a gátlásokat, ez rám is rám fér! – kacsintottam és kirohantam a konyhába, hogy behozzam neki a lélekmelengetőt.