Beautiful Liar | HYUNLIX

24. rész

Idegesen tördelem az ujjaimat, ahogy a fehér ágyon ülök és várok az orvosomra. A kellemetlen vegyszer szag belepi a kórházat. Minden fehér színű, amit sosem értettem, hogy miért. Miért nem lehet színeket rakni az ilyen helyekre, hiszen sokkal barátságosabb lehetne. Így a szorongásom magasabb a kelleténél és ez a pulzusom mérésénél meg állapítható volt.

A nővérek levették a mintáimat, Channal együtt, aki a mellettem levő ágyon foglal helyet. Az alfára pillantok, akinek éppen a vérnyomását nézi az egyik ott dolgozó, miközben a papírjára jegyzetel. Ideges vagyok, hogy megfelelünk-e az előírtaknak. Ha nem, akkor nem tudjuk megcsinálni a mostani beavatkozást. De ha igen, akkor most bele is kezdenek. Nem vagyok felkészülve a fájdalmra. Nem tudom, hogy mire is vállalkoztam.

Hyunjin megragadja a kezemet, - ezzel megállítva annak a piszkálásában - és megszorítja azokat. Felvezetem rá a tekintetemet és az alfa biztatóan rám mosolyog. Örülök, hogy elkísért engem. A jelenlétével megnyugtat.

— Minden rendben lesz. — súgja nekem az alfa, majd egy csókot lehel a homlokomra. Némán bólintok és Chanra nézek, aki lesüti a szemeit, ahogy elkapja a tekintetét. Vele senki se jött el. Kiváncsi vagyok, hogy ő nem akart senkit se elhozni, vagy direkt jött el egyedül? Egyáltalán izgulhat? Vagy mit érezhet? Semmit se tudok kiolvasni az arcából és nem is érzek semmit.

Egy orvos lép be a terembe, aki egyenesen hozzánk jön. A nővér leveszi Chan karjáról a vérnyomás mérőt és a kezében tartott papírokat az orvos kezébe nyomja. A férfi átolvassa azt, majd ránk emeli a tekintetét, mire nekem a torkom kiszárad.

— Dr. Kim vagyok, én leszek az orvosuk. A leleteket megkaptuk, lefutattuk és minden megfelelt az előírásoknak. — nagyot dobban a szívem az utolsó mondatára. Chanra emelem a tekintetemet, aki mereven nézi az orvosunkat. Hogyan érezhet ezzel kapcsolatban? — Ha mindkettőjüknek megfelel, akkor még ma bele is kezdenénk.

— Rendben. — mondja Chan.

— Jó... — egyezek bele én is.

— Semleges feromont fogunk mind a kettőjükbe bevezetni, ami nagy lázzal és fájdalommal fog járni. El is ájulhatnak benne és nem megfelelő kezelés alatt a halál is benne van. Viszont ettől ne aggódjanak, jó kezekben vannak. - nyugtat meg, bár bennem ott hagyja a vészjelzőt. — Számításaink alapján három napot biztosan lázzal fogják tölteni és negyedik napra ki fog ürülni. Utána megfigyeljük bennüket húszonnégy óráig és ha minden rendben, akkor úgy távoznak, hogy már nem vannak megjelölve. — mondja el tudni valókat, mire mind a ketten csak bólintunk.

— Mellékhatások vannak? — kérdezi Hyunjin.

— Igen. Nagyon megterhelő lelkileg és előfordulhat a kezelés utáni depresszió. Általában az omegák szoktak ebbe beleesni. — vezeti rám a tekintetét Dr. Kim, amire én nagyot nyelek. De nem ijedek meg ettől. Ha már itt vagyunk, akkor csináljuk.

— Csináljuk. — bólintok.

— Rendben. Szét fogunk választani titeket szóval ha elakarnak búcsúzkodni, akkor most tegyék meg. — pillant ránk és én Chanra vezetem a tekintetemet.

— Jó döntést hoztunk Lix. — bíztat az alfa, miközben szomorúan elmosolyodik. — És sajnálom.

— Én is sajnálom. — sütöm le a szemeimet, majd felállok az ágyamról. — Hova kell mennem?

— Kövessen a kísérőjével együtt. — indul meg a doktor, ahova követem.

Hyunjin megragadja a kezemet és kéz a kézben követjük az orvost, aki bevezet minket egy külön terembe. Egyszemélyes ágy található, ami körül különböző gépek vannak. A szívem a torkomban dobog, ahogy egyre közelebb kerülök oda, hogy végre megtörténjen.

Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Az egyik felem boldog, hiszen ezek után Hyunjinnal lehetek. De a másik felem sír, mert most a fél életemet fogom eldobni. Az ilyet nehéz megemészteni.

— Feküdjön fel kérem.

Lefekszek az ágyra, amire a nővérek körém gyűlnek. Az egyik karomba beleszúrnak egy tűt, ami olyasmi mintha infúzióra kötnének rá.

— Biztosan bent akar lenni? — ezt a kérdését Hyunjinnak intézi az orvos. — Erős szagok lesznek, de megpróbáljuk őket minimalizálni.

— Biztos. — bólint és leül mellém, miközben megfogja a kezemet. — Végig akarom nézni.

— Rendben. — sétál hozzám az orvos és a fölöttem lévő dolgokkal kezd el babrálni, majd annyit látok, hogy előhúzott egy hosszú tűt. A látványtól megugrok, de hamar meg is nyugszok, ahogy megérzem a kávé illatot. Hyunjinra emelem a tekintetemet, aki bizakodóan rám mosolyog.

— Minden rendben lesz. — súgja nekem az alfa és az arcomra lehel egy csókot. — Itt leszek melletted.

— Köszönöm Hyunjin...

— Most be fogom adni a semleges feromont. — tájékoztat, amire bólintok. — Nagy eséllyel el fog ájulni egy idő után. — emlékeztet, amire újból bólintok.

— Csináljuk.

A szemem sarkából látom, ahogy befecskendezi a csőbe a folyadékot, amivel össze vagyok kötve.

— Egy fél óra után magára fogok nézni, addig is megcsinálom ugyanezt az alfával is. Ha bármi baj van nyomja meg a gombot és jönni fog egy nővér. — ezek után magunkra hagy minket és én Hyunjinra emelem a tekintetemet.

— Hogy vagy? — kérdezi és megsimogatja a hajamat.

— Semmit sem érzek. — rázom meg a fejemet.

— Idő kell neki. Félsz?

— Kicsit. — vallom be.

— Ez természetes. Az életed egyik legmeghatározóbb döntése volt ez. — simogatja a hajamat, mire én az érintésébe bújok.

— Hyunjin mi lesz utána?

— Mi az, hogy mi lesz utána?

— Soha nem kérdeztem még. De mi lesz utána, mikor kijövök a kórházból? — csillogó szemekkel pillantgatok rá, miközben érzem, hogy a testem egyre jobban melegszik. Verejtékek jelennek meg a homlokomon, amire az alfa egy papír zsebkendőt vesz elő és letörölgeti nekem azokat.

— Ne gondolkozz most ezen. A legfontosabb, hogy lekerüljön rólad a jelölés. — a mondata után éles fájdalom hasít a nyakamba, mire automatikusan oda kapok. A testem enyhén remegni kezdett és egyre jobban melegem van.

Elveszem onnan a kezemet és mikor azt újra megpillantom vért látok meg rajta. Pánikolva kapom a fejemet az alfára, aki továbbra is a hajamat simogatja és nyugodt tekintettel néz engem.

— Hyunjin...

— Felnyílt a jelölés. — tájékoztat. — Kezdődik.

Felkiáltok fájdalmamban, ahogy újabb nagyobb hullám éri el azt a pontomat. Megszorítom Hyunjin kezét és a testem nem akar megállni a remegésben. Összeszorítom a szememet a fájdalomra és magamban imátkozok, hogy csak legyen vége. Legjobb lenne ha elájulnék és végig szenvedném az egészet úgy, hogy nem vagyok ébren. Akkor nem érezném ezt a kínszenvedést.

Az időérzékemet elvesztem és a kötvetkező, amire feleszmélek az már az orvos mellettem. Látom, ahogy elemez engem és végig a papírjára ír, miközben a gépeket és engem figyeli. Kinyitnám a számat, hogy megkérdezzem mit lát, vagy minden rendben van-e. Viszont nem jön ki egy hang sem a torkomon. A hajam oda tapad a homlokomhoz és már a mellemen érzem a vérem csorgását.

Az alfa elengedi a kezemet, de nincs erőm utána nyúlni. Látom, hogy valamit beszél az orvossal, de a hangok nem érik el a fülemet. A látásom homályosodik és a láz egyre jobban égeti a testemet. Mégis mennyi idő telhetett el, amióta megkaptam a semleges feromonokat?

Újabb adagot kapok az injekcióból és ezután teljesen elvesztem az eszméletemet. Körülöttem csak a sötétség van és egy pillanatra nem érzem a fájdalmat.

-