Az ember tragédiája - jelenünk

Prológus

KAR
Nyüzsgés hallik, szól a tömeg,
Elveszik a hang, s a szöveg.
Rohanó világ ez egész,
Lépést tartani így nehéz.
Más ritmus jut mindenkinek,
Hagyd a léptét zenéinek,
Bármily lassú vagy távoli,
Saját tánca ez a boogie.
Megindító, szép és magas.
Művészetben ez a tavasz.
Nem élet lefordítása,
S nem is az absztraktálása,
A tánc maga az életünk,
Minek ritmusán élhetünk.

ÁDÁM
Végre! Teljes előttem az élet,
S ily magasb látom, hogy a város is éled.
Fejlődő technika, oly modern itt minden,
Nehéz is játszanom e hangszerszerű kincsen.
Oh mi csodás a szemnek e világ,
Nincs hozzá fogható, mint egy csokor virág.

LUCIFER
Magasról látsz, hisz egy drónt kezelsz,
De ne szállj el magadtól, csak robotot emelsz.
Szállj le az új világba, járj nyitott szemmel,
S meglásd ottan sok-sok tapasztalatot szerzel.

ÁDÁM
Te is hallod e pompás dalt Lucifer?
Az emberélet központja a felemelő siker.
Örömódák zengnek a szélben,
Ily fennkölt hang nincs, csak az égben.

LUCIFER
Naív Ádám! Nem siker, s nem öröm.
A kedved ezzel lehet jócskán le is töröm.
Nem szép dal, mit hallasz, ez csak szimpla jajszó,
Sikolyok tömege, rettegés, s harangszó.

ÁDÁM
Ijeszt, amit mondasz, én mégsem hátrálok,
Innen nézve bennök csak derűt találok.
Ne is beszélj mellé, elszánt vagyok látod.
E világba önként, szívesen leszállok.

LUCIFER
Rakd hát földre a drónt nyomban,
S ne keress lent derűt semmilyen lábnyomban!
Meglásd másutt sem lelsz rózsás nagyvilágra,
Akárhogy kutakodsz egy-egy szóvirágba'.
Abba kéne inkább mihamarabb döntsünk,
Jövendülésünkhöz mily alakot öltsünk.

ÁDÁM
Számít-e az alak, forma?
Mindnek ott a maga foltja.
Sorsnak hála nincs kiváló,
A hiba már-már virágzó.

(Ádám és Lucifer lemennek a Gellért hegyről és üzletemberekként jelennek meg elvegyülve így az emberek között, Ádám fehér ingben, Lucifer pedig feketében. Ahogy sétálnak a városban egy festészeti galériát pillantanak meg.)