Az ember tragédiája - jelenünk

Táncterem

(A könyvtár melletti épületből zongoraszó csendül fel.)

ÁDÁM
Be szép hullámló muzsika!

LUCIFER
Kéne hozzá némi risza!

ÁDÁM
Tánc! Az élet elixíre,
Zenének a lelke, szíve.
Képzeld csak el, mi jó volna,
Ha tánc közben érne csókja.
Lehet nem is tudja rázni,
Össze, s vissza kéne mászni.

LUCIFER
Rá kell kérdezned még máma:
Van-e a tánchoz affinitása.

ÁDÁM
Előbb hadd lám, hogy ki játsza
Ezt a dalt a zongorára.

(Átsétálnak a könyvtár melletti épületbe.)

ÁDÁM
Hol a zongora, s a leány?
Miért néz egy tükör reám?

LUCIFER
Táncterem ez, kicsiny dallal.
S a zongora gépről szólal.
Telefonról hallik zene,
Táncosoknak itt a helye.

(Kifut az öltözőből vagy két tucat gyerek és elkezdenek táncolni a már szóló zenére.)

LUCIFER
Pfuj gyerekek! Milyen rusnyák!

ÁDÁM
Táncot mondjuk egész tudják.

(ÉVA belép a terembe és a gyerekek, mint a katonák beállnak a helyükre.)

ÁDÁM
Ő az! Mondom! Nem tévedek!
Végre közelebb léphetek.

ÉVA
Mit keresnek az órámon?

LUCIFER
Tartsanak minket pórázon?
A sors keze hozott ide.

ÁDÁM
Ne keverd a sorsot bele.

ÉVA
Mi szél hozta? Nyögje már ki!

ÁDÁM
Nem vagyok ám én akárki.
Udvarlói közt az első
Leszek, s szállunk, mint a felhő.
Szerelemben az egy meg egy,
Mindig, s mindig mindent jelent,
Ellenben a kettőből egy
Semmit nem ér, annak mindegy.
Na, de maga a hölgytökély.
Szánjon meg, jár nekem esély!

ÉVA
Rettentően töri magát.

ÁDÁM
Nem lehetek csak egy barát!

ÉVA
Egye fene órám után
Beszéljünk egy séta során.

ÁDÁM
Fel sem fogja az örömöm,
Hálás vagyok, úgy köszönöm.
Nem bánja meg! Megígérem!

ÉVA
Na, majd azt én megítélem.

(ÉVA miután megtartotta a táncórát a kisgyerekeknek, szavához hűen sétálni indult ÁDÁM-mal, és bár ők ezt nem is sejtették, de nyomukban LUCIFER ólálkodik.)