Emberiség✔

Niederwangen

Emelkedő. Egy utca, kétoldalt modern házakkal, olyanokkal, amilyeneket még nem látott a faluban tartózkodása alatt. A majdnem két hét alatt hozzászokott a régi típusú svájci házakhoz. A fehérekhez, amiknek a falán néhol lécek voltak, amiknek fa borítású ablakain fa zsalugáterek lógtak, némelyik nyitva, némelyik csukva. Hozzászokott a házak mellett, a legelőkön ácsorgó tehenekhez, ahhoz, hogy amikor kinézett ideiglenes lakhelyének ablakán és nem volt felhős az égbolt, a távolban látott két hegycsúcsot magasodni. Hozzászokott a svájci szépséghez.

Ám ahogy bandukolt felfelé az úton, és nézte a modern házakat, akár otthon is lehetett volna. A hegyek nem látszottak, a faluból eltűnt a Svájcra jellemző báj, minden átlagos volt. Valahol mégis csodálatos.

Lejárta a lábát, mire felért az emelkedő tetejére. Az utolsó háznál járt, egy apró, fehér, barna tetős, rácsozott ablakú, csodával határos módon nem modern háznál, ami után már csak egy-két fa ácsorgott magányosan, majd jött a döbbenet, a csodálatos látvány.

Hegyek. Hegyek, ameddig a szem ellát. Magasak, tüskések, tiszteletet parancsolóak, lélegzetelállítóak. Szürkék, a hó már elolvadt a csúcsukról, a felhőtlen égboltnak hála tökéletesen látszottak. Ha a lány belegondolt, hogy alig egy hete, úton a Schwarzsee felé ezek közt a hegyek közt kocsikáztak, ezekre a hegyekre gurultak fel, elfogta a csodálat. Hisz eddig oly lehetetlennek, oly elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy a Kékestető 1014 méterénél feljebbre is eljusson valaha.

Leült. Egy régi, nyikorgós, töredezett fájú kis padra, amit egyszer régen pont úgy helyeztek el, hogy ezen megpihenve tökéletes rálátás nyíljon a tájra, a légvonalban talán csak húsz-harminc kilométerre magasodó hegyekre.

Meghallotta a közeli síneken közlekedő vonatok jellegzetes, fémen csikorgó – vagy inkább sikló – hangját, lepillantott a dombról. Mintha csak jégen csúszna, úgy suhant át a Bernbe tartó szürke vonat a tájon, fülkéiben olyan utasokkal, akiknek fogalmuk sem volt, miféle látványban volna részük, ha csak pár méterrel feljebb, egy domb tetején lévő padon ücsörögnének.

Lágy szellő. Megzörgette a lány mögött elterülő erdő összes fájának leveleit, mintha csak egy természet alkotta dal lett volna, melyhez hasonlót tán még Bach vagy Mozart sem komponált soha.

Madárcsicsergés. Tehénbőgés, zörrenő levelek, varjúkárogás, madarak szárnycsapásai. És amikor már felkelt volna, amikor elindult volna le a dombról, az óra este nyolc órát mutatott, és megszólalt a szomszéd falu templomának harangja. Ding-dong, ding-dong.