Miattad..[1] [Befejezett]

3.

Max Verstappen

Május 26 péntek

A Monacói futam van ezen a hétvégén. Apám ezt a futamot választotta arra, hogy kijöjjön megnézni. Péntek van, és ver az ideg. El nem tudom mondani, mennyire ideges vagyok, pedig még csak reggel van. Hát nem csodálatos? Én a nagy Verstappen attól a legidegesebb, hogy az apja itt van. Nevetséges.

A Red bull boxa előtt egy nagy levegőt vettem mielőtt beléptem, hogy ne kapjak itt helyben pánikrohamot. Az ajtón bementem, de abban a szent pillanatban képes lettem volna megfordulni és inkább elfutni. Nem akartam talákozni apával ..Már megint ellepték az agyamat a rossz emlékeket. Az öltözőm felé vettem az irányt, hoyg minnél kevesebb esélyem legyen látni őt. Már a végén futottam hogy beérjek, és ne lássa senki ahogyan pánikolni kezdek márcsak egy kosza gondolattól is. Mert ugyebár ez a viselkedés nem illik a nagy Max Verstappen képhez. Ez a viselkedés nem vall rám. Az ajtót magam után becsapva dobtam le minden cuccomat a kanapéra ami ott volt, és a földre ültem, elkezdtem kapkodni a levegőt. Féltem. Sőt rettegtem a saját apám véleményétől. Mit fog ma éppen hozzám vágni? Mit akar majd ma elrontani? Mindennek oka van amit tesz. Csak úgy nem jön ki nekem szurkolni és eljátszani a töröd apát. Valamit akar és én ettől rettegek.

Gondolataimból a hirtelen ajtó nyitódása szakított ki. Felnéztem majd azzal a szempáral találtam magamat szembe, amit lehet kerülni szerettem volna az érzéseim vagy valami olyasmi miatt. Még nem ismerem és hatással van rám. Még nagyobb pánik tört rám ezzel. Isten fasza.

- Úgy tudtam Max!- csukta be egyből a szoba ajtaját majd egy vizes üveg után nyúlt, ami az asztalon volt. Nem értettem mit csinál. Legugolt elém, és a térdemre tette a kezét. Már az érintése égett.

- Figyelj rám Max! - érinti meg kicsit az arcomat és mintha megégettem volan elkapja azt. - Az hüvelykujjadal érintsd össze a többi újjadat.- mutatta hogyan csináljam.- Csak a kezedre figyelj és semmi másra!- csináltam amit mondott és életmeben először hallgattam valakire. Egy idő után megszűnt a gyors levegővétel, és kezdtem megnyugodni. Miután a légzésem normális volt abbahagytam. A lány a vizet nyújtotta nekem amibe bele ittam míg ő felállt mellőlem és leült a kanapéra. Nekem még valami mindig nyomta a mellkashomat de egy szó nélkül ültem inkább csendben. Nem tudtam mit kellett volna mondanom annak a nőnek aki segített. 

- Mióta vannak rohamaid? Vagy mikor vannak ?- egy kis idő után megszólalt és kérdően nézett rám. Felnéztem szemeibe és csodálni akartam őt de az ördög a vállamon nem hagyta csak azt mondogatta, hogy ezt nagyon megfogom bánni. 

- Mit érdekel téged az?!- kérdeztem flegmán végül. Már megint a bunkó Max mögé bújok. Tudom, hogy csak segíteni akar, de nekem nem szoktak segíteni. Én mindent egyedül oldok meg. Soha nem kértem segítséget és ezt nem most akartam abbahagyni. Megoldom mint mindig.

- Max!-mondta erélyesen a nevemet én pedig egy pillanatra talán megtántorodtam.- Engem ezzel a viselkedéssel nem fogsz elijeszteni.- néz rám jelnetősségteljesen. - Az emberek viselkesését tanultam éveken keresztül, átlátok a páncélodon. Szóval újra felteszem a kérdést.  Mikor vannak rohamaid?- kérdezte mostmár sokkal komolyabban és újból.

- Csak akkor vannak ha apám éppen eltervez jönni egy futamomra!- morogtam beletörödve mgis engedett a mellkasom szorítása. Utáltam hogy apa ezt hozza ki belőlem. És azt is utálom, hogy elmondtam ezt egy idegen lánynak mégis megnyugtat.