☼︎11.rész☼︎

181 22 2
                                    

Jeon_Jungkook:
Szia Taehyung! Bocsánat, hogy zavarlak, de elfelejtettem mondani, hogy holnap ne 8-ra, hanem 9-re gyere.

kim_tete98:
Szia, rendben. Köszönöm, hogy szóltál!

Jeon_Jungkook:
Ugyan, semmiség.


Taehyung az üzenet után percekig várt, nézte telefonját körmét rágcsálva, hátha írni szeretne még valamit felettese, de semmi. Kissé csalódott is lett, bár maga se értette pontosan miért, hiszen Jungkook egy híres modell. Akinek folyton folyvást van valami tennivalója, így nincs ide másokkal beszélgetni. Vagyis Tae ezt gondolta, holott az igazság cseppet sem igaz.

Jungkook nem volt elfoglalt. Semmi munkája nem akadt, csak ült otthon a méregdrága kanapéján, és szintén bámulta telefonját, mint az idősebb. Írni akart, csak nem tudta mit. Hiszen be kellett vallania, hogy nagyon megtetszett neki Tae. Persze nem úgy.. Csak barátilag, hiszen neki abból nincs sok. Soha nem is voltak, mivel a modellkedés mindig elvette az idejét, így másokra nem igazán fordított figyelmet. Amit meg is bánt, mert ez álltal sokszor van egyedül, és nincs mit csinálnia unalmas estéjein. Ezért is akar most közelebb kerülni asszisztenséhez, hogy legyen kivel ide-oda menni. Hogy legyen kinek elmondani bánatát, vagy boldogságát. Hogy mellette legyen valaki, támogassa, szeresse. És ezt valamiért Taehyung-ban látja a legjobb.

Jeon_Jungkook:
Na és.. Mi jót csinálsz?

Lehet gáz, lehet nem, de nem jutott más az eszébe. Nem tudta, hogy kezdjen el egy beszélgetést ilyen formában. Szóban könnyebben ment. De itt teljesen más, mert bármit is kínosnak fog látszani, és biztos azt fogja róla gondolni Taehyung hogy milyen egy unalmas szűkszavú ember. De ez nem így volt.

Tae amint meghallotta mobilját csipogni, olyan gyorsan vette fel, mintha aranyat érne, de tudta hogy Jungkook az, ezért is reagált így.
Amint feloldotta, és elolvasta az üzenetet, hatalmas vigyor terült el az arcán. A kisebb beszélgetést kezdeményezett vele, ami elég nagy szó volt számára.
Nem titok, Tae is annyira megakarta ismerni Kook-ot, mint ahogy a modell asszisztensét. Sőt ő talán még jobban is akarta, hiszen nem akart csalódást okozni senkinek. Jobban tudni szeretett volna dolgokat feletteséről, hogy minél tökéletesebben végezze dolgát. Na meg szimplán barátkozni is szeretett volna, mert már a legeslegelejétől fogva szimpatikus volt számára a fiú.

kim_tete98:
Semmi, különöset. Lassan vacsit csinálok, aztán megyek aludni.

kim_tete98:
Na és te?

Jeon_Jungkook:
Az szuper!

Jeon_Jungkook:
Valami random filmet nézek.. Bár eléggé unalmas.

kim_tete98:
Miért nem hívod át valamelyik barátod? Úgy izgalmasabb lenne, ebbe biztosíthatlak!

Jeon_Jungkook:
Nekem nincsenek barátaim Taehyung.

Meghökkenve pislogott a képernyőre az idősebb. Nem akarta elhinni amit látott. Méghogy nincsenek? Hogyan? Lehetetlen! Hiszen ő híresség. 100 meg 1000 barátja lehetne, akkor hogy-hogy senkije nincs?

kim_tete98:
Ne hülyéskedj. Hiszen te vagy a nagy Jeon Jungkook! Biztosan vannak haverjaid.

Jeon_Jungkook:
El kell, hogy szomorítsalak, sajnos nincs. Tudod az hogy híres vagy, nem egyenlő azzal, hogy millió barátod van.

kim_tete98:
Sajnálom.. Én úgy értettem, csak azt gondoltam, hogy tudod..

kim_tete98:
Inkább felejtsük el, kérlek🙇

Jeon_Jungkook:
Haha! Nem kell sajnálkoznod. Mindenki ezt gondolja, de ez nem igaz. Nincs időm a modellkedés mellett még barátokat szerezni, bármennyire is szeretnék. De ez van. Valamit fel kell áldozni az álmokért.

Taehyung szomorúan olvasta Jungkook üzenetét. Nem hitte, hogy ennyire nehéz lehet hírességnek lenni. Pedig olyan tökéletesnek tűnik az az élet, de ezek szerint még sem az. És a látottak alapján Jungkook se szívleli nagyon, hogy nincsenek olyan emberek az életébe, akik ott vannak ha bármi segítség kell. Vagy csak beszélgetni szeretnének egy jót, vagy sírni ha rossz napjuk van. Ezért Taehyung-nak eszémbe is jutott valami.

kim_tete98:
Mi lenne, ha hétvégén átjönnél és megismerkednél az egyik barátommal?

kim_tete98:
Akkor már két haverod is lenne!😇

Jeon_Jungkook:
Kettő?🤨

kim_tete98:
Hát igen.. Mivel én is az vagyok! Vagy ha csak asszisztensnek szeretnél, akkor vissza váltok a komoly énemre.

Jeon_Jungkook:
Oh nem! Nem! Nem úgy értettem, sajnálom.. Csak tudod ez fura nekem, de örülök! És köszönöm Taehyung, elfogadom a meghívást❤️

kim_tete98:
Szuper! Akkor majd a részleteket holnap megbeszéljük.

Jeon_Jungkook:
Okés, én akkor megyek is. Jó éjt Taehyung!

kim_tete98:
Jó éjt Jungkook!

Mind a ketten majd kicsantattak az örömtől. Jungkook azért, mert lettek/lesznek barátai, Taehyung meg azért, mert Jungkook át megy hozzá, és még közelebb kerülhetnek egymáshoz.

Ez így kissé gyerekesnek tűnhet kívülről nézve, de a két fiúnak ez pecsételi meg igazán kapcsolatukat...

/Ha tetszett: ⭐ és 💬/

_Foxyy_

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: May 13 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

𝗠𝗢𝗗𝗘𝗟𝗟 ☼︎𝚃𝚊𝚎𝚔𝚘𝚘𝚔☼︎Where stories live. Discover now