A közlegénység átka

1. Ha Minden Úgyis Összeomlik...

Az osztályfőnöki óra. Amikor mindenféle, egymástól merően különböző ügyet beszélnek meg. Van, amikor az egyik helyettesítő tanár beköpi őket, és osztályfőnökük az óra felét csak az ordítozással tölti. Van, amikor jó az osztályátlag, és Rácz tanár úr megdicséri őket. Néha az osztálytáncról is szó van, bár valószínűleg az utolsó hetekre hagyják majd. Meg van, amikor "felvilágosító órát" tartanak a legkülönbözőbb dolgokról. Az "original" óra már ötödikben helyet kapott az egyik ofőórán, viszont most már inkább másról beszélnek. Például amikor például Geréb PTSD-jéről beszélgettek, vagy Weisz ADHD-járól. Ezek a beszélgetések (szerencsére) mindig az tanuló engedélyével történtek, aki választhatta azt a lehetőséget is, hogy nem akar ott lenni a beszélgetés közben, vagy nem akarja, hogy beszéljenek róla.

Ez az óra sem volt más, mint a többi.

De szuper - gondolta Ernő - Elmehetek a Pál utcaiakkal NYARALNI.

Rácz tanár úr most jelentette be. Megnyerték a pályázatot a "12. osztály - utolsó nyári emlékek" kategóriában. Csúcs.

Most legalább mehet azokkal az EQ-t enyhén hiányoló emberekkel egy uszodába az aquaphobiájával, majd egy lovas verseny "betekintőre" lovasként. Bár akkor pont versenye lesz. Milyen ironikus. Igazán izgalmasnak ígérkezett a program.

A többiek izgatottan súgdolóztak. Persze, nekik könnyű. Őket nem küldözgetik ide-oda majd ignorálják akár órákig. Őket nem nézik az "emotional support teddy bear" - nek, és nem néznek rájuk furcsán, ha esetleg mégis lennének saját érzéseik. Mégis, még mindig ez a legtöbb, amit egy barátságtól kapott.

- Mindenki érti?

A tanulók - főleg azok, akik egy mondatra sem figyeltek az egész monológból - hevesen bólogatni kezdtek.

- Jó. Mindent el fogok küldeni a szülőknek. Csengey, oszd ki a programleírást, és a beleegyező nyilatkozatokat, miszerint a gyerekek a program keretében lovagolhatnak, amiről ugye tudjuk, hogy veszélyes és sok energiát igénylő tevékenység - itt az osztály 'a lovaglás nem sport' embereire nézett - illetve, hogy utazhatnak tömegközlekedéssel, úszni mehetnek, satöbbi. Mindenkitől szülői aláírással várom vissza LEGKÉSŐBB SZERDÁRA.

A hang hirtelen erősödése miatt azok, akik eddig nem figyeltek, a hollywoodi színészekkel versengve adták elő, hogy figyeltek, a többiek pedig halkan kuncogtak.

Ernő felemelte a kezét.

- Neked nem kell elvileg. Órák után keress meg!

Az osztály egy része kérdőn nézett Nemecsekre. Még a csodás "felvilágosító óra", ami Rácz tanár úr szerint "fontos, hogy megértsük osztálytársaink érzéseit" Nemecsek esetéről még nem történt meg. Geréb egy gyilkos pillantással elterelte a kíváncsi tekinteteket más érdekes eseményekre, például arra, ahogyan Csengey a siettség hevében az asztalra tett, henger alakú radírja lassan legurult a padról.

Nemecsek már megszokta a furcsa tekinteteket, amik ilyenkor érkeztel feléje. Hiszen bár jóformán mindenki 18 volt, a folyamatos papírozást és szülői engedélyeket nem hagyták el. Neki elég két hónap, arra, hogy alkalmazkodjon. Bár túltenni még nem tette túl magát. Ez szerencsére senkit sem érdekelt.

Túl messze ment a gondolatokban. Mint a villámcsapás, járták át az emlékek és a "mi-lett-volna-ha" szituációk. Átkozta magát, amiért veszekedéssel zárta a kapcsolatát szüleivel. Bár még a történések előtt bocsánatot kért, és szülei elvileg meg is bocsátottak, még mindig bűnösnek érezte magát. Levegővételei egyre egyenletlenebbek lettek. Ne. Ne az osztályteremben. Szédülni kezdett. Nyugtatni próbálta magát. Segítségkérően nézett a tanárukra, aki, míg a tanulók olvasták a programleírást, csendben körbejárt. Az idősödő férfi arca kissé elsápadt. Sietősebbre fogta lépteit, hogy Geréb padjához érjen. Valamit súgott neki, ő pedig aggódva nézett barátjára. Felpattant a padból, és a kis szőkéhez sietett. Nemecsek hálásan nézett mind a tanárra, mind Gerébre. Legalábbis próbált. Dezső és Rácz tanár úr arckifejezéséből ítélkezve nem sikerült.