Friendship does matter

The prince and the angel

A herceg merengve ült a teendői közt. Az ablak előtt szálldosó lepkéket nézte. Szabadnak tűntek. A legtöbb ember bármit megtenne a pozíciójáért. Pedig legfeljebb annyi haszna volt ennek az egésznek, hogy abban a kevés szabadidejében senki nem nézett rá ferdén amikor gondolkodás nélkül megvette a legdrágább festékeket, ruhákat vagy ételeket. Viszont semmi más előnnyel nem járt mint csak simán gazdagnak lenni, sőt néha kifejezetten hátránynak érezte. Egész életében egyedül volt. A "barátai" mind az apja által lettek kiválasztva, hogy támogatást szerezzen a szüleiktől és megszilárdítsa a helyzetét. Volt egy kutyája Kkami aki néha velvidította, de legnagyobb örömét a festés és táncolás jelentett. Az ecsete jelentette neki a menekülést a szomorúságától. Viszont, ha dühös volt a mozdulataiban lelt megnyugvást. Nem egy éjszakát táncolt keresztül és nem keveset maradt fenn hajnalok hajnaláig festeni. Egyszer történt csak meg, hogy annyira elkeseredettnek és tehetetlennek érezte magát, hogy valamelyik lejátszási listáját maxra tekerve, mivel nem akart lebukni, az ablakán keresztül lemászott a pinceablakokhoz és valamelyik világháborús alagútrendszeren keresztül kiszökött a városba. Addigi életében még soha nem érezte olyan szabadnak magát mint akkor. Éppen csak egy pillanatnyi ideje volt benne fellobbanni a féltékenységnek, mert azonnal elfojtotta. Míg mások az ő korában mozizni vagy klubokba jártak a barátaikkal, ő egész nap robotolt, vagy tanult, dokumentumokat töltött ki vagy tanára a lelket is kiedzette belőle mondván, egy hercegnek meg kell tudnia magát védenie! Így akkorra már a létező legtöbb fegyvert tudta forgatni vagy kézitusában többszörös túlerővel is tudott számolni. Azt szerette, hogy nem kell félnie ha kimegy de tizenkét testőrt már túlzásnak érzett, főleg azok után a bizonyos napok után amikor az az őrült az elvileg lehető legprofibb módszereivel kínozta.
Élesen beszívta majd kifúta a levegőjét. Újra kezébe vette tollát és másodjára is belekezdett a rábízott feladatra. Mikor végzett az órára pillantott. Fél kilenc. Korább volt mint amire számított. Elégedetten megnyújtóztatta fáradt tagjait. Úgy döntött ma fennmarad festeni, ezért gyorsan letusolt, meghagyta az ajtajában álló őrnek, hogy ne zavarják mert lefekszik és mire mindent előkészített, kilenckor végre nekiállt eredeti céljának megvalósításához. Ezúttal nem volt különösebb oka, csak ehhez volt kedve.

A kész művön a délelőtt látott két pillangó díszelgett. Ezt is kirakta a legjobbak mellé a falra. Ha a komornyikjuk Su megkérdezte a kép honnan van, mindig azt válaszolta, hogy megtetszett és elhozta. Nem akarta, hogy apja tudomást szerezzen művészi hajlamairól és újabb büntetést szabjon ki rá, mint amikor nem akart megtanulni verekedni. Nem akart még egy sebhelyet. Fáradtan dőlt matracára, hisz tudta, a szülei bárhely nap reggelén kelthetik egy elrendezett házasság hírével, mivel már egy hete betöltötte a tizennyolcat.

Nem sokkal korábban mint amúgy általában kelni szokott, kopogásra ébredt.

-Bújj be!- válaszolt rá, hisz tudja, hogy csak édesanyja szokta így keresni. Amint a hozzá hasonlóan gyönyörű nő letelepedett mellé várakozásteljes szemekkel nézett rá, mire az elmosolyodott.

-Tudom, hogy nem szereted apád vendégeit de ma az ausztrál hírességek, a Lee család jön látogatóba üzleti ügyben, ami kivételesen sikerrel is járhat. Hajlandóak lennének adományozni az árvák és szegények taníttatására. Úgyhogy kérlek ne legyél velük goromba. Ráadásul van egy fiuk aki veled egy idős és szeretném ha körbevezetnéd.- fogadni merne hogy az a gyerek is amolyan, játszunk aranyosan, hogy az emberek szeressenek de amúgy egy világi köcsög vagyok, féle lesz mint mindenki más. Nagyon nem volt hozzá kedve. Amit jó anya lévén a mellette ülő is megérzett.
- Ne aggódj. Igazán kedves személyiség. Rád fér egy igazi barát. Aki nem Kkami.- előzte meg az ellenkezést. Ugyanis Hyunjin pontosan ezt akarta mondani. Hát ha így játszunk, gondolta és bevetette a drámakirálynői képességeit, csakhogy ellenfele felfegyverkezettebb volt mint gondolta, így kénytelen volt megadni magát. Csúfos vereséget szenvedett, de így jár az aki ellenkezik az anyjával. Mérgesen puffogva vonult be a fürdőbe rendbe szedni magát. Arra gondolt, hogyha már neki kell körbevezetnie azt a pojácát legalább a kinézetével tiporja porba, ezért mindent megtett, hogy a lehető legjobban nézzen ki.
Mire a vendégek megérkeztek kicsinosítva, egy leheletnyi sminkkel az arcán várakozott. Alaposan szemügyre vette az elé lépőket. Korainak látszottak. Igaz az arcukból nem lehetett sokat látni a maszkok miatt. Szerencsére a járvány már lecsengőfélben volt, de nem akartak megkockáztatni egy újabb hullámot. Megakadt a szeme a család középső gyermekén. Szőke haja mint egy glória keretezte arcát amiről kissé félénk de izgatott pillantásokat vetett a palotára. Most először érezte azt, hogy nem egy elkényeztetett apuci kicsi fiával van dolga. Jobban megnézve mint ha ideges is lett volna. Ekkor Hyunjinnek még fogalma sem volt miért. A másik két Lee gyerek átlagosan nézett ki. Teljesen magabiztosnak. El is könyvelte magában, hogy nem kedveli őket. Úgy elmerült a szemlélődésben, hogy már el is érkezett a körbevezetés ideje. Szerencsére a két lányt nem kellett vinnie, elvileg mert ők nem maradnak sokáig még az este vissza fognak indulni Auszráliába. Talán majd ezt is megkérdezi, gondolta magában. Elindult, mint megtudta, Felix-el. Elmondta mit hol található és mesélt egy keveset a palota történetéről is. Végig figyelmesen hallgatta, egyszer sem kérdezett, viszont néha látszott rajta, hogy szeretne. Elég keményen nevelhették, futott át az agyán. Elérkeztek a szobáig ahol el lesz szállásolva. Átadta a hozzá tartozó kártyát.

Felix megköszönt mindent, meghajolt, majd magára csukta az ajtót. Körbenézett. Megállapította, hogy a hely ahol az elkövetkezendő pár hónapban igen szép helyen fog élni. A herceget is barátságosnak találta. Szimpatikus volt, mivel nem beszélt magáról és nem kezdte az egóját fényezni amint lehetősége akadt rá. Képzelte milyen magányos lehet. Ő is egyedül volt. Hiába volt két testvére, szinte nem is találkozott velük. Ő volt a fiú, ő fogja tovább vinni apja vállalkozását ezért amint lehetett elkezdték taníttatni, önvédelemre, politikára, logisztikára és mindenre amire lehet. De nem ezt akarta. A legnagyobb vágya énekelni és táncolni volt, amit sosem adott fel. Minden szabadidejét gyakorlással töltötte. Ha nem magát fejlesztette főzött, lehetőleg olyanokat amiktől nem hízik meg. Egész nap külön volt a családjától. A cég új arcaként rengeteg eseményen vett részt. És számtalan iskolát látogatott meg, emellett vagy kétszer ennyit adományozott jótékonysági célokra, Ugyanis amióta az apja cégében befolyása volt nem mást csinált, mint iskolákat, kurzusokat, külön koreai tanfolyamokat nyitott a szegényebb régiókban, ösztöndíjjal amivel elutazhatnak koreába tanulni vagy dolgozni. Rengeteg vállalatot birtokolt a családja és a befolyó összegből bőven volt pénz az ilyesmire. A média szerint ez az apja érdeme pedig mindent ő csinált. Megduplázta a bevételeket, több nagy üzletláncot is megszerzett ráadásul a hírnevüket vagy a húszszorosára növelte. Nem kicsit utálta a magát családfőnek nevező pénz és hírnév éhes seggfejet. Úgy döntött szüksége van egy kis kikapcsolódásra. Bekapcsolta az Imagine Dragons-tól a Demons zenéjét szöveg nélkül és ekelkezdte táncolni rá a koreográfiát amit kitalált.

Hyunjin épp a kamerákat ellenőrizte, apja paranoiáját miszerint mindenki el akarja venni a helyét, képtelen volt megérteni. Nem szeretett mások magánéletében turkálni, sajnos muszáj volt. Pont ki akart menni, de meglátta Felixet táncolni. Elvarázsolta a látvány. Nem hallotta a zenét, de nem volt rá szükség, az érzelmek áramlottak a mozdulataiból. Sosem gondolta volna, hogy pont ő fog ugyanannak a szenvedélynek adózni mint ő. Elképesztően tehetségesnek találta, minden egyes akrobatikus elemnél a szemét meresztette, szinte félt ott lenni. Világos volt az is, hogy űzött valamilyen küzdősportot is. Egy hátraszaltóval keresztezett oldalrugásnál önkéntelenül is elképzelte ahogy kiüti az ellenfelét. De valami még furcsának tűnt. Aztán rájött énekelt is. Ezért betett egy fülest és majdnem hátra esett. Ilyen mély hangot álmában sem képzelt volna neki. Sőt! Egyes részeknél el sem akarta hinni, hogy ugyan az az ember énekel, egyszerűen olyan széles skálán tudott énekelni amilyet nem lehet csak úgy elérni. Elképesztően sok gyakorlás kellett ennek a szintnek az eléréséhez. Miután befejeződött kellett még pár perc amíg feleszmélt. Elhatározta, hogy mindenképp beszélni fog vele holnap. De nem akarta, hogy az éjjeli őr is lássa, így lekapcsolta a kamerát és kitörölte a felvételt mielőtt dolga végeztével álomra hajtotta volna szemét.