Friendship does matter

About you

Félix gépies mozdulatokkal, félig szinte alvó állapotban kente szét alapozóját a szeplőin. Nem szerette őket. Régebben sokat piszkálták miattuk. Így szép lassan rá szokott, hogy ne mutazkozzon publikusan a pöttyeivel.
Akkor este "elfelejtett" aludni, ki kellett adnia magából mindent, mert nem akart tiszta idegben lenni amikor kiment az emberek elé.
Épp fintorogva próbálta leeröltetni a torkán a kávéját, amikor a világ legaranyosabb kutyája be robogott az este nyitva felejtett ajtón. Óvatosan, ügyelve, hogy semmi hirtelen mozdulatot ne tegyen, felvette a csöppnyi jószágot és megsimogatta, mire az boldogan megnyalta az arcát. Az újabb közeledő hangjára felnézett. A herceget látta az ajtófélfába kapaszkodva, miközben gyilkos pillantás okát vetett házikedvencére, aki feltűnően szorosabban bújt a szeplős mellkasába egy kis védelem reményében.
Hyunjin a szemöldökét össze húzva, még mindig egy olyan pillantásra az íriszeiben amitől egy gyerek elsírná magát, végre felegyenesedett.
- Kkami!- a hangjától még Félix is össze rezzent.
- A FÉL házon keresztül kergettelek!- a szudáni alanya reszketve próbált egybe épülni megmentője pulóverével.
- Khm... Megértem, hogy mérges de ezzel nem segít... - szólalt meg halkan a szőke.
Az autóban ácsorgó úgy nézett mint aki most vette észre a hang tulajdonosát.
Egy percnyi kínos csönd után az előbbi újra beszédre nyitotta ajkait.
- Nem szeretne bejönni? -kérdezte félénken. A fekete gondolkodott egy kicsit. Biztos jó ötlet lett volna? Tényleg megbízhat benne? Mi van ha ki akarja használni? Lehet, hogy hasonló hobbija volt de attól még nem biztos, hogy nincs semmi hátsó szándéka. Őszinte kétségeit még annó az apja nevelte bele. Bár a legtöbbet hülyeségnek gondolta, ilyenkor egy mumus mégis alattomos annak a fülébe suttogta kételyek, hisz az évek során nem egyszer történt hasonló. Picit összeszedte magát, majd egy remegő lélegzet vétel kíséretében bólintva belépett a lakosztályba.
Mikor már mindketten a kanapén ültek, Félix még mindig a kutyussal a mellkasán, újra csönd telepedett rájuk. De Kkami ezt is profin orvosolta. Ugyanis véletlen, vagy lehet sándékosan, megkarmolta a szőke hajút, aki erre egy halk szitkozódást lenyomva, végül megkérdezte hol találja a kötszert.
- Ne bajlódott vele ide hozom. Már így is épp elég bajt ő köztünk. -indult el a másik.
- Ó, igazán nem kell... -de az már nem figyelt rá, hanem az egyik fiókban kotorászott.
Pár perc múlva a seb le lett kezelve és be lett kötözve. Ez az esemény végül megindított egy beszélgetést. Csak egy könnyed csevegés volt, semmi személyes témát nem érintettek, mégis sokkal közelebbinek érezték a kapcsolatukat mint az előtt. Hyunjin meg lepődtött, mert nem amolyan bájcsevely féle volt, hanem ha dícséret hangzott el valamelyik fél részéről tényleg igazinak érezte. Ami neki újnak számított.
Félix az elején még kifejezetten ideges nek érezte magát. Viszont, ahogy haladt előre a párbeszéd úgy oldódott fel ő is. Eddig sosem beszélt ennyit valaki mással. De nem akart hiú reményeket kelteni magában arról, hogy végre van egy igaz barátja, mert őszintén félt átélni a csalódást. Még egyszer. Régebben volt egy barátja Woojin. De ő csak ki édesgette belőle a szülei pénzét, aztán lelépett. Nem kicsit fájlt neki amikor megtudta. Nem zárkózott el teljesen, de nem is engedett magához senkit közel. És ő tökéletesen el volt így.
A nap további részében nem sok történt. Egyszer lementek ebédelni, aztán a magasabb szobájában folytatták a beszélgetést. A szeplős észre vett egy festék foltot a padlón és rá jött, hogy a másiknál ki rakott festményeket valójában ő maga készítette, de nem merte megkérdezni, még nem. Hisz szinte semmit nem tudtak a másikról.

Az ötvenes éveiben járó király idegesen rótta a köröket az irodája padlóján. Nem tetszettek neki ezek a vendégek. Főleg a fiatal fiú akit a fia körbe vezetett. Nem akart barátokat, úgy nem tudta volnairányítani a fiát ha majd át vette volna az országot. Már pedig nem akart lemondani a hatalmáról. Valahogy el kell tüntetnie az ausztrált az útból. És már meg is volt hogyan.