A hazugságod rabságában

Második rész

Csörgött a telefonomon az ébresztő. Első iskolai nap. Megdörzsöltem a szemeimet és indultam a fürdőbe. Megmostam az arcom, a hajamat kifésültem, majd visszamentem a szobámba és felöltöztem. Egyszerű fekete ünneplő farmert és matrózblúzt vettem fel. Felkaptam a táskám és lementem a konyhába. Apa már nem volt itthon, így csak magamhoz vettem egy doboz süteményt, felvettem a fekete bőrcsizmám, blúzomra a fekete bőrdzsekim és indultam az iskolába.

Nos, hogy ki is lennék én, míg elballagok az iskolába. Lauraine Brown vagyok, 18 éves, kézilabda sportoló. 8 éve űzőm ezt a sportot. Mindig is a színészet és a sport volt az érdeklődési köröm. Azért választottam a színészetet, mert sokak szerint tehetségem van benne, de leginkább azért, mert ilyenkor érzem azt, hogy önmagam lehetek. A kézilabdának édesanyukám miatt van fontos szerep a mindennapjaimban. Anyukám 10 éves koromban halt meg autóbalesetben és halála után döntöttem el, hogy folytatom azt a sportágat, amit ő csinált aktivitásként fiatal korában. Apukám irodában dolgozik, főnöki rangot tölt be a munkahelyén. Édesapukám édesanyukám halála óta kicsit megváltozott velem szemben. Nem dolgozta még fel édesanyám halálát, így néha rajtam vezeti le a feszültséget, ami nap végére összegyűl. Van egy legjobb barátnőm Mercy Riley. Kiskorunk óta fontos részei vagyunk egymás életében. Sok vitánk volt, de ami a legjobban megérintett, az általános iskolában történt. Csúnyán hátba szúrt és adtam egy második esélyt, mivel hiszek ebben a második esélyben. Jelenleg Londonban tanulok, a Maple Ridge High School-ba, színészeti szakon.

Fiúk terén mi is a helyzet? Egy barátom volt, aki jelenleg az osztálytársam. Tanuljátok meg, hogy osztálytárssal soha, ismétlem SOHA ne jöjjetek össze. Egy életre megbánjátok. Nem egészen jó egész nap elviselni a volt barátod arcát, nem, de? Van-e olyan fiú, aki tetszik? Van. Egy híres színész család fia. Instagramon szoktam áradozni a képeire. Ez se meglepő tini lány létemre, nem? Amint meglátom, még kitérek rá, mivel idén az osztályomba fog járni, viszont ide értem az iskola elé és a barátnőm fut felém tárt karokkal.

- Szia csajszi! - ölelt meg Mercy.

- Hali! - mosolyogtam, majd elengedett és végig nézett rajtam.

- Nagyon fogsz neki tetszeni - mondta mosolyogva, miközben a mutató- és hüvelykujjával kört formált.

- Pont én? Ne viccelj már! - böktem meg az oldalát.

- Pont te! Irány befelé, mert elfoglalják a jó helyeket - fogta meg a kezem és húzott be az épületbe.

Több szak található az intézményben. 5 szintes az iskola, így 5 képzés van az iskolában. A mi részlegünk a 3. szinten található. Felmentünk a lépcsőkön, majd bementünk a D302-es terembe, ami a mi termünk volt. Másod éves vagyok, a termeket is úgy jelölik, hogy amelyik ágazat a tiéd, azzal a kezdőbetűvel kezdődik a terem, amelyik szint, annyi százas és amelyik évedben vagy, ahányadik terem. Teljesen logikus.

Mercy szinte azonnal befutott és lefoglalta a helyünket. A terembe belépve, szinte a fal mellett jobbra húzódik egy padsor. Az ajtóval szembe az ablakok előtt találhatok egyszemélyes padok egymásnak tolva, egészen az interaktív - és filces tábláig, majd még a táblákkal szembe húzódnak össze tolva ülőhelyek. „U" alakban helyezkednek el az egyszemélyes padok a teremben. Mercy az ablak előtt foglalta le a helyünket. Leültem a bal oldalára és szinte elém is dobtak egy táskát. Egy telefont dobtak még elém, rajta a fiú képével, aki tetszik nekem és két kéz támaszkodott a padom tetején.

-Nem mondjátok komolyan, hogy ez az ember fog az osztályunkba járni?! - kérdezte Betty, a középiskolás barátnőnk, egyben osztálytársunk.

- De? - kérdezte Mercy a szendvicsét majszolva. - Barátnőd nagy szerelme - bökött rám a fejével, mire oldalba löktem és Betty rám nézett.