A hazugságod rabságában

Első rész

- 10...! 9...! - kiabál a szurkolótábor.

A labdát lepattintom a földre és magam mellett vezetem.

- 8...! 7...! 6...!

Kikerülöm az ellenfelet. Előttem egy kicsi rés a két ellenfél között.

- 5...! 4...! 3...!

Kezembe veszem a labdát, lépek egyet a jobb lábammal, utána a ballal, majd újra a jobb, felugrok.

- 2...!

Hátra viszem a kezem, a védők letartanak, eldobom a labdát.

- 1...!

A kapus vetődik, nem éri el a labdát, majd a hálóba landol és sípszó. A földön fekszem háttal, a csapatom hatalmas mosollyal fut felém. Örömömbe elsírom magam és rám ugranak a lányok. Felhúznak a földről, egymás vállát átkaroljuk kört formálva és elkezdünk ugrálni.

- Labdatörők! Labdatörők! Labdatörők! - kiáltjuk a csapatnevünket.

Hozzánk futott az edző és egy csoport ölelésben voltunk.

- Büszke vagyok rátok lányok! - nézett ránk mosolyogva. - Gyertek, most lesz az eredményhirdetés.

Pálya jobb oldalára álltunk egymás mellé, átkaroltuk a mellettünk levőt, majd lefelé néztünk.

- Ez eredmény megszületett! - hallottam a bemondóba a versenybíró hangját. - Nagyon szoros versenynek és izgalmas napnak a végén járunk. Mind a kettő csapat nagyon jól teljesített, egyben nagyon szoros eredménnyel lett vége a mérkőzésnek. Büszkék vagyunk rátok lányok és az a csapat, amelyik részt vehet a „Londoni Oroszlánok" csapat elleni küzdelemben jövő márciusban! - kisebb szünetet tartott a versenybíró. - A Labdatörők 31 ponttal nyertek! - mondta ki a csapatnevünkét és sikoltozva ugrált a csapatom.

Mosolyogva néztem a csapatra, akik könnyezve öleltek át. Az utolsó nyerő pontot én hoztam a csapatnak. Elhúzottak tőle, majd körbe ugráltak, egymásba kapaszkodva.

- Lauraine! Lauraine! - kiabálták a lányok, majd hozták nekünk a kupát.

Beálltunk egymás mellé és nyújtották a kupát. Kezet ráztam a díjátadóval, elvettem a kupát, majd a nyakamba akasztottak egy aranyérmet és a lányok nyakába. Jöttek a fényképészek, beálltunk, mosolyogva tartottam a kupát és csattogtak a kamerák.

Miután megcsinálták a képeket, felmentünk az öltözőkbe.

- Lányok! Csináljunk képet! - vette elő a telefonját Sydney, a csapat beálló játékosa.

-Instagram gyanús képek - nevetett Charlotte, a jobbszélső játékosunk.

Nevettünk a lányokkal Charlotte mondatán. Beálltunk vicces, illetve komoly képekhez, csináltunk egyet-kettőt, mikor elkezdett csörögni a telefonom. A padokhoz mentem a táskámért, kivettem a rejtett zsebéből a készülékemet és apa neve villogott a képernyőn.

- Szia apa! - köszöntem a telefonba.

- Merre vagy? - kérdezte a megszokott arrogáns hangon.

- Most lett vége a meccsnek. Átöltözőm és indulok haza - raktam le a kupát a padra.

- Itt vagyok a csarnok előtt. Siess – majd minden köszönés nélkül kinyomta a hívást.

- Apukád volt? - kérdezte Rose, kapus játékos és a csapattagok felé fordultam.

- Mennem kell - sóhajtottam, majd levettem a mezemet.

- Megint mogorva? - kérdezte Naomi, a jobbátlövő játékos, miközben felvettem egy rövid fekete toppot, amire egy fekete kapucnis pulcsit, de csak a vállam és a karjaim takarta.

- Mint mindig - sóhajtottam, majd felvettem a fekete farmerem és bakancsom. - Gyertek egy ölelésre - raktam ki a kezem és mosolyogva megöleltek, amit viszonoztam egy szoros körbefogással. - Pénteken találkozunk - hajolt el mindenki, felkaptam a vállamra az oldaltáskám, míg a nyakamon átetettem a Nike edzőtáskám. - Sziasztok! - integettem vissza az ajtóban, kezemben a kupával.

- Szia! - integetett a csapatom mosolyogva, majd elhagytam az öltözőt.

Néztem a telefonomon az időt és este 8 óra volt. Kicsit gyorsítottam a lépteimen, majd kiléptem a csarnokból és apa ott állt, a fekete Nissan kocsijával indulásra készen. Kinyitottam az ajtót, majd beültem.

- Szia - csuktam be a kocsi ajtaját.

- Látom elsők lettetek - nézte a kupát.

- Bejutottunk az országosra - kötöttem be magam.

- Remélem az iskolát nem fogod elhanyagolni - indult el apa a kocsival.

- Nem fogom. Fontos számomra a színészet világa is - néztem kifelé az ablakon.

Apukám ezek után lezárta a beszélgetést azzal, hogy csendben maradt. Fülsüketítő csenddel telt a haza utunk és nem szóltunk egymáshoz. Otthonunkba érve beállt a garázsba.

- Hétfőn nem tudlak elvinni az iskolába. Busszal kell menjél, mert kora reggel megbeszélésem lesz - állította le a motort.

- Rendben - válaszoltam, majd kiszálltam a járműből.

Bementem a házba, levettem a bakancsomat és felmentem a szobámba. Egyszerű szobám volt, nem volt nagy szám. Az ajtó mellett volt az íróasztalom, amin egy számítógép volt. Mellette egy könyvespolc. A sarokban volt egy nagy franciaágyam, ahol a laptopom volt jelenleg. Az ágyammal szembe a falon volt egy TV, alatta egy kisebb fiókos szekrény és az ajtóm másik felén egy nagy tükrös gardrób.

A székemre raktam a táskám, az edzőtáskámból kipakoltam, a kupámat az ágyam feletti polcra tettem a többi kupa mellé, majd a fekhelyemre feküdtem, ölembe raktam a noteszgépem és megnyitotta a Disney+ alkalmazás az interneten. Kerestem valamit a romantikus soron, a műfajok között és a barátnőm Mercy neve villant fel a kijelzőn, amikor elakartam indítani a kiválasztott sorozatot.

- „Szia csajszii! Várod a hétfőt? :D"

Kaptam tőle az üzenetet.

- „Halihó! Hát Ashby miatt nem igazán. :')"

- „De figyelj, ott lesz Kevin. 😉"

Az üzenetre éreztem, hogy égni kezd az arcom.

- „Majd erről még beszélünk..."

Majd az utolsó üzenetet megírva töltőre raktam a telefonomat és a sorozatra összpontosítottam a képernyőn.