Jézusom micsoda fülsüketítő sípolás. A fejem majd szétrobban. Óriási nyomással telepedett rám a sötétség.
Brúnó! Ez Brúnó! Brúnó áll előttem és némán megfogja a kezem. Húzni akar maga után de a lábam nem mozdul. A kezem a mellkasomra tapasztom mert hirtelen fájdalom ér, mintha mellkason rúgtak volna. Brúnó elemelkedik, lebeg de a kezem még mindig fogja.
-Gyere. tátogja, de a mellkasi fájdalom megismétlődik. Majd egy csapásra eltűnik, Brúnóval együtt. Kezemmel utánna kapok, kiabálni akarok hogy "várj" de egy hang se jön a torkomon. Viszont ez a sötség más, sokkal kellemesebb. A rám törő nagy csendben és nyugalomban a mamám volt a következő aki megjelent.
-Vigyáztam rád Kloé! Vigyáztam! hallottam szavait majd eltűnt. Ez még is mit jelent?
Mivel látom, hogy nincs kijárat, nem szabadulok, úgyhogy inkább leülök. Hátha Brúnó is visszatér.
Ahj bár tudnám hogy hol vagyok.
A fehér fény ismételten magaköré zár. De unom már ezt.
Aszta de világos van, na most jó, már látom. Egy esküvő! Nagyon szép de nem voltam még itt. Közelebb megyek hátha látom. Ez az én esküvőm, az ott én vagyok meg Brúnó. De jól néz ki. Olyan aranyosan mosolyog ahogy az ujjamra húzza a gyűrűt. Csak nem meg van hatódva? De bizony, ő pityereg! Laci a tanúja, ki más. Fogadjunk ellenkezni fog. Miért fogdosom a hasam? Ez fura!
A fény áramlat megint lecsap.
Oh Jézusom, ezt sem hittem, hogy átfogom élni. Egy szülésen vagyok, pontosabban az enyémen. Mindenki kiabál, főleg én, de miért nem hallok egy árva hangot se? Ilyen véres jelenetet nem hogy a Grace klinikában de még a Gyűrűk urában sem láttam. Na jó talán az aranyos ahogy Brúnó fogja a kezem. Bátorító arckifejezéssel beszél hozzám. Megszületett! Kislány! Az orvos a mellkasomra rakja miközben én nagyon bőgök, Brúnó meg minket ölel. "Milla" olvasom le a szájáról, mindeg is így akarta hívni a gyerekünket. Oké visszavonok mindent ez a legszebb amit láttam. A szemek csillogtak az örömtől, a szívem pedig átjárta a szeretet.
Aahhj te gonosz fény nem maradhatok csak egy kicsit? Látni szeretném!
Szóval nem! Mi ez? Két fotel a kandalló előtt , Brúnó álma volt mindig egy kandalló. Az egyik fotelben az ősz fejű bácsi ül, a másik üres. Egy néni megy felé egy tálca süteménnyel. Leteszi a tálcát az asztalra és leül. A bácsi azonnal megfogja ráncos kezét. Egy kisfiú rohan az asztalhoz és ráharap egy kekszre. Pont úgy néz ki mint Brunyesz kicsiként. A kíváncsiság hajtva a kandalló elé megyek hogy lássam az idős házaspár arcát. A kezem a szám elé kapom és sírásban törnék ki ha jönne egy könnycsepp is. Az idős magam néz vissza rám, az idős Brúnó kezét fogva.
A mostani Brúnó előttem terem és a vállamnál fogva rázni kezd.
-Ébredj fel Klo! Itt az idő! Ébredj fel! Fel kell ébredj! Kellj fel! hallom a hangját, majd eszméletlen felfájás és fül zúgás tör rám. Azt érzem hogy gyakorlatilag felrobban a fejem. Minden olyan vakítóan világos és hangos, hogy becsukom a szemem. Sötétség, csend és béke telepszik rám. Csak egy egyenletes csipogást hallok. Kiszeretném nyitni a szemem de akkora a fény, hogy inkább visszacsukom. De mégis szeretném tudni hogy mi folyik itt, úgyhogy pislogok párat majd kinyitom a szemem. Csak egy fehér plafont látok. Egyre kevésbé tudom mi történik.
-Kloé úristen Kloé! jelenik meg fölöttem anya arca. Szólni akarok hozzá de van valami a számban. Mi ez a kegyetlen fájdalom amit érzek a testemben?
