5.rész

197 13 4
                                    

Még mindig nem tudom mi történt, vagy történik mert egy fehér plafont látok. Anya itt van velem ez már biztos. Mások tompa hangját is hallom, de sípol a fülem így nem tudom kik azok. Valamint a szemem is nagyon könnyezik.
Hirtelen egy férfi hajol fölém és az ágy amiben feküdtem megemelkedik, már látom kik vannak itt. Anya, apa, Laci és Brúnó szülei. Na de hol van Brúnó?
-Most lekapcsoljuk a lélegeztetőgépről, úgyhogy aprókat lélegezzen, oké? beszélt hozzám feltehetőleg egy orvos.
Csak bólintani tudtam mire mellém lépett és megnyomott egy gombot. Majd a csövet is kivette a számból. Akkorra erővel csapot arcon az oxigén, hogy megszédültem, de az orvos tanácsára nyitott szájjal pihegtem.
-Jobb már? kérdezte a férfi, mire megint csak egy bólintást kapott.
-Akkor most lélegezzen mélyen az orrán! jött a következő utasítás.  Megpróbálkoztam vele de eléggé be volt dugulva az orrom. Szippantottam még néhányat amikor hirtelen kidugult és újfent megcsapott a levegő, de ez most kellemesen járta át tüdőm.
-Ez az. Jó akkor most magukra hagyom önöket, biztos vagyok benne a kishölgy nem tudja mi történt vele, úgyhogy hagyom had beszélgessenek vele. Egy fél óra és visszajövök, neki is elmondom mi a diagnózis és hogy mi a következő lépés. beszélt az orvos mindenki másnak a szobában mint sem nekem. Időközben a fül zúgásom is eltűnt. Míg a többiek elköszöntek a dokitól Laci lépett mellém egy táblagépet szorongatva.
-Brúnó? ennyi hagyta el a szám.
-Brúnó! szedtem össze minden erőm. Meghallották az elsőt is csak mindenki lehajtotta a fejét. A második után Brúnó anyukája sírva kiviharzott a teremből, akit a férje követett, gondolom azzal a céllal hogy megvigasztalja feleségét.
-Hol van Brúnó? sikerült kinyögnöm egy mondatot. Senki nem szólt egy szót se csak Laci a kezembe nyomta az IPad-jét. Kedves mi? Alig látok meg alig bírtam megfogni de olvassak. A képernyőn egy cikk volt megnyitva.
Felfoghatatlan tragédia - olvastam a szalagcímet.
Pető Brúnó magyar előadó, a Bruno x Spacc duó raperre életét vesztette egy autóbalesetben. olvastam tovább.
-Mi ez? néztem Lacira miközben már a könnyeim folytak. 
-Csak olvasd. válaszolt rekedt hangon. 
A fiatal zenész szerelmével Stefán Kloéval tartott hazafelé egy romantikus hétvégéről. Mikor váratlanul áttértek a szembe sávba és egy kisbusszal karamboloztak, az ütközés elkerülhetetlen volt. A rapper a helyszínen életét vesztette...  szólt tovább a cikk de én képtelen voltam olvasni. Törtek fel az emlék képek miknek nyomasztó súlya az amúgy is kegyetlenül fájó fejem még jobban bántották.
-Nem, nem, nem, nem! ismételtem a szétrobbanó fejemre tapasztva a kezem.
-Mondtam hogy ez túl gyors és túl drasztikus. lökte arrébb Lacit anya és átölet.
-Tudnia kell! erőltette Laci.
-Figyelj kicsim sokat kell most majd pihenj hogy felépülj. simogatott anya.
-Nem az nem igaz! Megkeresem Brúnót! mozdultam meg hogy én majd fölállok, aha persze. Úgy belenyílalt a hasamba hogy azt hittem ott szakadt ketté.
-Nem neked most fel kell épülni! mondta anya ingerülten.
-Semmi bajom! Brúnót akarom! hisztiztem.
-Brúnó meghalt! Téged meg mentőhelikopter szállított kórházba életveszélyes állapotban. Majdnem meghaltál basza meg! kiabálta anya sírva.
-Mert ez aztán kíméletesebb volt. dörmögte Laci ironikusan. A szüleim mindig is Brúnót bírták jobban ahogyan én is, mert Brúnó kedves, előzékeny, tisztelet tudó és figyelmes. Míg Laci szemtelen, csintalan, hatalmas a szája és mindig valami hülyeségen jár az esze.
-Nem hiszek nektek. bőgtem ahogy csak tudtam.
-Brúnó meghalt hogy élhess! mondta Laci könyörtelenül a képembe.
-Mi? halt el a hangom.

| ɴᴇᴍ ʜᴇʟʏᴇs | ʙʀᴜɴᴏ x sᴘᴀᴄᴄ ғғ.Donde viven las historias. Descúbrelo ahora