ŐRZŐK FALKÁJA

2 - FORRÓ NYOMON

Napokba telt, de visszanyertem minden erőmet. A dühöm, és elszánt elhatározásom viszont, csak nőtt a lábadozásom alatt.

Chakor felderítőmként, megfigyelőként, napok óta észrevétlenül szemmel tartotta Codyt, úgy követte, mint egy árnyék.

Higgadt maradtam, amikor csengettem Abby lakásának ajtaján. Nyílt az ajtó, s már nagy levegőt vett egy hangos, boldog üdvözlésre, így kénytelen voltam előzetes figyelmeztetés nélkül elhallgattatni. Tenyerem a szájára tapasztottam, mutató ujjam az ajkam elé tartottam, jelezve ezzel, hogy ne árulja el kit engedett be a házba. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, aztán pislantott és bólintott. Lassan leengedtem a kezemet, aztán nyugtatón öleltem magamhoz. Mikor engedtem, kérdőn fúrta tekintetét az enyémbe, de még mindig nem szólalt meg. Nekem is csak a szám mozgott.

„ – Bízz bennem!" – formáltam a szavakat.

Puha léptekkel indultam fel a lépcsőn az emeletre, löktek az izmaim, hangtalanul szökkentem. Abby, követett a szemével. Tenyeremet annak a szobának az ajtajához nyomtam, ahol Codyt éreztem. Őt, és még valakit. A gyűlölet felkúszott az agyamig, zubogva árasztotta el az ereimet. Belöktem az ajtót. Egyikükön sem volt ruha. A férfi, azonnal pajzsként fordította maga elé, az apró termetű lányt. Mivel Cody így háttal volt neki, nem láthatta a veszélyesen előtörő fogait, a leheletét viszont érezhette, ahogy fenyegetőn a nyakához tartotta nyitott állkapcsát. Harapni készült.

Megálltam az ajtóban. Egy pillanatra megzavarta, nyugodt várakozásom, s ennyi pont elég idő volt barátomnak. Hagytam, és végignéztem, ahogy Chakor bevégezte a dolgát. Gyors, határozott és biztos pengekezeléssel megszabadította az idegent a fejétől. Cody semmit nem érzékelt a gyilkos mozdulatokból. Az erős, eltorzult kezek ernyedten hullottak le róla, elengedték a szorításból.

A fiatal lány maga elé kapta az ágyról a takarót, elhátrált a testtől. Elszörnyedve nézte, mi maradt abból, akin pár perce még élvezettel lovagolt. Bár akkor, másképp nézett ki. A levegőt kapkodta, a sikoly is a torkán akadt. Két lépéssel előtte voltam, megragadtam a derekát, felültettem magam elé az asztalra. Ökleimre támaszkodtam teste két oldalán, így a karjaim közé szorult.

– Hallgatlak! – dörögtem az arcába.

Nyeldekelve az ajtó felé pislogott, tisztán éreztem, hogy félt. Most a nővérétől várt segítséget, aki a kezeit tördelve állt az ajtóban.

– Bred – nyögte kérlelőn Abby.

– Csak ezért él még, mert hozzád tartozik – közöltem szárazon, de nem néztem Abby felé, tekintetemet Codyéba fúrtam. A lány remegett, könnyek futottak végig az arcán.

– Édes istenem! – szinte nyüszítette. Ujjai belefehéredtek, ahogy markolta magán a takarót, lehunyta a szemét. Sejtettem, mitől rémült meg. Hidegen martak a szemeim, fekete fehéren láttam. Nyilván szürke köd úszott a szemem fehérjében, és a szivárványhártyám is ugyanazt a színt vette fel.

– Nem jó oldalon állsz kicsi lány – mondtam, próbáltam higgadt maradni. – Mint láthattad a lovagod nem megvédeni akart, hanem pajzsként használni. Képes lett volna elharapni a nyakad.

Hevesen bólogatott, de még mindig nem tudott megszólalni.

Nagy levegőt vettem, ahogy felegyenesedtem végig néztem rajta.

– Szedd össze magad, aztán én kérdezek, te meg válaszolsz. – Elindultam az ajtó felé. – Lenn várlak.

Lehajtottam a fejem, ahogy elhaladtam Abby mellett, mert nem akartam megijeszteni. Újra láttam a színeket, de még hidegnek éreztem a szemgolyóm. Nem voltam benne biztos, hogy már visszanyerte az eredeti színét, így nem kockáztattam.