Ártatlan Vagyok .

114 15 4
                                    

Tom szemszöge :

 
- Hogyan akarsz rajtam segíteni, hogyha  még te sem hiszed el, hogy ártatlan vagyok? .

- Tudod nem vagy, az, a szava hihető ember -  Forgatta meg gyönyörű fekete szemeit.

- Mert te aztán annyira ártatlan vagy igaz? - Dőltem hátra, a  kényelmetlen székben, s hitetlenkedve megráztam, a fejem.

- Nem, én csaltalak meg! 
- De nem is, a múltbéli sérelmek miatt vagyunk itt, szóval térjünk vissza, az eredeti témához -  Emelte fel, az asztalon lévő papírt, s olvasni kezdte, a feketén írt szöveget.

- Mikor engednek ki innen?  - Szólaltam meg pár perc csend után.

- Ma már elmehetsz, de New York - ot nem hagyhatod el addig, még, az ügy le nem zárul.

- A francba.... -  Motyogtam, az orrom alatt.

- Legközelebb ne vezess ittas állapotban, s ne rejts el kábítószert, a kocsid csomag tartójában.

- Nancy ártatlan vagyok!  Hisz ismersz tudod, nem tennék, ilyet.

- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy tisztára mosd, a neved -  Nézett szemembe.

- Köszönöm...

- Nem kell megköszönni, hisz, ez a munkám -  állt fel, a székről, s hagyott magamra.

Félévvel ezelőtt, azt mondtam, hogy már semmilyen érzelmet nem táplálok Nancy iránt. Erre tessék megjelenik, és újra felbolygatta, az érzéseimet. Legyszívesebben karon ragadtam volna, és magammal vittem volna jó messzire mindenkitől távol, de nem tehettem meg, ugyan is, egy rohadt kihallgató szobában töltöttem, az egész éjszakát.

- Mr. Kaulitz elmehet, de a maga érdekében New York - ban kell maradni még, az ügy le nem zárul - Vette le, a kezemről a bilincset a rendőr főnök.

- Rendben -  Sóhajtottam fel.

- Úristen Tommy -  Ugrott nyakamba Judy.

- Hagyj most békén - Toltam el magamtól.

- Ugye szabadon engednek? 

- Igen, de New York -  ban kell maradnom, egy darabig -  Kaptam kezembe, a bőrkabátomat, s sétáltam ki, a sötét utcára.

Fáradtan dőltem bele, az ágyba, s csak Nancyre tudtam gondolni, hiába Judy fekszik mellettem, még mindig őt szeretem... Szánalmasnak érzem magam, mert, én tehetek róla, hogy ő már nem, az enyém. Egy nagyot sóhajtva keltem ki, az ágyból, s kimentem, az erkélyre friss levegőt szívni. Úgy éreztem megfulladok, a saját gondolataimba, fejem fogva meredtem magam elé, s azon töprengtem, hogy, hogyan felejtsem el Nancyt.

Még mindig téged szeretlek ~Tom kaulitz. Where stories live. Discover now