Az életem, avagy a teljes káosz

Emlékek

Leszálltunk a buszról, a kezembe veszem az utazótáskát és rá nézek Mr.Grayre és a többi kockára akikkel össze leszek zárva egy egész hétig. Magas vékony fiúk, különc lányok és várj... ez kicsoda? Egy alacsony szemüveges srác, kicsit sötétebb bőrrel, sötét rövid göndör hajjal. Még soha nem láttam a suliban, gondolom magántanuló. Felém közelít, ránézek, megáll elöttem

-Ethan Blue?- kérdezi, mire én végigmérem őt. Bólintok.- Mark Stevens, magántanuló vagyok és szobatársak leszünk, de ne értsd félre... nem vagyok és nem is leszek  a barátod.- csak biccentek egyet, de szavai mélyre hatnak. Visszatér egy hátborzongató emlék.

Szememből keserű könnyek hullottak, csak ordítok. Kiabálok vele, az akkori legjobb barátommal. 

-Borzalmas vagy! Borzalmas! Nem is gondolsz arra hogy én mit érzek, soha nem is tetted ezt és nem is fogod. Ismerlek, tudom hogy nem vagy arra képes hogy egyetlen percig is mást rakj magad elé. Undorító amit csinálsz. Ráz a hideg tőled, azt sem tudom hogy a faszba tudsz tükörbe nézni, tudván azt hogy miket csinálsz! Én voltam az egyetlen aki tényleg hitt abban hogy meg tudsz változni és tessék... ezt is elbasztad mert nem tudsz viselkedni, mert soha nem is próbáltál megváltozni... mert ez így jó neked... én ezt nem fogom csinálni,ennyi volt...- mire én faképnél hagyom. Viszont csak ez az eset után jött a fekete leves. Mindenkit ellenem fordított, az oszályomból már szóba sem állnak velem. Az új kis barátai pedig fellöknek minden héten legalább egyszer. 

Büdös buzi...- hallom miket mondanak rám. Szinte csak azt tudják felhozni hogy nem vagyok hetero, meg hogy transz vagyok. De a kedvencem az amikor a hülye összes szinonimáját rám aggatják, hiába hogy nem buktam soha semmiből. Az egyetlen oka a jegyeimnek az az hogy nem karok teljesíteni. Bennem nincs meg ez a fajta kényszer, nem mintha nem lett volna belém nevelve. Csak éppen az a nagy igazság hogy még jó pár évvel ez előtt elkezdtem leépíteni mások elvárásait velem kapcsolatban, azért hogy végre béken hagyjanak engem. A fizika dolog is csak amiatt kezdődött el mert egyszer egy rohadt nehéz kérdésre csak is én tudtam a választ.  De hát az sem direkt volt. Visszazökkenek a valóságba. Az újdonsült szobatársam rám vár hogy végre meginduljak. Utána sietek és csak némán követem. 

-Sokszor van ilyen? - rám néz, én meg csak bambán bámulok vissza rá 

-Mi... mire gondolsz?

-Hogy elkalandozol... sokszor történik ez- bólintok 

-Mondhatjuk- megértően néz rám. Fura ez a srác.

Végül megérkeztünk a szobába, letusoltam és kidőltem az ágyon. Irány a káoszos álomvilágom.