From sunrise to sunset

1. Fejezet

.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
Florida. Túl hangos, túl sok. Szükségem volt egy kis környezetváltásra. Ez egy kicsit olyan volt mint mikor az akváriumba kicseréled a koszos vizet, a halak igénylik olykor. Nekem is kellett már, a választásom pedig a Wisconsin állambeli Sunsetborrow-ra esett. Több okom is volt arra, hogy a kis szűkös városkát ezt válasszam. Csendes, nyugodt rok anyai ágon mindenen élt. Anyám volt az első aki fejvesztve menekült ahogy betöltötte a 21.-et. Soha nem mondta el miért is lépett le és kezdett új életet Floridába. De egyet tudok, azóta nem járt itt. Nagynéném az egyetlen élő rokonom anyai ágról aki még mindig itt tengeti mindennapjait. Ezért is döntöttem úgy, hogy hozzá költözöm és ha majd talpra állok kiveszek egy kis házat az utcában. Ha őszinte akarok lenni ezt ő ajánlotta fel a legutóbbi családi összejövetelen. Akkor még nem voltam biztos abban, hogy akarok-e itt élni de eltelt kb fél év és szinte késztetést éreztem arra, hogy elhagyjam a mindig zajos Floridát. Valami úgy vonzott ide.. meg se tudnám magyarázni. Gondolat menetemből egy előttem kalimpáló kéz ráz vissza a valóságba. A buszsofőr állt előttem teljesen ténylegesen. 

- Végállomás Kisasszony, köszöntjük Sunsetborrowba. – mondja mosolyogva a már tippjeim szerint rég nyugdíjazott férfi. – Remélem van esernyője, cudar az időjárás.

- Elnézést. – keltem fel kicsit szégyenkezve, ennyire nem feledkezhettem el magamról.. Még szerencse, hogy ez a végállomás. – Hát. Nem lakom messze innen. - nyugtattam meg majd levettem a bőröndöm és még egy utolsó pillantást vetettem az ülésre. Mindig lecsekkolom mert már hagytam el telefont a tömegközlekedésen.

- Vigyázzon magára, itt este semmi nem biztonságos. Az erdő végképp nem. – hívta fel a figyelmemet majd előre sétált a vezető fülkéhez. Semmi nem biztonságos? Mi a fenétől félnek az emberek. Biztos van valami legenda a városba. Igyekeztem kitisztítani a fejem a buta gondolatoktól és sietve hagytam el a buszt.

Cudar idő? Konkrétan világvége hangulat van, csak az eső és villámok cikáznak az égen. Ez annyira nem zavart, szerettem a hideget. A kedvenc évszakaim is az ősz és a tél volt. Imádtam az ablakba kuckózni a puha szőrme takarómmal és a forró epres teámmal kifele nézni a versenyző esőcseppeket. E mellé mindig választottam egy olvasmányt is magamnak. Zeus is mindig csatlakozott hozzám egészen tavaly novemberig.. Akkor veszítettem el gyermekorom legjobb barátját. Zeus egy barna fehér husky volt. Igéző felemás szemekkel. Decemberbe lett volna 16 éves. Az első és egyetlen kutyám 17 éves koromig velem volt. A 18. szülinapomat már nélküle ünnepeltem. Sokszor eszembe jutott már, hogy befogadok egy másik Huskyt, de olyat aki Zeus ellentéte. Talán egyszer mikor anyagilag stabil és független leszek. Gondolataimból alig kilátva de odaértem Genevive nénikém házához. Hófehér falak, rengeteg ablak, lekerített kert és két emelet kifinomultság. A verandán rengeteg virág és hintaágy kapott helyet egy pici kerek asztallal. A pázsit elképesztő volt, gyönyörű élénkzöld fű. A házzal szemben egy hatalmas fenyves erdő, sötét rideg és egy kicsit rémisztő is. A fenyő illata viszont leírhatatlanul karácsonyi hangulatot varázsolt nekem. Már csak egy kis fahéjas alma tea és mézeskalács hiányzik.

Addig addig bámultam az erdőbe míg valaki meg nem bökte a vállam. Ijedten kaptam oda a fejem, mire Gen felnevetett.

- Hát nem is örülsz nekem? – ölelt meg de szinte a szuszt is kiszorította a mellkasomból.

- De nagyon..is csak.. levegőt..nem. -mondtam szakadozva mire észbe kapott és elengedett.

- Fél év alatt, hogy lehet ennyit változni? Egy kész nő lettél. – ámult. – Tisztára olyan vagy mint anyád ennyi idősen. Csak ő nem vörös hanem barna. Milyen utad volt?

- Vizes. – nevetek mire leesik neki a tantusz és beinvitál. A házról belül is kifinomult és egy percet se változott. A berendezés ugyan olyan mint akkor mikor még nagyiék éltek. Gen igyekezett minden emléket megőrizni. Anya szerint nem egészséges így élnie de ez természetesen a nagynénémet nem hatott meg. Az ő kapcsolata a nagyiékkal sokkal jobb volt mint anyáméké. Tudjátok van a jó kamasz na meg a rossz. Lehet tippelni ki melyik volt.

- Akkor minden rendben volt Est? – kérdezte és máris neki látott a tea főzésnek.

- Persze, minden szuper leszámítva az otthoniakat. – céloztam a szüleimre akik ha tehetnék hozzá láncolnának a házhoz. De szerencsére a nagykorúsággal jár a szabad akarat és a „felnőtt" státusz.

- Ne is törődj velük, tudod milyenek. – forgatta meg a szemeit. – Jól megleszünk a szobát ami egykor Esperé volt is kicsit átalakítottam neked. Gyere megmutatom amíg a tea fő. – intett az emelet fele és a lépcső felé vette az irányt. Készségesen követtem Genevivet és kíváncsi voltam mit hozott ki abból a rózsaszín fertelemből. Szeretem a rózsaszínt de mikor minden az.. na az büntetendő. Mikor beértünk a szobába az állam egyenesen a padlón landolt. A szoba méregzöld volt imádtam a zöldnek ehhez hasonló árnyalatait. A bútorok fel lettek kicsit újítva ezalatt azt értem, hogy a régi fa bútorok hófehérre lettek mázolva. Hatalmas kontraszt lett így jelen a szobában. Egyszerűen gyönyörű és annyira tükrözte az ízlésemet. Mintha tényleg én rendeztem volna saját elképeléseim alapján. – Tetszik? – kérdezte Gen kicsit félve.

- Naná! Gyönyörű lett. Köszönöm. – zártam a karjaim közé és ki szabadult belőlem a gyerek. Talán utoljára 14 évesen ugrabugráltam ilyen izgatottan mikor megkaptam az első okos telefonom.

- Ugyan, nem akartam Esper ízlése szerint hagyni, remélem nem haragszik meg Anyád. – nevetett fel majd ledobta magát az ágyra. Egynemű szett pluszban van még néhány a szekrénybe. Remélem elférsz, az erkélyre visszatettem a két széket meg az asztalt azonban nyolctól de legkésőbb kilenctől maradj inkább a házban. – mondta és a erkély irányába nézett, a hófehér függöny meglibbent a szél hatására és a beáramló hűvös szellőtől libabőrös lettem.

- Attól nem kell félned, fázós vagyok. – nevetek. – Van valami az erdőbe?

- Legendák és sokan tűntek már el Sunsetborrowból. Pláne az éj leple alatt. Nem akarok neked dirigálni hiszen felnőtt nő vagy és tudom, hogy tudsz magadra vigyázni csak szóltam. – ránt vállat mosolyogva.

- Érdekelnek azok a legendák. Kíváncsivá tettél. -mondom komolyan és ledobom magam az ágyra.

- Hát csak azt tudom mondani amit kamasz koromtól hallok az erdőről és a furcsa dolgokról. Anyád nem mesélt neked semmit? – kérdezte meglepetten hiszen tudta, hogy anya utált itt élni.

- Egyáltalán nem. – ráztam meg a fejem.

- Esper tele van ellentmondással. – rázza meg a fejét hitetlenkedve. – Utálja a várost de csak tizenöt éves kora óta. Tudod volt egy férfi olyan tizenhét lehetett. Elkezdett járni Esperrel. Ezzel nem is lenne baj ha nem lett volna olyan fura. A bőre olyan világos volt, hogy egy hulláéval vetekedett a szemei feketék de láttam már aranynak is. Mindig a világításra és a fényre fogta.. régimódi volt. Ezzel semmi baj nem lenne ha nem tűnt volna el olykor akár hetekre. Olyan más volt mint a többi ember. A nővérem pedig hót szerelmes ebbe az alakba. Egyszer.. huh nem tudom elmondhatom-e. – sóhajtott fel. Nem tudom mi köze van anya udvarlójának az itteni szóbeszédekhez, de mardosott a kíváncsiság.

- Nem mondom el neki, hogy erről beszéltünk. – mondtam neki, hátha ezzel szóra bírom.

- Jó... legyen. Egy kis idő elteltével tele lett fura nyomokkal Esper. Nem ütés nyomok ez ennél sokkal összetettebb. Marás vagy talán harapás. Természetesen erről nem soha nem mondott semmit, sokat veszekedtek Vicentel és mikor betöltötte a tizennyolcat lelépett, Vicent kereste őt de mi nem mondtuk el hova tűnt Esper. Biztos voltam benne, hogy ő áll az egész mögött. – gondolkodott el Genevive majd felpattant a teára hivatkozva. Egy biztos, nem hagyom annyiba fogom még faggatni Vicentről és a legendákról. Tudni akarom mi az ami az embereket megrémíti.

Sziasztok, meghoztam hosszú idő elteltével az első fejezetet. Nem akartam ennyire elhúzni de sok minden jött közbe és természetesen párszor át is írtam. Ha tetszett hagyj magad után nyomot és ahogy elkészült, hozom a következő fejezetet.