Hercegnő a Maffiában

Tizenharmadik fejezet

Figyelmemet megpróbáltam inkább a látványra terelni, mivel nem akartam továbbra is a Connororral történteken agyalni. A zene halkan, de még pont kivehetően hallatszódott ebből a távolságból, ami csak fokozta az, egyébként is mesés élményt.

Ennyi szentjánosbogarat, mint amennyi ott összegyűlt a kis tó körül, még életemben nem láttam. Egyikőjük bátran el is kezdett felém közeledni, én pedig rögtön kaptam az alkalmon és amint kellő közelségbe ért hozzám, egy gyors mozdulattal igyekeztem elkapni és a tenyeremben tartani.

Nem bántani akartam, inkább csak a feltörő emlékek hatására cselekedtem. Kicsiként ezt egy különösen szórakoztató játéknak tartottam. Akár órákon át is képes voltam a szökőkút körül futkározni, csak, hogy sikeresen elkapjak egyet-egyet. Természetesen sosem bántottam őket. Az a pillanat számított, amíg kezeim között tudhattam őket, majd már engedtem is szabadjára az apró teremtményeket.

„Megvagy!" Kiáltottam és nevettem egyet, mikor sikerült ismét markomban tartani egy újabb kis bogarat, így jó pár év elteltével. Boldog voltam, ugyanakkor az előtörő emlékek hatására, torkomat mégiscsak elszorította, az a furcsa, szorongató érzés.

Gyerekkoromat beárnyékoló sötét emlékek, ekkor mintha valódi testet öltöttek volna és hírtelenjében elkezdtek fölém magasodni. Még a vér is megfagyott ereimben, szívem pedig kihagyott egy-két ütemet. Sokkomból viszont az a bizonyos illat zökkentett ki, amivel egyidőben realizáltam, hogy sajnos nem az emlékek jöttek el értem.

Gyomrom bukfenceket vetett, mikor szembefordultam és lassan felemeltem tekintetem, hogy jól lássam Connor arcát. Válaszom egy kisebb sikoly volt, mikor megéreztem hatalmas tenyerét derekam körül, ahogy egy határozott mozdulattam elránt eredeti pozíciómból. Testünk ismét zavarba ejtően közel került egymáshoz, ajkainkról nem is beszélve.

„Mo...Most mit csi-?"

„A könnyű vagy a nehéz úton szeretnéd, hogy megmutassam az összes embernek, hogy kihez is tartozol?" Mondta elsötétült tekintettel, azon a tipikus mély hangján, miközben szemeivel már ajkaimat kémlelte.

Úgy éreztem abban a pillanatban kiugrik a szívem a helyéről a már intimen közeli jelenlététől és a drága parfümének részegítő illatától. Olyan volt az egész, mintha ajkai már-már direkt csábítanának ennyire.

Fiuk terén nem volt éppen sok tapasztalatom, de annyiban már biztos voltam, hogy őket nem érdekli semmi más, csak a nyomorult birtoklási vágy.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve elengedtem a még mindig markomban tartott kis állatot, ami egyenesen, az engem karjai között tartó óriás orrára szállt.

A jelenetet elképesztően aranyosnak találtam, ahogy az apró kis lény, pont egy ilyen hatalmas alakot szúrt ki magának.

Kuncogásom töltötte be a kettőnk között lévő teret, azonban Connor arcáról menetközben eltűnt mindenféle mosoly, ez pedig eléggé megrémisztett. Láthatóan nem tetszett neki a kialakult szituáció vagy az, hogy én nevetek rajta.

Tettemet rögtön meg is bántam, és már nekem sem ült többé vigyor az arcomon.

Az előttem álló vőlegényem, mintha csak erre a pillanatra várt volna, egy gyors, kegyetlen mozdulattal, a markában összeroppantotta az ártatlan lény testét, ami ernyedten hullott a körülöttünk elterülő fűbe.

„Neked meg mégis mi a franc bajod van?" Kiáltottam rá hirtelenjében, gondolkodás nélkül és már kapkodtam is az apró szentjánosbogár után.

„Ez csak egy bogár. Rengeteget találsz még belőle." Morogta válaszul, miközben végig nézte, ahogyan a tetemet felemelem és kezemben szorongatom.

„Ennek ellenére nem ártott neked semmit!" Néztem fel rá, mostanra már könnyes szemekkel.

„Most komolyan egy ilyen kis izé miatt sírsz?" Járatta tekintetét köztem és tenyeremben levő állat között.

„Tudod, az én nézőpontomból látva a dolgot, még mindig te vagy a gyilkos, és nem ez a kis bogár!" Beszélt helyettem dühöm. Nem szándékoztam ezeket a szavakat ténylegesen a fejéhez vágni, azonban mégiscsak kicsúsztak és nem tudtam nekik megálljt parancsolni.

Rögtön meg is bántam és kezeimet gondolkodás nélkül szám elé kaptam, a szentjánosbogarat ezzel a lendülettel a földre ejtve.

„Tessék?" Hallatszódott Connor hangján is a meglepettség.

Reflex szerűén elkezdtem hátrálni. A tervem ismét csak a menekülés lett volna, ha abban a pillanatban nem csörrent volna meg telefonja, zsebében.

Eddig még nem volt rá alkalom, hogy ennek a förtelmes hangnak, így örültem volna. Úgyhogy most ki is eresztettem magamból egy megkönnyebbült sóhajt. Még megajándékozott egy szúrós pillantással, mielőtt hátat fordított volna nekem, hogy fogadja a hívást, majd már meg is feledkezett rólam. A hangokból nekem úgy tűnt, hogy a vonal túlsó felén levő fél izgalmasabb veszekedésnek ígérkezik.

Kaptam az alkalmon és amilyen gyorsan csak tudtam, visszavettem az irányt a parti fele, ahol mégiscsak nagyobb biztonságban éreztem magam.

A zene továbbra is hangosan szólt minden irányból, valamint közelebb kerülve egyre kivehetőbbé vált, az a többszáz táncoló és cseverésző ember, akik az imént, mind végig nézhették a kis jelenetünket Connoral.

Vőlegényemre ügyet sem vetettem ezek után, aki nem mellesleg a kert egy sötétebb pontja felé vette az irányt, telefonját továbbra is szorosan fülén tartva.

Minél beljebb értem a tömegbe, annál kétségbeesettebben próbáltam megtalálni Allisont, aki még a rendezvény kezdete előtt a lelkemre kötötte, hogy keressem meg, ha bármi féle gond adódna és ő azonnal visszakísér a szobámba. Ezzel a lehetőséggel pedig úgy éreztem, sürgősen élni szeretnék.

A feladat nem mutatkozott olyan egyszerűnek, ugyanis megtalálni őt egy ekkora tömegben, olyan volt, mintha a tűt keresném a szénakazalban.

Vagy három fiatalabb hölgyhöz mentem oda, akikről azt hittem, hogy az általam keresett személy az, mikor végre, negyedik próbálkozásomra sikerrel jártam.

„Allison, fel tudnál kísérni a szobába?" Azonnal irányomba kapta tekintetét és láttam egyfajta megkönnyebbülést átsuhanni rajta.

„Természetesen. Menjünk is el erről a helyről minél hamarabb." Sóhajtotta, majd azzal a lendülettel belém is karolt és rohantunk is az ismerős lépcsők irányába.

Megfordult a fejemben, hogy vajon, mit fognak gondolni rólam a vendégek, hogy ilyen hamar visszavonulok, de feszültségemen sokat segített újdonsült barátnőm véleménye, akinek hasonlóképpen már nagyon elege volt ezekből a túlöltözött, nyálas emberekből.

„Na, és hogy haladtak a dolgok Mr.Agostival? Főleg azután a romantikus kis csók után a kert közepém?" Tette fel rögtön kérdését Allison, amint a szobaajtó becsapódott mögöttünk. Izgatottságát, ha próbálkozott volna, sem lett volna képes palástolni, ugyanis pont úgy viselkedett, mint egy izgatott óvodás.

A csók említésére éreztem, hogy arcomon egyre sebesebben kúszik felfelé a pír és lassan teljes egészében beborít. Megköszörültem torkomat és próbáltam minél tovább húzni a válaszadást.

„Az igazság az, hogy....szóval, én elfutottam előle."