Red, white and Rákóczi [kisregény]

IV.

De bármennyire is félt a megvetésétől, másnap reggel már ismét ott toporgott a kuruc fiú ajtaja előtt. A várban nem volt egy barátja sem, Mihály nem hagyta, hogy a jobbágyokkal és a szabad katonákkal érintkezzen, tanítói pedig már rég nem voltak, így a nap legnagyobb részére magára maradt. Néha ugyan a nővére meglátogatta, ám Teri messze élt, és ha el is jött, néhány napra maradhatott csupán, Mihály pedig sosem engedte őt közel magához, már mikor gyermek volt is, ellökte magától, ha a csizmájába csimpaszkodott.

Hát ezért is kopogtatott olyan bőszen Kelemen ajtaján.

A kuruc fiú arca még csöpögött a nedvességtől, mikor ajtót nyitott.

- Méltóságos uram!

József egy pillanatra elhallgatott, mert ahogy a testükkel hirtelen ilyen közel kerültek egymáshoz, a fejben előre összeállított frázisok egyszerre kiröppentek az elméje börtönéből.

- Vadászni megyek - jelentette ki végül, némileg bizonytalanul. - Fácánra.

Kelemen biccentett, a tekintete lecsúszott a fényesre pucolt puskára, amit a nádorfi a fapadlón támasztott meg.

- Az Úr irgalmazza szegényeket.

József ettől egy pillanatra zavarba jött, ám már nem fordulhatott vissza:

- Nem tart velem?

Kelemen vállat vont, majd ellépett az ajtótól, hogy József beléphessen a szobába.

- Nem mehetek ki a falakon túlra.

József a puskáját maga mögött húzva tett egy lépést Kelemen felé.

- Nem kell. Behozattam őket a gyümölcsösbe.

Kelemen a fejét rázta.

- Akkor sem. Sajnálnám én azokat. Ellenben, ha egy könyvet adna...

A puska nagyot koppanva ért földet a szálkás deszkákon.

- Könyvet? - József hangja hitetlenkedve visszhangzott a szobában.

A barna fiú nem felelt rögtön, leguggolt a puskáért, s a csövén álmodozva végigsimítva visszaadta a szőkének.

- Aztat hát. Nincs talán egy sem a várban, amit kölcsönadhatna?

József a puskára pillantott, próbálta ott fogni, ahol Kelemen hozzáért.

- Akad éppenséggel.

Néhány perccel később már a várkastély könyvtára felé tartottak. Őr nem tartott velük, Kelemen miatt ugyan az egyik katona követni akarta őket, azonban József elküldte.

A könyvtárban Kelemen először egy arckép előtt állt meg.

- Mihály anyja - magyarázta József, mikor a csend már kezdett fojtogató lenni. - Esterházy Orsolya. Atyám első felesége.

- Csinos hölgy, de az arca kissé pufók - felelte Kelemen töprengve. - A kegyelmed anyjáról nincs kép?

József félrenézett.

- Nincs - válaszolta, a száját biggyesztve. - Régen volt, de apám leszedette. Tűzre is vetette volna, de Teri... a nővérem elvitte magával, amikor férjhez ment. Most náluk van. Azt hiszem, az ebédlőben lóg talán. A férje rendes ember, sok mindent megenged neki.

Kelemen némán figyelte, mint folynak ki a szavak a hercegfiból, mint mikor az öreg gátat végre áttöri a tavaszi ár, majd miután József végzett, mosolyogva biccentett, egy szempillantásnyi időre a vállára tette a kezét, és ellépett mellőle, a könyvesszekrények felé. József pincsikutyaként sietett a nyomában járni.