Gyógyír (𝘒𝘪𝘭𝘪 𝘧𝘧)

2. Fejezet

Miután Filiék csatlakoztak a másik két törphöz nekilódultak átrendezni az étkezőt. Én pedig el siettem zsáklak másik végébe a borospincébe. Nem terveztem idetévedni, de ha már vannak vendégek illendő lenne megkínálni őket. Ezt meséltem be magamnak míg a csap alá tartottam a poharat. A valódi ok, amiért eltűntem az volt, hogy beijedtem és menekülnöm kellett. Kitől? A barna hajú törptől, aki utoljára érkezett. Nem váltottunk sok szót, viszont az a pár sor, ami történt az éppen elég volt ahhoz miképp itt kössek ki. Nem is az miatt, hogy elbűvölő szeretőnek nevezett, ami valljuk nem mindennapi kijelentés, ezért ez is hozzájárult a megpattanásomhoz. De a gyerekes hóbortól csillogó tekintette, melybe mikor belenéztem elfogott a pánik. Mintha a szívemet külön futtatták volna még gesztenye dobálás után, megállás nélkül zakatolt.

Megtöltöttem a négy darab fapoharat, ennek okán megfogtam a tálcát s elindultam vissza. A bejárathoz vezető folyosón jártam amikor fülemet megcsapta Bilbó hangos mérgelődése. Bekanyarodtam a sarkon, mire megtorpantam. A küszöbön még nyolc új törp borult a padlóra, szó szerint mintha zsákok lettek volna úgy dőltek el. Bilbó lefagyva állt hátrább nehogy ráessenek az újonnan érkezők, akik egymást szidalmazva morogták, mi módon szálljanak már le róluk. Halk kuncogás hagyta el a számat erre, vicces volt ez a jelenet.

- Gandfal - szólalt meg a testvérem kedvét vesztve, mire a névre nyomban felfigyeltem és oda siettem. Valóban ő volt az. A kupac törp mögül a szürke ruhás mágus nézett be görnyedt tartással.

- Hát ideértél - jelentettem ki a vidámságban úszva, amit Gandalf némi döbbentséggel reagált le.

- Egy-két vendéggel, ha nem ellenzitek - váltogatta Bilbó és köztem tekintetét reakciónkat fürkészve, azonban mielőtt a mellettem állónak bármilyen hang is elhagyta volna a torkát megelőztem a beszéddel inkább.

- Ne mondj badarságokat! Gyertek beljebb nyugodtan - Bilbó kezébe nyomtam a tálcát, majd a törpökhöz igyekeztem. - Hadd segítsek - fogtam meg a legfelül lévőnek a karját egy kedves mosoly kíséretében.

Mihelyst sikerült mind a nyolcat állásba rántani, elszabadult a világvége. A törpök magukra találtak zsáklakban. Bilbó étel kamráját kifosztották, az ott bent található asztalt pedig áthurcolták az étkezőbe, kicserélve a kisebbel, hogy mind elférjenek. A vendégek föl-alá járkáltak a házban valamit csinálva közben, élelem után kutatva de voltak akik egy kisebb méretű boros hordót is hurcoltak. A bátyám mindeközben pedig fejét veszve beszélt minden egyes törphöz, aki elhaladt mellette.

Én az útjukból elállva figyeltem az eseményeket Gandalf jobbján, aki a törpöket számolta. Mikor befejezte azt arca enyhe sápadtságba színeződött át, amit szóvá is tettem.

- Valami baj van? - érdeklődtem az eddigi feszes testtartásomon enyhítve. Ekkor elénk lépett egy fekete ámbár néhol őszes hajú törp magyarázva, majd amint befejezte az alkarjára csapott. Beszédéből semmit sem értettem, ezért felnéztem a mágusra hátha ő el tudja mondani mit is szeretett volna.

- Azám, igazad van Bifur! - értett egyet vele Gandalf aztán hozzám fordult - Egy valaki hiányzik - motyogta lehangoltan.

- Csupán csak késik - jött oda hozzánk az elsőnek megérkezett törp, Dwalin. - Thorin északra utazott egy találkozóra, de jönni fog - mondta bele kortyolva a korsójába.

- Jön még valaki? - nyílt tágra a szemem. Kérdésemre a szürke mágus, mintha elszégyellte volna magát, bűnbánóan fordította felém kobakját.

- Úgy van. Egy még jön.

Csak Bilbó meg ne tudja - mondtam magamban.

- Nem baj! Rég volt ennyire élettel teli zsáklak - néztem végig a törpökön egy meleg mosollyal arcomon.