If I wish...

1.💙

- Szerinted milyen érzés lehet szeretve lenni?

- Hé, én szeretlek.

Komolyan?

- De komolyan, Loulou. Legjobb haverok vagyunk, tudod bros forever. -kuncogott megmutatva arcán lévő gyönyörű kis gödröcskéket.

Ez annyira...nyálas, de Louisnak muszáj volt megkérdeznie.

- Örökké?

Harry erre elmosolyodott.

- Örökké. -egyezett bele, majd kinyújtotta a karjait Louis felé. - Na gyere ide.

Louisban hirtelen minden gátlás megszűnt és könnyedén Harry karjaiba borult.

Olyan melegség járta át a testét. Egy...érzés.
Érzelem. Ilyen lehet szeretve lenni?
És ez fura érzés, ami most a gyomrában történik...Mit is mondanak erre? Valami rovar...Harry hasa! Pillangó. Ugh, Louis utálja őket.
Eleve nem is érezhetne, pillangókat a hasában meg pláne nem. De most mégis olyan biztonságosnak érződik. Annyi minden gyűlt fel benne. Muszáj erre reagálnia valamit. Viszont akarja szeretni Harryt. De hát nem is tudja hogyan kell azt csinálni.

Most komolyan ezt mondja? Ez olyan felszínesnek hangzik...viszont nem úgy érződik. Ez annyira nem olyan, mint amit elképzelt, de mégis ezt érzi helyesnek.

- Tudod...én is sz-

Egy eltörő tányér hangja szakította félbe.

- Utállak a szaros kölkeiddel együtt!

- Dehh hisz ők a tieid is! -sírt egy ismerős női hang.

Olyan félelmetesen ismerős ez a veszekedés. De hol...a szobája. Louis a gyerekkori szobájában volt.
Mikor került ide? És Harry! El is felejtette. Még mindig szorította, de mikor oldalra fordult, már nem Harry volt a karjaiban. A régi maciját szorongatta. Boobear. Milyen régen látta. Kedvenc plüsse volt. Mindenhová magával vitte, mindig vele volt, és hozzábújt, mikor félt. Mint most.

- Ezért is szégyellem! -egy szintén nagyon ismerős férfi kiabálás zökkentette ki a gondolataiból.

- Komolyan mondom bassza meg! Egyik jobb, mint a másik. Mégis hogy sikerült két ilyen elbaszott gyereket kierőlködni magadból?!

- De..-

- Leszarom! A te hibád az egész!

Louis nagyon félt, de kíváncsisága az iránt, hogy mégis kik ordibálnak egymással nagyobb volt.

Résnyire kinyitotta az ajtót, és megpillantotta azt az egyenes, festett szőke hajat. Az nem lehet másé...csakis az anyjáé.

- A lányod még csak arra sem érdemes, hogy megdugják! -ordította a férfi.

- A MI lányunk! Nem tagadhatod le a gyerekeidet! Most már kezd kurvára elegem lenni belőled!

És megint összetört valószínűleg egy pohár, a nő meg elkezdett újra sírni.

- Na ide figyelj te kurva.

Louis látta, hogy az anyja egyre közeledik a falhoz, majd egy kéz a torkánál fogva odaszorítja.

- Nem beszélhetsz így velem! Főleg miután ilyen életképtelen kölköket toltál ki magadból nekem! Inkább haltál volna bele a szülésbe!
Mindhármatoktól megszabadultam volna. -mondta férfi már nem is üvöltve, inkább teljesen hidegen, mélyebb hangon, ami sokkal félelmetesebb volt.