Sam
1994. Február. 22
Ez egy vicc! Még hogy én vegyek részt ezen az egészen? Az Úr szerelmére! Ez nem az én feladatom!
– A pokolba!
A mennyben morajlás futott végig, mire behúztam a nyakam.
Nem én döntök, tudom jól. Ahogy azt is tudom, sosem merészkednék arra az útra, melyre Lucifer lépett.
De akkor is van véleményem.
– Samandriel!
Hangja egyszerre volt mindenhol, visszhangként pulzált a felhők közt.
– Uram! – hajoltam meg mélyen, míg szárnyaim előre nem húzták a vállaim.
Fény villant, ózon illatot sodort a szél.
– Angyalom! – ért finoman a karomhoz, amitől szikra pattogott végig rajta.
Ez volt a jel, miszerint az üdvözlésnek vége, átlépünk a dorgálásba.
– Miben szolgálhatom akaratodat?
Isten morcosan fújtatott egyet.
– Egyenesedj fel! A formaságok a halandóknak valók!
Így is tettem. Kihúztam magam, alakja napfényként lepte be a teret, majd lassan elhalványult.
– No, így mindjárt más, fiam! – mosolyodott el halványan. – Beszélni akartam veled, mielőtt megjelensz a gyermek mellett – intett felém mutatóujjával, miközben kényelmesen elhelyezkedett egy felhőgócon.
Akaratom ellenére elfintorodtam.
Számomra nem volt természetes végigkísérni senki életét. Én másban voltam jó. A gonosz elleni harcban. Elpáholni pár démonsegget.
De egy halandó kölyök!
– Teherként tekintesz egy szent feladatra! Ez nem tetszik nekem, Samandriel! Nagyon nem!
– Távol álljon tőlem... – kezdtem el szabadkozni, mert nem igazán élvezetes rosszban lenni a világ megalkotójával –, de egy gyermek felügyelete nem éppen nekem való.
– Miért gondolod, hogy nem? – emelkedett meg jobb szemöldöke. Inkább volt ez rosszalás, mint kíváncsiság. – Ideje kicsit megállnod és megpihenned! Ideje megismerned a türelmet. Minden Angyalnak át kell esnie ezen a tűzkeresztségen is!
– Ezt mondd Mihálynak vagy Gábrielnek! – horkantottam fel.
Az Úr felhördült.
– Emiatt van rá szükség! Gondolataid viharral teliek.
Tekintete villámokkal telt meg haragjában. A fellegek sűrűsödni kezdtek, mennydörgés morajlott körülöttünk.
A hitem, az iránta érzett alázatom térdre kényszerített.
– Parancsod teljesítem, ahogy kívánod! – hajtottam fejet.
Sokszor megfordult bennem, hogy mi lenne, ha egyszer azt felelném, nem.
Igaz, sosem vinne rá a hűség. A véremben van Őt szolgálni. És ahogy jön a téves gondolat, úgyis száll el.
De morognom azért még lehet!
– Samandriel! – rántott ki elmém bugyraiból semleges hangja. – Angyalom! Hidd el, az ember halandósága megtanít majd téged sok mindenre. Vannak hibáik, vétkeik, de ha csak egyet elkísérsz az útján, végre megérted, mi hiányzik a tiedből. Eredj, gyermekem!
Hűvös szél jelezte távozását, mely megtáncoltatta szárnyamban a puha, törtfehér tollakat.
Mélyet sóhajtotva felálltam, kitártam a szárnyam, majd elrugaszkodtam.
VOUS LISEZ
A mennyország íze
Roman d'amourIzzy és Sam túl egyformák. Vagy mégsem? Izzy okos, csinos, makacs és Sam agyára megy... Izzy tökéletes. Sam önfejű, paracsolgató és jóképű. Sam megörjíti Izzyt. Samandriel egy angyal. Na, de nem átvitt értelemben. Sam valóban egy angyal, mégho...
