Jikook oneShots

OUR love

Zaklatottan csaptam be magam mögött az ajtót, s a falap mellett sírva csúsztam le. Nem tudtam parancsolni könnyeimnek, mert azok megállíthatatlanul folytak végig arcomon. Mint a kocsik a zuhogó esőben. Nincs fék, nincs megállás, egyenes út a halálba. Az apró könnycseppeim is ilyenek voltak, s egyre többen. Szabályt nem ismerve siklottak sebesen, majd a padlóra érkeztek. S ezt megismételve százszor, majd ezerszer.

   - Minnie, mi történt? - térdelt mellém Jungkook, s próbálta törölgetni arcom. Több- kevesebb sikerrel. - Bántott valaki? Rosszat mondtak neked? Láttál valamit? Én tettem veled rosszat? - kérdésekkel bombázott, s úgy éreztem, hogy minden szó egy egyre növekvő falat épít körülöttem, mely elzár tőle. - Kicsim, könyörgöm, mondj valamit. Megőrítesz azzal, hogy nem beszélsz - simogatott. Először az arcomat, majd a hátamat. Végül pedig szorosan magához húzott, s körém fonta karjait.

Zokogva búrokolóztam teste melegébe, nyugalmam keresve benne. Karajiban mindig megnyugvást lelek. Ő pedig órákig képes lett volna mellettem virrasztani, csakhogy nekem jó legyen. Csakhogy egy picit is jobban legyek.

   - Elmondod, ki zaklatott fel ennyire? - szólalt meg halkan, s letörölt egy újabb apró könnycseppet orcámról. Régóta ültünk így, teljesen mozdulatlanul. A férfi karjaiban, illatával körülvéve rettentő jó érzés volt lenni.

   - Mama...mama meghalt - suttogtam a csöndes folyosóba. Fájt kiejteni a szavakat, s még csak gondolni is rá.

   - Sajnálom, Pici. Én úgy sajnálom, hogy neked ezt meg kellett élned. Én...én ha tehetném, mindentől megvédenélek. Nem hagynám,, hogy bántsanak téged. - puszilt hajamba, s ölelt szorosabban. Közel volt ahhoz, hogy elszorítson, de még éppen a kellemesbe fért, és az istenért se mondtam volna, hogy engedjen el. - De nem tudlak ennyi mindentől védeni, pedig inkább buborékba tennélek, hogy soha egy rossz szót se hallj, és ne bántsanak. Ezt tenném, hogy ne fájjon neked - motyogja fülembe, mire - a mai napon először - halvany mosoly kúszik ajkaimra.

Ha valaki megkérdezné, mi az a szerelem. Röviden azt mondanám, nem tudom megfogalmazni. De, ha mélyebb választ kérne, akkor ezt:

„A szerelem egy olyan érzés, mely egyszerre csodálatos és borzalmas. Utálom, ha veszekszünk. Olykor mindig boldogtalan vagyok, s azt kívánom, bárcsak ne lenne többet ilyen. De tudom, hogy úgyis össze veszünk még. Nem szeretem, mert egyszerűen féltékeny vagyok, ha más hozzá ér. És hiába természetes érzés, és tudom, hogy Jungkook nem csalna meg. Zavar, hogy ezt érzem. Pláne, mikor az utcán sétálunk, avagy a strandon. És a csajok tekintete csakúgy tapad a pasim testére. Tudom, hogy meleg, de na. De ezek ellenére is, azt mondanám, hogy a szerelem gyönyörű. Ha megtalálod az igazit. S Jungkook számomra a tökéletes. Minden hibámmal együtt szeret. Bárhogy is nézek ki, neki mindig tetszek. Támogat, s az álmaink eggyé válnak. Ha én szeretnék valamit elérni, s sikerül, akkor ő is velem együtt örül neki. S büszke rám. Megmelengeti a szívem, mikor látom, hogy valami, amiért rengeteg küzdött - küzdöttünk -, elérte. Együtt örülünk, s együtt sírunk. Valaki szerint ez a "rózsaszínköd" hatása, de őszintén...az már rég elszállt. Ez már egy sokkal mélyebb kapcsolat, így tízenegy év után. Egyszerre vagyunk házasok, legjobb barátok, s társak. Lelkitársak. Ezek vagyunk mi. Egy gubancos szerelmi történetbe foglalva éveinket, melyeket nem hagytunk elveszni, s múltá alakúlni. Nem engedtük, hogy ne legyen jövőnk. S tudom, hogy életem legjobb döntése volt, mikor belebotlottam a folyosón. Igaz, abban a pillanatban utálni akartam, mert első látás után a szívem már csak érte dobogott. Nem ismert mást, nem volt más, csak Jungkook. Életem legromantikusabb randijai. Egy naplementés lány - khm..fiú - kérés. Egy gyönyörű esküvő, majd egy szenvedélyekkel teli nászút. Együtt utaztunk a közös élet felé. Együtt voltunk, vagyunk, s leszünk. Én és  Ő a világ ellen.”

----
Néha el kell térni a szextől:)
Lehetnek benne hibák!