watching or doing?

163 12 0
                                    

Lassú mozdulatokkal benyúltam nadrágom alá, s rámarkoltam nemességemre. Finoman ajkaimba haraptam, s újra felnéztem a tévére, melyben két meleg srác egymást kényeztette. Tagadhatatlanul nagyon igazó látvány volt. Amint lehúztam az engem takaró anyagokat, egyből férfiasságomra fogtam, s mozgatni kezdtem kezem. 

Nem sűrűn szoktam ilyet csinálni. Általában túl fáradt vagyok hozzá a napi próbák után, de mivel férfi vagyok. És hát, vannak szükségleteim, így muszáj. Pontosabban, ha felizgulok. És mostanában egy bizonyos valaki miatt, sokszor áll a zászló.

Gondolataim, Jimin kerek feneke felé kóringyáltak, s elképzeltem, amint köré fonódik forrósága. Habár sosem feküdtünk le, ez a kép mindig élénken égett bennem. Eddig csak lányokkal voltam, és sosem gondoltam, hogy egy fiú iránt érzek majd vonzalmat. De igazából, nagyon tetszik. Minden, melynek köze van Jiminhez.

Ujjaim sebesen mozogtak tagomon, teljesen kizárava a körülöttem lévő dolgokat. Nem figyelve semmire, csak hajszoltam az élvezetett. Elvesztem, mintha egy sötet szobába zártak volna, s nem engednének ki, míg el nem jutok a csúcsig. S nem érezhetem a külvilágot magam körül. Mégis, ahol vagyok...az valami hihetetlen.

   - J- Jung...Jungkook? - hallottam meg mellőlem egy meglepett hangot, mire egyből oda kaptam fejem. Egy tágra nyílt szemű,  kicsi Jimint pillantottam meg. Tekintetemre nagyot nyelt, s láttam, amint nemességem felé pillant.

Azt hittem fiúk közt ez normális. Mármint, a heteró srácok körében senki nem jött az ilyen dolgoktól zavarba, de Jimin folyton pirul. Vagy éppen perverzen néz a téma hallatán, vagy olyan, mint egy frissen érett paradicsom. Gyanítom, nem bukik a lányokra.

Egyből leállítottam a felvételt, s felé fordultam. Kár lett volna magyarázkodni, hiszen pontosan látta, hogy mit csináltam.

   - Jimin, ez...szóval. Ez az, aminek látszik - vallottam be. Azt hittem elfog rohanni, de helyette csak közelebb jött, és nézett. Látszott, hogy valamit rejteget, s vissza tart, mintha veszélyes lenne, de végül cselekedett.

Beleültaz ölbe, s finoman átkarolta a nyakamat, mire derekára fogtam, s mielőtt bármit is mondhattam bolna, megcsókolt.

Úgy éreztem, mintha még csak most szálltam volna igazán a fellegekbe. Olyan váratlanul ért, s sokkoló hatással volt rám. Mindenem bizseregni kezdett, a fakram pedig tovább keményedett. Már, ha ez lehetséges volt.

Percekig játszottunk egymással, s tovább akartam lépni, mikor váratlanul kezemre fogott, s elhúzódott. Hirtelen nem értettem, miért tette, s csak kérdő tekintet emeltem rá.

   - Én...én ilyet még sosem csináltam - nézett szemeimbe, melyek pillanatok alatt a kétszeresére nőttek. Jimin... még sosem...? - Ne bámulj már így! - csapott mellkasomra, mire végre kizökkentem a döbbenetből -  Ennyire meglepő...vagy zavar, hogy szüz vagyok? - kérdezte, s csillogó íriszeivel engem kémlelt.

   - Nem, nem. Nem zavar, isten ments. Csak, hogy ezt most én vegyem el tőled...- húztam a számat, pedig ez volt minden vágyam. És, ha ő nekem adja, akkor én szívesen elfogadom. Viszont, erőszakkal nem akarom elvenni tőle.

   - Én neked szeretném...veled szeretném csinálni először - motyogta halkan. Nekem pedig, több sem kellett. Teljesen magamra húzva kezdtem el falni mézédes párnácskáit.

   - Várj egy picit - suttogtam ajkaira, majd felálltam. Gyorsan kulcsra zártam a szobám ajtaját, majd finoman eldöntöttem, s fölé másztam.  Megszeppenve figyelte, ahogy felette tornyosulok.

Miután lekerültek rólunk a ruhák, elkezdtem csókolgatni felsőtestét.  Először nyakára tévedtem, majd egyre lejjebb haladva fedeztem fel mellkasát, s annak apró kincseit. Jimin pedig, előszeretettel adott ki magából hangokat. Halk sóhajok, majd nyögések, s így tovább. Zene volt füleimnek.

Finoman derekára fogva fordítottam rajta egyet, s rácsókoltam fenekére. Hatalmas mosoly terült el arcomon, hiszen láttam, mennyire élvezi. Ezért megismételtem párszor még. Puszik sorozata után, széthúztam farpofáit, s végig nyaltam vágatán.  Én életemben nem hallottam még ember így nyögni. Tudtam hangjából, hogy többet akar, mint, akinek sosem elég.

Egy idő után elég nedvesnek éreztem, ezért felcsúsztattam első ujjam. Nem akarom, hogy fájjon neki. Pláne, hogy ez lesz az első alkalma.
Semmi reakció nem jött tőle, ezért betoltam a másodikat is. Erre picit nyöszörgött, de nem tűnt úgy, mint, akinek fájna, maximum kellemetlen. A harmadikra már rosszabb reakciót kaptam, na meg az ollózásra. Az nagyon nem tetszett neki.

Amint megvoltam a tágítással, elnyúltam a síkosítóért, s jól bekentem magunkat. Persze, előtte szembe fordítottam magammal, hogy lássam, mire, miként reagál.

   - Nincs nálam gumi, zavar...? - kérdeztem, mire megrázta fejét, miszerint nem. Jó neki nélküle is.

   - Csi- csináld már - lökte fel nyöszörögve csípőjét, én pedig elmosolyodtam, mert nagyon aranyos volt ilyenkor.

   - Türelem, bébi - másztam lábai közé, s tártam szélesebbre combjait. Makkom elkezdtem rózsájához dörgölni, majd finoman betoltam. Jimin, egyből derekam köré fontam lábait, s apró kezeivel pedig, a lepedőt markolta. Néhány könnycsepp is legurult arcáról, melyeket mancsommal letöröltem.

Füle mellé hajolva kezdtem el nyugtató szavakat suttogni neki, majd, mikor jelzést adott, mozogtam is. Mit ne mondjak, isteni volt. Pont olyan, mint elképzeltem. Forró és szűk.

Az idő haladtával egyre gyorsabban lökködtem csípőm. Mindketten nagyon közel jártunk már, s éreztük a végét. Tudtam, hogy innen nincs megállás. Azért kezdtük el, hogy élvezetet okozzunk a másiknak. És én minden áron jó élményt szeretnék adni Jiminnek az első alkalomra.

   - Jungkookieh - Lihegte kétségbeesetten, s tudtam, mit akar. De, amikor megszólalt, teljesen mást mondott - Szeretlekh... - nyöszörödte, s ekkor érte el a csúcspontját, de én megfagytam. Sz-szeret... szerelmes belém...?

Észre se vettem, mikor élveztem el én is, csak Jimin kipirult orcáit figyeltem. Döbbent voltam mondandója hallatán.

   - Mit mondtál? - kérdeztem vissza, pedig azóta már jópár perc eltelt. De biztos vagyok benne, hogy csak félre mondta, s nem tudja, mit beszél.

   - Szeretlek...- motyogta el mégegyszer.

   - Én is szeretlek! - mondtam ki - Gyönyörű vagy, bébi. - tapadtam lágyan ajkaira. Éreztem a szerelmet ajkai ízében...

---
Ezzel most annyira nem vagyok megelégedve:(
Lehetnek benne hibák!

Jikook oneShotsDonde viven las historias. Descúbrelo ahora