Crantai Legendárium - Novellák, kisregények

Piknikerdő

Reggel úgy tűnt, hogy minden rendben. Sade felnyergelte a saját hibridjét, elrendezgette a felszerelést, kivezette az állatot a karámba, és várt türelmesen. De aztán feltűnt neki, hogy Dregen már a karámon kívül várakozott egy felnyergelt fekete, csavaros szarvú hibriddel. Rubinttal. A hegyomlásnyi férfi teljes feketében feszített, csak bíbor szeme irizált, akár a mellette füstölgő lényé. Csodapáros a pokolból.

Hát ez mindenképp érdekes lesz, mert eddig Dregen csakis sárkányalakban követte őt kilovaglásokkor, a király nem ült hibrid hátra. Sade úgy döntött, hogy ez egyszer nem teszi szóvá az észrevételeit, és inkább kivárja a végét.

Dregen várakozva figyelte, minthogyha pont a visszafogott beszólásra és faggatózásra számítana, de Sade csak kedélyesen ráköszönt, majd hozzátette, hogy rohadt meleg lesz aznap.

– Magad miatt aggódj – felelte erre Dregen. Hát jó.

Sade mindent még egyszer ellenőrzött Ég nyergén, majd egy pillanatig áthatóan méregette a hibridet, tervez-e szabotázst ellene, de se fülforgatás, se morgolódás, se szikrák nem utaltak arra, hogy baj lesz. Belépett a kengyelbe, fellendült a hibrid hátára. És ott is maradt. A nyeregben kötötte föl barna haját, megigazgatta vékony ingjét, a sauripikkelyes nadrág pedig védte a kidörzsölődéstől.

Rubint viszont megdolgoztatta Dregent, nem engedte könnyen fel a hátára, folyton elhúzta magát. Míg végül Dregen muszáj volt sarokba szorítani őt, hogy ott felkapaszkodjon a nyeregbe. Sade igyekezett érdektelen arcot vágni, nehogy idő előtt felbosszantsa a hibrideket vagy épp magát Dregent.

Nekiindultak, és amint elérték a városkaput, a hibridek néma megegyezés alapján kilőttek a végtelen mező felé. Sade a szokottnál is jobban kapaszkodott, mert tudta, most nem lesz ott egy sárkány, hogy estében elkapja őt. Hirtelen nem is értette, hova tűnt Dregen féltő ösztöne. Mától valamiért nem akar már vigyázni rá? Halálos fejlemény.

A kilőtt pisztolygolyóként süvítő hibridek miatt nem tudta rendesen élvezni a vágta nyújtotta szabadságot, bár ez mindig így volt velük. Már kiismerte őket. Egyszerűen meg kellett várni, amíg kirohangálják magukat, utána egészen kezelhetők lettek. Sade ezt a szakaszt halálvágtának nevezte, és csak arra tudok figyelni, hogy túlélje.

Ég volt az a hibrid, aki általában leghamarabb ráunt a halálvágtára, és átválthattak élménylovaglásra. Most is így lett, Ég fújtatva, tüzet köpve lefékezett, átváltott ügetésbe, Sade pedig megkönnyebbülten kapkodott levegőért. Ezt is túlélte. Volt végre ideje befogadni a környezetét, körülnézett, hogy hol marad a király.

Rubintnak egyáltalán nem volt elege a halálvágtából, nyílként süvített át a mezőn. Sade elképedve bámulta a hibridet és a lovasát, bár nem sokat látott az arcából, de Dregen testtartása azt sugallta, hogy egyáltalán nem bánja. Ég is füstöt pöfögött, mintha csodálkozna, majd vidáman felnyerített, és újra kilőtt Rubint után. Sade ráébredt, hogy értelmetlen harcolnia, mert Rubint a saját mancsai közé vette a kirándulást.

Rubint egy hegyre felfutó erdőség szélén kezdett átváltani ügetésbe. Addigra Sade és Ég már tajtékos izzadságtól csöpögött, Ég bosszankodva kék lángot köpött Rubint pofája felé, amit a másik nem vett túl jó néven.

Sade szeme előtt lepergett az élete.

Ha Dregen nincs résen, Rubint valószínűleg ráveti magát a hibridre, azzal sem törődve, hogy Sade a hátán van. De a férfi elkapta a szárat, és jól elrántotta Rubint. Rámordult, hogy viselkedjen, a hibrid erre válaszul ágaskodott, aztán mindent megpróbált, hogy levesse magáról a királyt. Dregen nem adta magát, szidta a lovat, majd beleült egy újabb vágtába, ezúttal vissza a mezőre, hogy a felgyülemlett feszültséget levezesse.