Gimnáziumban volt egy lány osztálytársam, aki kizárólag fekete ruhákat viselt és mindenféle sátánista szimbólumokat ábrázoló ékszereket hordott. Szünetekben többnyire egyedül volt, ritkán beszélt, ha megpróbáltunk vele szóba elegyedni általában finoman jelezte, hogy nem vevő rá. A legtöbben nem kedvelték. A tanév vége felé jártunk és közelgett a tizenhetedik születésnapom, amelyet egy kempingezés keretein belül szerettem volna megünnepelni. Az osztályunk egy összetartó közösség volt, így szinte mindenkit meghívtam rá. Még azt a bizonyos lányt is, hátha ezzel segítek neki beilleszkedni. A legtöbb barátom szerint ez egy rossz ötlet volt. Ugyan szinte biztos voltam abban, hogy nem fog eljönni, mégis eljött. A táborozás eléggé jól telt. Napközben a közeli szántóföldeken sétáltunk, este pedig mindannyian szalonnát sütöttünk a tábortűznél és némi alkoholt is fogyasztottunk. A lány nem hozott magával sátrat, csak egy párnát és egy hálózsákot. A legtöbben persze nem szívesen osztoztak volna vele a sátrukon. Én azért felajánlottam neki, de nem élt a lehetőséggel. Egyszer felébredtem az éjszaka folyamán, mert pisilnem kellett és arra lettem figyelmes, hogy a lány hálózsákja üres. Kissé elöntött az aggodalom, ezért úgy döntöttem, a kérésére indulok. Elindultam azon az ösvényen, amin még nappal túráztunk. A táborhelyünktől körülbelül hatszáz méterre megpillantottam a lányt, aki egy terebélyes bokor mellett üldögélt néhány égő gyertya társaságában. Ahogy közelebb értem, megláttam, hogy egy borztetemet helyezett maga elé és meghallottam, hogy valamiféle ősi nyelven kántál valamit. Nem mertem odamenni hozzá, mert féltem. Majd a távolban megpillantottam egy fekete alakot, ami mintha csak felém tartott volna. Gondoltam, biztos csak egy elvetemült, aki abban leli örömét, hogy az éjszaka és a semmi közepén sétál egyedül. Ám ahogy egyre közelebb jött, úgy tűnt, mintha a teste nem szilárd halmazállapotú lenne. El akartam futni, de szó szerint ledermedtem. A testem nem akart engedelmeskedni olyan volt, akár egy alvásparalízis. Segítségért akartam kiabálni, de nem jött ki hang a torkomon. Az a valami ugyan lassú volt, de már egyre közelebb ért hozzám. Már nagyon megbántam, hogy nem hallgattam a barátaimra és meghívtam ezt az átkozott lányt, aki valamiféle szörnyűséget szabadított rám. Patakokban folyt rólam az izzadság és akárhogy is próbáltam, képtelen voltam megmozdulni. Mikor odaért hozzám az a valami, jobban szemügyre vehettem. Olyan volt, mintha árnyékból lenne a teste. Az egyik kezét a nyakamra helyezte és úgy tett, mintha rám bámulna, de nem volt semmi az arcán. A keze szorítását nem éreztem, csak azt, hogy nem kapok levegőt. Már majdnem megfulladtam, mikor a lány hirtelen felpattant, oda rohant hozzám és egy maréknyi sót szórt a testemre, amitől a fekete lény eltűnt én pedig összerogytam. Mikor magamhoz tértem a lány csak annyit mondott, hogy nem kellett volna a nyomába erednem, ezután visszamentünk a táborhelyre és elaludtunk. A nyár folyamán nem hallottam felőle, a tanévnyitón pedig közölték velünk, hogy iskolát váltott. Ez sokak számára persze megkönnyebbülést okozott. Bár a történtek után nekem sem hiányzott.
